Népszerűsége a margitszigeti szökőkút új zenei playlistjének első helyére repítette a Wellhellót, de Fluor Tomi Budapest-imádata mellett interjúnkból az is kiderül, hogy melyik szám szól a legtöbbet a turnébuszban.
– Mit gondoltál, amikor meghallottad, hogy egy szökőkút soundtrackjén fogtok szerepelni?
– Mindig izgalmas, hogy egy dal milyen ívet fut be, hogy mi lesz később a története, amikor már a saját lábára áll és váratlan helyeken bukkan fel újra. Sokféle sztorin és dalon vagyok túl, de ilyen még nem volt, szóval megtisztelő, és tervezzük is Diazzal, hogy kiugrunk meghallgatni, hogy szól ebben a formában és környezetben.
– A Rakpart egy 8 évvel ezelőtti számotok, mi jut először eszedbe, amikor váratlanul meghallod egy rádióban vagy egy buliban?
– Az a durva, hogy nekünk annyira mostaninak tűnik az egész, pedig egy teljesen más korszak volt. Huszonévesek voltunk, akkor varázsolt el minket először Budapest bulirengetege, a rozéfröccsök, a séták a lányokkal, a hosszúra nyúlt ölelések a rakparton. Mint egy kezdődő szerelemnél, az a fajta szikra, a szabadságérzet, hogy bármi megtörténhet és meg is történik jellemzően az este végére. A vibráló izgalom a levegőben, az érzés, mikor minden egyes sejtedben történik veled az élet. Rengeteget longboardoztam és futottam a Duna mellett. Akkoriban talán több mindenben tudtam őszintén hinni, jó volt az a naiv, de szerelmes érzés. Azt hiszem, én ekkor lettem ez a budapesti, belvárosi forma. Ma már a rózsaszín köd talán felszállt, de ugyanúgy be tudom járni turista szemmel a várost, ahogy régen.
– Sok külföldi is fogja így hallani a Wellhello Rakpart című számát? Szerinted mennyire figyelnek fel rá?
– Az atmóját, a hangulatát jellemzően szeretni szokták.
– Most, hogy az underground előadók egyre népszerűbbek, akik közül párat fel is kértetek egy-egy kollabra, gondoltál arra, hogy feltámaszd a Mizu előtti egyik előadói perszónádat, és te is csatlakozz ehhez a régi-új áramlathoz?
– Néha még előbújik belőlem ez, pár éve a Felhőmozi című dalomnál például, de amíg ennyire a Wellhello-n van a fókuszom, addig kevés rá az esély. Kedvem lenne hozzá, de időm nincs, meg jobban is szeretem, jobban is mozgat az, amit Diazzal csinálunk.
– Viszonylag sok időt töltötök autókban és turnébuszokban, milyen zenével hangoltok egy-egy buli előtt?
– Általában a Spotify listáim pörögnek, többezer zenét meghallgatok egy hónapban, amiből leszűrom aztán a favoritokat. A legnagyobb és örök turnédalunk - talán a barátságunk filmzenéjeként is jellemezném - az a Dirty Vegastól a Setting Sun.
– Mi az, amit előadóként sosem vállalnál be színpadon?
– Erre azért nehéz válaszolni, mert most mondok valamit, amitől parázok, aztán legközelebb meg pont azt fogom rettegve, de megcsinálni a Parkban.
– Lassan 20 éves előadói múltra tekinthetsz vissza, mi lett nehezebb és mi lett könnyebb?
– Az elején, mikor még Youtube sem volt, elég nehéz volt elterjeszteni egy adott dalt, sokkal nagyobb szerepe volt bizonyos döntéshozóknak abban, hogy mit ismer meg egy szélesebb réteg. Írtam ki otthon a cédéket meg küldözgettem be postán rádióknak, kiadóknak, akik meg nyilván örömmel várták az erre a célra kihelyezett kukákban. Aztán ahogy jött a Youtube, rögtön videoblogolni kezdtem meg toltam ezerrel mindenhol a promót a neten, hogy eljussak emberekhez. Még a Mizu idején is egy fura, netről jött csodabogárnak tartottak, aztán mára ennek már lett egy jól bejáratott rendszere. Olyan szempontból ma könnyebb, hogy kitaposni nem kell feltétlenül utat, viszont épp amiatt, hogy mindenki feltöltheti a produkcióját, sokkal könnyebb elveszni a zajban. Meg aztán annak egy kicsit örülök, hogy az első nagylemezem nem a netre került fel, hanem egy cédére, ami aztán összetört a bőgatyám hátsó zsebében, hintázás közben, 13 évesen. Mindent fel lehet rakni egy pillanat alatt, ennek nagy a súlya. Könnyebb hibázni, de összességében ez egy nagyon jó, full demokratikus korszaka a zenének. A közönség dönt.
– Milyen helyekre jársz magánemberként bulizni Budapesten?
– A Gozsdu örök crushom az állandó nyüzsgéssel, a vasárnapi kirakodóvásárokkal, a minden centijéről eszembe jutó régi történetekkel és a dalokkal, amiket kiváltott belőlem.
– Milyen helyekre jársz magánemberként pihenni Budapesten?
– Egyre jobban szeretem Budát, néha felugrom csakúgy nézelődni kicsit az Árpád-kilátóhóz vagy a Normafára egy jó rétesre. Imádom a libegőt ősszel, de ha arra járok, az Apáthy-sziklát sem hagyom ki. Hekk szigorúan a Rómain, fagyi meg pár jó csípős csirke strip a HelloBudában, a város legjobb lecsója meg a Menza teraszon egy fitness limonádéval. De amikor épp nem kajálok, kikapcsol és kitisztítja a fejem egy hosszú séta a Hajógyárin vagy a Margitszigeten.
– Van olyan dolog, ami Budapesten a legjobb a világon?
– Az a baj, hogy szerelmes vagyok ebbe a városba, szóval elfogult leszek, de számomra ez a legjobb hely a világon úgy eleve. Az egyik kedvenc közreműködésemet dobnám be még zárószónak, ez a Bupino formációval a Budapest:
A Margitszigeti szökőkút új zenei válogatásával kapcsolatban korábban már beszéltünk az Animal Cannibals tagjaival is, azt itt lehet elolvasni.
(Kiemelt kép: Fluor Tomi / Forrás: Bodnár Dávid/Supermanagement)