KÖZÉLET

Utcai gyorsulási versenyek: lejátszott meccs vagy macska-egér játék?


Bár a rendőrség állítása szerint rendszeresen tartanak ellenőrzéseket, sőt drónokat is bevetnek a száguldozók ellen, továbbra is több illegális gyorsulási versenyt rendeznek Budapesten. Könnyen tragédia lehet belőlük.

Február végén mutatta be a Budapesti Közlekedési Központ a közlekedésbiztonsági stratégiáját, amelynek célja, hogy 2030-ra a maihoz képest felére csökkenjen a halálos balesetek száma, 2050-re pedig elérjük a Vision Zero balesetmegelőzési program célkitűzését, és felzárkózzunk Osló vagy Helsinki mellé, ahol volt olyan év, amikor egyetlen ember sem halt meg közúti balesetben.

Egy, az év elején felbukkant videóban 

a gyorsulásból majdnem tragédia lett,

kérdés, hol és milyen számban fordulnak elő ehhez hasonló versenyek, és mit lehet tenni velük?

Az Instagramra feltöltött videóban egy Audi R8-as és egy BMW M4-es versenyzett, a száguldásba egy driftelő Mercedes CLS is bekavart, majdnem baleset lett a vége.

A videón jól hallható módon magyarul kommentálják a nézők a látottakat. A felvétel körbejárta a magyar sajtót, kiderült, hogy a gyorsulást az újpesti Óceánárok utcában tartották, aminek útminősége ugyan nem a legjobb, viszont gyér forgalma és szélessége ideális helyszínné tette a gyorsulási versenyhez. Feltehetően nem spontán futamról, hanem szervezett eseményről lehetett szó, mivel az út mellett rengetegen nézték a viadalt.

A fotó illusztráció / Forrás: flickr.com

A Totalcar megkereste a rendőrséget és arról érdeklődött, tudnak-e a felvételen szereplő versenyről, ha pedig nem, mihez kezdenek a látottakkal.

A rendőrség, mint írta, nem kapott bejelentést a gyorsulásról, hivatalból viszont megindították a szabálysértési eljárást. Mint kiderült, már tudtak arról, hogy az Óceánárok utca kedvelt helyszíne a száguldozóknak, korábban három esetben is bevonták a résztvevők forgalmiját engedély nélküli átalakítások miatt.

Kamerákkal figyelnék az utakat

Az ügyet az önkormányzat sem hagyta annyiban, közleményük szerint

az illegális gyorsulási versenyek régóta problémát jelentenek a kerületben,

hiszen amellett, hogy balesetveszélyesek, a közelben lakók is többször panasszal éltek a zaj miatt.

Czigler László, Újpest közbiztonságáért és rendészetéért is felelős alpolgármestere azt mondta, műszakilag eddig nem volt lehetséges, hogy az Óceánárok utcát, illetve az Ipari park utcát kamerarendszerrel figyeljék meg, most viszont megvizsgálják, hogy bevezessék-e oda az áramot, és tavasszal térfigyelő kamerát telepítsenek. A kamerák, illetve a képeket közvetítő átjátszók telepítéséhez még engedélyek is kellenek, ezek beszerzése viszont az alpolgármester szerint nem jelenthet gondot.

Mint kiderült, a kamerafelvételeket a kerületben éjjel-nappal két rendőr figyeli, akik rögtön riaszthatják is a kollégáikat.

Mindehhez az is kellett, hogy 2022 novemberében például egy közel 90 résztvevős versenyt kapcsoljanak le. Czigler beszámolója alapján a csapat a Hősök teréről indult a városon keresztül Újpest felé, végül az Ipari park utcában sikerült elkapni őket, ahol a rendőrség legalább egy tucat helyszíni bírságot szabott ki, és bevonta három autó forgalmi engedélyét.

A fotó illusztráció / Forrás: flickr.com

Az Énbudapestem megkérdezte a kerületeket, kaptak-e bejelentéseket gyorsulásokról, hol, mekkora gondot okoz, és hogyan próbálják felvenni a gyorsulókkal a harcot, illetve visszaszorítani a versenyeket. A 23 budapesti kerületből 11, a budavári, az óbudai, a terézvárosi, az erzsébetvárosi, a józsefvárosi, az újbudai, a 13. kerületi, a zuglói, a 16. kerületi, a 18. kerületi és 20. kerületi önkormányzat küldött választ lapunknak.

Nem minden az, aminek hallani

A józsefvárosi, az erzsébetvárosi, az újbudai, a zuglói, a 16. kerületi, a 18. kerületi, a 20. kerületi önkormányzatok, azaz a tizenegyből hét kerület írta azt, hogy hozzájuk nem érkezett bejelentés. A józsefvárosi önkormányzat válaszában hozzátette még, hogy bár

a közlekedési morál alacsony szintje nem kérdéses,

torzítja a kérdésre adott választ, hogy az állampolgárok szubjektív érzete és a traffipax objektív mérése nem biztos, hogy megegyeznek.

Egy – egyébként a kerülettől független – forrásunk ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a lakók gyakran akkor is azt hiszik, hogy gyorsulás van a környékükön, ha néhány fiatal a felújított 30-40 éves kocsiját bőgeti egy parkolóban.

A józsefvárosi önkormányzat válaszában arra is kitért, szerintük a klasszikus versenyek nem a belvárosban zajlanak, mert ott nagyobb az esély a lebukásra az erőteljesebb hatósági jelenlét miatt, valamint nem tudnak olyan zavartalanul jelen lenni a résztvevők, mivel nagyobb az egyéb, tőlük független közúti forgalom, azaz nem tiszta a pálya.

A 16. kerület kiemelte, hogy az önkormányzatukhoz az elmúlt öt évben nem érkezett lakossági bejelentés, a 18. kerület pedig hangsúlyozta, hogy a kerületben egyáltalán nem jellemzők az éjszakai versenyek, gyorsulások, ezért ezek nem jelentenek helyi problémát. Az erzsébetvárosi önkormányzat lapunk megkeresésére azt válaszolta, hogy ők már 2020-ban bevezették a forgalomcsillapítást, az ő kerületükre sem jellemzők a versenyek: nem érkezett bejelentés sem a hivatalukhoz, sem a közterület-felügyelethez.

A fotó illusztráció / Forrás: flickr.com

Zuglóban kicsit összetettebb a helyzet, gyorsulási versenyről nem kaptak bejelentést, olyan lakossági jelzés viszont régebben érkezett hozzájuk, hogy egyes helyeken a megengedettnél gyorsabban hajtanak gépjárművek (a Hungária körút, a Kacsóh Pongrác út és a Fogarasi út voltak érintettek).

„E bejelentéseket a rendőrség felé továbbítottuk, tekintettel arra, hogy a megengedett sebességhatár túllépésével elkövetett szabályszegések a rendőrség intézkedési hatáskörébe tartoznak” – válaszolták az Énbudapestemnek.

A forgalomcsillapítás sem mindenhol lehetséges

A 3. kerületből, Óbudáról viszont a közelmúltból két bejelentés is érkezett, mindkettőt a Szentendrei úton észlelték, autó- és motorversenyzőkre panaszkodtak. Mint írták, Óbuda polgármestere, dr. Kiss László elkötelezett a gyorshajtók elleni küzdelemben, többször hívta már fel a figyelmet ennek a problémának a súlyára. A kerületi rendőrkapitánysággal az önkormányzat szorosan együtt dolgozik e téren is.

„Dr. Kiss László épp a napokban egyeztetett Szikszó Sándor rendőr alezredessel, a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányság vezetőjével többek között a sebességmérési akciókról és a kerületi rendőri jelenlét növeléséről.” Szerintük egy traffipax nyújthatna megoldást a problémára, aminek felszerelése a rendőrség hatáskörébe tartozik, a bejelentők is ezt szorgalmazták.

A terézvárosi önkormányzat az Andrássy útról kap jelzéseket, ahol januárban is jó pár közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök. Akkor a közúti ellenőrzések során sikerült néhány ittas sofőrt is kiszűrniük, illetve több közigazgatási bírságot is kiszabtak.

„Az Andrássy út fővárosi kezelésű útszakasz és a Világörökség része. E két ok miatt sincs lehetősége önkormányzatunknak forgalomcsillapító eszközöket kihelyezni, illetve információink szerint

a rendőrség is a világörökségi minősítés miatt nem tud traffipaxot telepíteni”

– magyarázták az Énbudapestemnek.

A kezelésükbe tartozó kerületi utcákon viszont elkötelezettek a forgalomcsillapítás mellett, amit fekvőrendőrökkel, úgynevezett sebességcsillapító párnákkal, valamint a sebességhatár csökkentésével tudnak elérni.

A fotó illusztráció / Forrás: flickr.com

„Valamennyi utcafelújításnál megemeljük a kereszteződések szintjét, ami lassításra kényszeríti az autósokat. A Terézváros 2030 közterületmegújítási programunkban minden olyan kerületi utcában, ahol nem közlekednek a BKK járművei, jövőre 30 km/órás sebességkorlátozást vezetünk be a közlekedők biztonsága érdekében” – közölte a terézvárosi önkormányzat.

Több bejelentés is érkezett már az első, illetve a 13. kerületből. A budavári önkormányzat azt írta megkeresésünkre, hogy főleg a Krisztina térről, a Logodi utca végéről, az Attila út Alagút utca kereszteződés környékéről kapták őket. Elmondásuk szerint az I. kerületi Rendőrkapitányság akciókat is tervez az ügyben, bevonva a BRFK Közlekedésrendészetét.

Mint írták: „Hivatalos mérést a közlekedési-felügyelet végezhet, így ezeket az ellenőrzéseket egyeztetni kell. Ilyen ellenőrzéseknél a mérés is erős hanghatással jár, mivel álló helyzetben bőgetik a motort és ez érthetően zavarja a lakókat. Mint tudjuk, az Alagút fala nem hangelnyelő hatású, sőt, a mozaik burkolat felerősíti a hanghatásokat, főképpen a motorok zaját. Az Alagút régóta tervezett felújításánál erre külön fel fogjuk hívni a tervezők figyelmét”.

A 13. kerület esetében a Váci úton jelentenek visszatérő problémát a gyorsulások: „Önkormányzatunk 2019-ben döntött arról, hogy a gyorsulási versenyek megakadályozásának érdekében támogatjuk a Váci úton állandó sebességmérő műszerek telepítését. A sebességmérő berendezések telepítése óta eltelt időszak tapasztalatai alapján a gyorsulási versenyek visszaszorultak, kevesebb panasz érkezik ebben a témában”.

Száguldozó város lett Budapest?

Az Énbudapestemnek a gyorshajtással kapcsolatban korábban nyilatkozó szakértők szerint a magyar főváros már régóta száguldozó város, Ajtay Szilárd közlekedési rendszerszervező mérnök például azt mondta, hogy a fejlett európai régió városaihoz képest –

Budapesten alig van sebességellenőrzés,

ami pedig van, az leginkább fix pontokon, mindenki által ismert helyszíneken. Szerinte nagyságrendekkel több mérőműszerre lenne szükség.

Szele András, a Mobilissimus fiatal szakemberekből álló mobilitástervező műhely vezető szakértője is arról beszélt lapunknak, hogy mindez alapvetően rendészeti kérdés lenne, nálunk viszont nagyon kevés a rendőr, mert nyugdíjba mentek, vagy mert pályát váltottak a nagyon alacsony fizetések miatt. Az rtl.hu tavaly például arról cikkezett, hogy legalább négyezer betöltetlen rendőri állás lehet Magyarországon.

Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője még 2021 végén arról beszélt az Inforádiónak, hogy a budapesti rendőrök nagyon sokat dolgoztak azért, hogy ez a jelenség minimálisra csökkenjen. Mint mondta, felvetődött az a lehetőség is, hogy a lámpákat éjszakára nem állítják sárga villogásra, ám a szakember szerint bár a gyorsulási versenyek ellen ez megoldás lehetne, mindenki másnak bosszúságot okozna, hiszen indokolatlan, hogy éjszaka, minimális forgalom mellett az egyébként tisztességes sofőrök lámpától lámpáig döcögjenek.

A rendőrök elmondása szerint

heti szinten tartanak ellenőrzéseket az érintett utakon,

és szerinte akkor legalábbis kijelenthető volt, hogy illegális gyorsulási versenyek csak szórványosan történnek és nem is szervezett formában, inkább csak spontán kialakult versenyhelyzetek figyelhetők meg.

A Szentendrei és a Váci út csábereje akkor sem csökkent, de mint folytatta, a budapesti rendőrök sem buták, és pontosan tudják, hogy mikor, hol kell lenni ahhoz, hogy ilyenek ne fordulhassanak elő, vagy csak nagyon szórványosan. Mint magyarázta, figyelik azokat a közösségi csatornákat is, ahol ezek a versenyek régebben szerveződtek.

A Magyar Nemzet egy tavaly októberi cikkében viszont megint arról írt, a rendőrség bár próbálja kedvét szegni az utcai versenyzőknek, egyelőre végeláthatatlan macska-egér harcot folytat, a hatóságok csak a jelenség tüneteire tudnak reagálni.

Macska-egér harc a rendőrök és a száguldozók között

Az utcai gyorsulási versenyek és a lakosságot zavaró hanghatások mellett egyébként alapprobléma az engedély nélküli műszaki átalakítások kérdése is. Balogh Ádám rendőr alezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője a lapnak arról beszélt, hogy Magyarországon a tuningolás gyakorlata is számtalan sebből vérzik.

A rendőrség tíz évvel ezelőtt, 2013-ban Lavina néven indított országos akciót, aminek részeként ismétlődően megfigyelnek egy-egy budapesti főútvonalat, amivel leginkább, mint a lap cikkéből is kiderült,

csak elriasztani tudják a tuningosokat.

Miközben a rendőrök a beszámoló szerint megszállták a Váci utat, ami nem mellesleg a gyorsulások egyik kedvenc helye, rádión azt jelentették nekik, hogy sokan máris a Szentendrei úton gyorsulgatnak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság lapunknak azt mondta, ők rendszeresen tartanak általános közlekedésrendészeti ellenőrzéseket, valamint külön célellenőrzéseket a többi közlekedőre veszélyt jelentő járművezetők (így a gyorshajtók és az ittas vezetők) kiszűrésére. Az ellenőrzésekhez nemcsak „rendőri jelleggel ellátott” szolgálati gépkocsikat és motorkerékpárokat, hanem civil járműveket és kamerás drónokat is igénybe vesznek.

A honlapjuk tanúsága szerint 2022 nyarán például a XIII. kerületében tartottak ellenőrzést, ahol egyetlen éjszaka alatt öt engedély nélkül átalakított autót és több más szabálytalanságot találtak, valamint elfogtak egy futva menekülni próbáló, jogosítvány nélkül közlekedő autóst.

(Kiemelt képünk illusztráció / Forrás: flickr.com)