Kócos, lompos Budapest, a főváros alvilága a "boldog" békeidőkben címmel tartott előadást a Humán Tudományok Kutatóházában Császtvay Tünde irodalom- és művelődéstörténész, amiből kiderült, hogy a kiegyezés utáni békeidőkben Budapest valójában nem volt messze attól, hogy a földi pokol legyen.
„Egy nagyon sajátos témáról lesz szó” – kezdte az előadását Császtvay Tünde irodalomtörténész, és röviden elmesélte, hogyan kezdett el foglalkozni a 19. századi prostitúció helyzetével. A Széchenyi könyvtár büféasztalánál ültek Gyurgyák Jánossal, az Osiris kiadó vezetőjével, amikor Gyurgyák virslievés közben, két falat között nekiszegezte a kérdést, ha már Császtvay annyit mesélt Thaisz Elekről, budapesti rendőrfőkapitányról, akkor nem ásná-e bele magát abba az időszakba is, amikor Thaisz szolgált.
Thaisz érdemei között lehet említeni, hogy a kiegyezés után megteremtette Budapest magyar nyelvű rendőrségét. Emellett – Császtvay elmondása szerint – kiváló sportember volt, evezett, lovagolt, állítólag zseniális memóriája volt, és a fennmaradt emlékek szerint valódi sármőr is volt.
Sőt, Tisza Kálmán miniszterelnök bizalmasa, kipróbált belső ember is volt, aki már az 1840-es években alámerült a budapesti alvilágban, egy mulatónak a pénztáros asszonyát vette feleségül, és az általa megteremtett budapesti rendőrség élén
igazgatta város prostitúciós iparát.
Császtvayt is meglepte, hogy miután belekezdett a kutatásba, mindenhonnan „dőltek rá a források”. Mint hangsúlyozta, egy nagyon új kutatásról van szó, hiszen az elmúlt három évtizedet megelőzően egyáltalán nem foglalkoztak a témával. „Nem is egy kis szigetet, egy földrészt nyitott meg a kutatásunk” – magyarázta. Az éjszakai sötétség a 19. században még együtt járt a félelemmel, misztikus érzetet keltet a vidéki területeken élő emberekben. A nagyvárosokban beindult az élet, az 1860-as évektől pedig felpörgött Budapest is.
A kiegyezés után Buda és Pest olyan rohamos fejlődésnek indul, hogy annak a városnak, amit most ismerünk,
kétharmada akkoriban épül fel.
A metropolisszá válás folyamatai, amik Nyugat-Európában évszázadokon keresztül zajlottak, nálunk összetorlódva játszódtak le. Az óriási építkezések, amik az intézményhálózat felhúzásával jártak, óriási embertömegeket vonzottak a városba. A birodalomban emellett szabadabb lett az utazás is, a munkavállalás is.
Nem elhanyagolható az sem, hogy a szomszédos Balkánon a 1870-es években a Monarchia kvázi jóváhagyásával egymásnak estek az oroszok és a törökök, emiatt Magyarország és Budapest nagyon fontos katonai elosztóhellyé is vált. Ferenc József és II. Sándor orosz cár például 1877 januárjában éppen Budapesten írta alá azt az egyezményt, mely szerint a Monarchia nem avatkozik bele az orosz-török háborúba.
Hisztérikus városépítő évtizedek zajlanak”
– hangsúlyozta Császtvay. A nyugat-európai gyakorlathoz képest gyakran tízszeres sebességgel zajlik itthon minden.
Mindemellett az sem volt elhanyagolható kérdés, hogy az épülő Budapest hogyan tudja marketingelni, mivel tudja megkülönböztethetővé, vonzóvá tenni magát. Nemzeti cél volt, hogy nem elég Bécset ellensúlyozni, hanem amiben csak lehet, le is kell nyomni.
A budapesti stratégia további része volt, hogy – mint napjainkban – a város szeretne közvetítő szerepet betölteni Nyugat és Kelet, Nyugat és Dél, a Balkán országai között. Mindebből következően Budapestet úgy álmodták meg, magyarázta Császtvay, hogy idegenforgalmi és
szórakoztatóközpont is legyen.
Minden a prostitúció fellendülésének irányába mutatott, amit Thaisznak és a magyar nyelvű rendőrségnek kellett volna kordában tartania, de a rendőrség létszáma kezdetben mindössze húsz fő volt, csak a századfordulóra érte el a százas létszámot.
Az 1870-es évektől már újságcikkek százai szóltak arról, hogy az éjszakát a prostitúció uralja. Császtvay idézetet is hozott, a Népszava elődjének számító Munkás-Heti-Krónikából. 1876-ban arról cikkeztek, hogy „a főváros leglátogatottabb vidékein, legnépesebb utczáiban éjjel a bűn üli féktelen orgiáit, a nemtelen szenvedélyek tombolnak a kimerülésig” – ezzel viszont még nem ért véget a szöveg.
„(...) Iszonyú dolgok történnek az éjszaka sötét fátyola alatt. Nem tolvajlást, nem rablást értünk (...), de tömeges öldöklését az erkölcsi életnek, halálos merényletet a társadalmi élet fenntartó elemeire, merényletet a tisztesség, a becsület s közerkölcs ellen.”
Császtvay ezt azzal egészítette ki, hogy nemcsak éjszaka, hanem nappal is ugyanúgy pörgött a prostitúció főleg az aszfaltozott főutakon, az Andrássy, a Kerepesi és a mai Rákóczi úton.
Évtizedeken keresztül napirenden volt ez a kérdés, a legfelsőbb hatalmi környezettől a legalsóbb, legszélesebb körül nyilvánosságig, a prostitúció ügye rendszeresen előkerült a parlamentben is. „A prostitúció napi szintű ügy, amit több évtizeden keresztül ott van a mindennapi életben a társadalmi rétegzettségtől függetlenül” – magyarázta Császtvay.
„Sok minden történik az éjszaka sötétjében. Nemcsak a szomorú, de a mulatós históriák legjavának a szálai is az éjszaka sötétjében fonódnak-szövődnek. Olyan kipróbált az éjszaka közmondásossá vált sötét leplének a reputációja, hogy azt megnyugvással vehette igénybe mindenki” – írta például a Fővárosi Lapok egyik 1893-as száma.
A Pesti Hírlap egyik, 1899-es számában már arról írtak, hogy „Budapest felől egy olyan demoralizáló illat árad Nyugat felé, ami
egyenesen a nemzeti becsületet érinti".
"Rettenetes a közbiztonság, nagy a prostitúció, leánykereskedelmi hálózatok épülnek ki, és ebben általában részt vesz a kislétszámú rendőri gárda is” – hangsúlyozta Császtvay.
Thaisz 1973-ban megoldási javaslatokkal áll elő, ezek között szerepelt például a városligeti faiskolának, a Váci úti temető fáinak kivágása, a temetőben lévő üres sírgödrök betemetése, mert azok kiváló búvóhelyet nyújthattak a bűnözőknek. Terv volt továbbá a puszta telkek bekerítése, lovasrendőrök alkalmazása, és azoknak a munkásoknak a kitoloncolása, akik 24 órája nem találnak állást.
„Mindebből jól látszik, hogy sem szakmai képzettségük, sem elengedő erőforrásuk, sem pénzük nem volt a helyzet megoldására” – jegyezte meg a történész.
Javukra írandó, hogy később azért sikerült kialakítaniuk egy bűnügyi nyilvántartási rendszert,
valamint államilag finanszírozott kényszerintézkedésekkel próbálták felügyelni a prostituáltak egészségügyi állapotát. Az 1870-es években körülbelül kétezer regisztrált prostituáltról tudtak, a valódi szám viszont ennek a sokszorosa lehetett. Mint Császtvay mondta, valójában
30 ezer körüli számról lehet beszélni,
ami Gödöllő, Ózd, Szekszárd vagy Budaörs és Esztergom jelenlegi népességével egyenlő.
Amikor az igazi békeidők városáról, a századfordulós Budapestről beszélünk, nagyon durva világról beszélünk. Borzasztó, nyomorúságos, kiszolgáltatott helyzetben éltek nők.
A bűnügyi nyilvántartási íveken sokan panaszkodtak arra, hogy a bordélyos menstruáció, sőt a terhesség alatt is munkára kényszerítették őket. A bordélyosok gyakran inkább maguk hoztak vagy hozattak valakit, aki a magzatot elhajtotta, így a halálozás is rendkívül magas volt. „A korban mindenki által ismert importcikk a magyar nő volt” – mondta Császtvay.
A magyar nőt, a vengerkát vagy hungárkát a történész elmondása szerint a világon mindenhol, Dél-Amerikától Oroszországig ismerték, hiszen Budapest lett a leánykereskedelem elosztó központja. A prostitúció eltorzította a párkapcsolatokat is, Petőfi Sándor özvegyétől tudjuk, hogy a második férje is azt követelte tőle, amit a bordélyházakban látott.
Mindebből következően az úgynevezett boldog békeidők Budapestje egyszerűen megbetegedett. Egy nőgyógyász utólag kiszámolta, hogy a századforduló környékén évente legalább
20 ezren haltak bele a szifiliszbe.
A többi nemi betegséget nem számolta bele, ahogy nem derült ki az sem, hogy a nemi betegséggel járó járulékos megbetegedések mekkora pusztítást végeztek. „Egyszerűen olyan beteg volt a város, hogy a századforduló körül minden tizedik ember nemi beteg volt.
Császtvay azt mondja, beszédes, hogy éppen a lipótmezei tébolyda lett ebben a korban Európa legnagyobb alapterületű épülete. Kellett is a hely, hiszen a szifilisz egyik következménye például az agylágyulás, ami az embereket a falai közé juttatta.
(Kiemelt kép: Hegedűs-Geiger képeslapok 19. századból)