KÖZÉLET

Embert próbáló év volt – így értékelték 2022-t az önkormányzatok, és így látják 2023-at


Megkérdeztük a kerületeket, mire a legbüszkébbek tavalyról, mit várnak az idei évtől, mit tartanak a legfontosabb feladatuknak, valamint hogyan szeretnének visszagondolni majd 2023-ra.

Körkérdést tettünk fel Budapest kerületi önkormányzatainak, a II. kerülettől, az V. kerülettől, a VI. kerülettől, a VII. kerülettől, a VIII. kerülettől és a XIII. kerülettől érkezett válasz. Ezekből egyértelműen kiderül, 

  • hogy 2022 – nem meglepő módon – nem tartozott a legkönnyebb évek közé,
  • hogy környezet zöldítése az egyik legfontosabb intézkedéssé vált,
  • ahogy a várost általában jellemző parkolási káosz felszámolása is,
  • amelynek érdekében igyekeztek kizárólagos parkolást biztosítani a helyben élőknek.

Hogyan értékelik a 2022-es évet?

A II. kerületi önkormányzat arról írt az Énbudapestemnek, hogy sok szempontból sikeres évet tudhatnak maguk mögött, de árnyékot vet rá, hogy a világjárványt követően újabb krízisekre, a háború és az azzal járó gazdasági és szociális kihívások okozta nehézségekre kellett megoldást találniuk. 

Az ötödik kerületi önkormányzat a megkeresésünkre azt válaszolta: a 2022. év megmutatta, hogy a belvárosiak összetartó közösségének és az előrelátó, felelős intézkedéseknek köszönhetően kihívások esetén is sikerrel helytáll a kerület.

A Belvárosi Önkormányzat az értékelésében kiemelte: köszönhetően annak, hogy évek óta elkötelezettjei a zöld és energiatudatos fejlesztéseknek, a 2021-ben átadott, saját termálkúttal üzemelő V.30 Belvárosi Sportközpontban például a téli szezonban a fűtéshez egyáltalán nem kellett a gázkazánt bekapcsolni, így a létesítmény működtetése az energiaválság ellenére is zavartalan maradt.

A kerület állítása szerint a lakosság rezsiköltségeinek mérséklésében is élen járnak, hiszen miközben számos kerület még csak most tervez hasonló intézkedést, az V. kerület fűtéstámogatása a legnagyobb múltra visszatekintő, legszélesebb körben biztosított és a legmagasabb összegű – akár 16 800 forint/hó – támogatást nyújtja. 

„Továbbá – teszik még hozzá –, a háziorvosok, házi gyermekorvosok belvárosiak egészségéért végzett munkáját a megnövekedett rezsiköltségeik jelentős részének átvállalásával támogatjuk.” 

A Terézvárosból is azt írták, hogy mindenki számára rendkívül embert próbáló volt a mögöttünk álló év. A háború, a gazdasági és a rezsiválság, az infláció, az önkormányzatok helyzetének további romlása mellett megemlítették, hogy 2022-ben újfent megtapasztalták a klímaváltozás ijesztő hatásait is.

Az erzsébetvárosiak is azt mondták, 2022 kihívásokkal teli év volt: a szomszédunkban háború zajlik, a kormány elhibázott politikája, mint írták, egyaránt sújtja az önkormányzatokat és az embereket, a drasztikus áremelkedések és a rezsicsökkentés csökkentése miatt ugyanis rengeteg ember került nehéz helyzetbe, akiket az állam szerintük magukra hagy. 

„Sőt tavaly már odáig jutottunk, hogy a hivatásukat és a gyermekeink jövőjét féltő pedagógusokat rúgtak ki azért, mert fel mertek lépni a kormányzati igazságtalansággal szemben. Összességében sajnos több dolog miatt szomorkodhattunk, mint aminek örülhettünk.”

Fotó: Képszerkesztőség/Ancsin Gábor

A nyolcadik kerület, azaz Józsefváros is azt írta lapunknak, hogy nagyon bizonytalan környezetben kellett a kerület lakói számára és az önkormányzat gazdálkodása számára is biztonságot teremtenünk, de úgy érzik, ez sikerült. 

Józsefváros, mint folytatják, szolidáris kerület, ahol mindig összefognak, ha baj van. Márpedig most van baj. 

„Soha ennyire nem volt szükség erre, mint most, amikor a járvány utáni gazdasági visszaesést nemcsak a szomszédunkban kirobbant háború hatásai, hanem számos rossz kormányzati döntés is súlyosbította.”

A kerületben, mint írják, még a nyáron döntöttek egy 7 pontos intézkedési tervről, melyben kihirdették a kerületi szociális veszélyhelyzetet, és felmérték a kerületi helyzetet a rezsiemelés és az élelmiszer infláció okozta nehézségekről. Ez alapján megduplázták a fűtési támogatást, a COVID rendkívüli támogatás mintájára rendkívüli fűtés- és rezsitámogatást hoztak létre, ősztől kiterjesztették az energiaszegénységi tanácsadásukat, újabb energiahatékonysági felújításokat indítottak a lakásbérlőknek és tartós élelmiszercsomagokat osztottak a rászoruló kerületieknek. 

Mint ahogy az szinte az egész önkormányzati ciklus, mondja a 13. Kerületi Önkormányzat, így 2022 is a válságkezelésről szólt. „Az infláció és az energiaárrobbanás következtében legfontosabb feladatunk a kerületben élők támogatása volt. Valljuk: a bajban nem elvonni, hanem segíteni kell.”

Mire a legbüszkébbek?

„A háborús időszak és a koronavírus-járvány ellenére – kezdi a második kerületi önkormányzat – sikerrel valósultak nagyobb fejlesztések, például a Széna tér felújítása, háziorvosi rendelők felújítása. Az egyik legnagyobb parkfejlesztésen vagyunk túl a pesthidegkúti Közösségi Ligetben. Elindulhatott a Kapás utcai szakrendelő modernizálása is, ami az első negyedévben érhet véget. Az egyik legnagyobb parkfejlesztésen vagyunk túl a pesthidegkúti Közösségi Ligetben.”

Apróbb győzelmeik közé tartozik a 65 év felettiek gyógyfürdő-kedvezménye, a pasaréti virágárus házaspár, Aranka néni és Béla bácsi szobrának avatása, valamint az erdőtakarítások, a közösségi nárciszültetés a körúton, vagy éppen az – állításuk szerint – egyre népszerűbb szomszédünnepek.  

Ugyanígy büszkék a falfestésekre, amik sok embernek hoznak örömöt a napjába, ami, magyarázzák, néha talán többet is jelent, mint egy-egy nagyobb beruházás, de büszkék a rengeteg vásárra is, melyeket az önkormányzat szervezett azzal a céllal, hogy termelők közelebb kerüljenek a vásárlókhoz.

A felújított Jókai tér Terézvárosban, 2022. július 29-én / Fotó: Karancsi Rudolf/kepszerk.hu

Belváros-Lipótváros Önkormányzata azt felelte, ők folyamatosan dolgoznak azon, hogy minden lehetséges intézkedést megtegyenek annak érdekében, hogy az V. kerület továbbra is olyan hely legyen, ahol jó élni. „Mindig is azt vallottuk, hogy a tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak, így a legbüszkébbek arra vagyunk, hogy az eredményeink magukért beszélnek.”

Az önkormányzat a levelében felsorolta, hogy 2022-ben például közel 100 fát ültettek, sőt az innovatív faültetési módszerek alkalmazásáért külön elismerésben részesültek. 

A Bástya utcában egy minden igényt kielégítő új közparkot nyitottak meg, ahol sikerült a zöldfelület arányát 4,5 százalékról 53 százalékra növelniük. Emellett a XV. századi városfal leghosszabb szakasza, lebegő sportpálya, a Gellért-hegyi Sziklakápolnáig ellátó kilátópont és esővédett játszótér szolgálja a látogatók kellemes és tartalmas időtöltését. 

A zöldítés mellett a kerület az Egészségügyi Szolgálatot is folyamatosan fejleszti. A kardiológiai osztály felszereltségét például két ultrahangos eszközzel, a műtőt artroszkópos toronnyal bővítették, és a fül-orr-gégészetre is új berendezéseket szereztek be. A kormányzati finanszírozású Egészséges Budapest Program keretében pedig a szív és érrendszeri betegségek szűrésére alkalmas Holter készülékekhez jutottak.

Az Énbudapestemnek eljuttatott levelük szerint Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester 2020 novemberében a Fővárosi Közgyűléshez benyújtott ötlete alapján alakították ki számos budapesti kerületben a kizárólagos lakossági parkolóhelyeket.

Bár ennek lehetőségét, mint megjegyzik, a Főváros közel 2 éven át visszatartotta az V. kerületiektől, végül 2022-ben Belváros Önkormányzata az I. ütemben több mint 300 olyan helyet jelölhetett ki, ahol 18:00-7:00 között csakis az V. kerületi várakozási engedéllyel (matricával) rendelkező belvárosiak parkolhatnak. 

„Több dologra is büszkék lehetünk” – kezdi válaszlevelét a Terézvárosi Polgármesteri Hivatal. „Az ukrán menekülteket segítettük adománygyűjtéssel, átmeneti lakhatás biztosításával, a gyerekeknek foglalkozásokat tartottunk és felügyeletet biztosítottunk, hogy a velük érkező felnőttek intézni tudják a teendőiket." 

Mindemellett a rezsiválság és az infláció elszállása miatt többször emelték a szociális alapon járó támogatások összegét, köztük a fűtéstámogatás összegét, valamint folyamatosan dolgoztak az eddig lakhatatlan önkormányzati ingatlanok rendbe tételén, hogy minél több embernek tudjanak méltó lakhatási körülményeket biztosítani.

„Ami pedig a közterületeinket vagy épp a Bajza-Bulcsú utcai alagutat illeti, évtizedes adósságokat kezdünk törleszteni a Terézváros 2030 közterületmegújítási programmal. A megújított Jókai tér, a magyar irodalom tere a belváros ékessége lett” – magyarázták az Énbudapestemnek küldött levelükben. 

„A kizárólagos lakossági parkolóhelyeket is kijelöltük elsőként a fővárosban, annak ellenére, hogy mindenki állította, ezt nem lehet megoldani, és persze, ahol csak lehetett, zöldítettük a kerületet.”

Az Epres sori pop up park / Fotó: Barta Bálint/kepszerk.hu

Ahogy a hetedik kerületi önkormányzat írja, a tavalyi évben a szociális gondoskodás talán minden korábbinál fontosabbá vált, ezért ők úgy gondolják, arra lehetnek a legbüszkébbek, ahogyan a kerületi szociális támogatási rendszerüket átalakították.

„Arra készültünk, hogy a növekvő rezsiköltségek és a folyamatos áremelkedések miatt rengetegen fognak nehéz helyzetbe kerülni, ezért egy olyan rendszert hoztunk létre, amely érdemi segítséget nyújt a rászorulóknak és egyben érezteti is velük, hogy egy olyan közösségnek a tagjai, amely szolidaritást vállal velük és gondoskodik róluk.” 

A nyolcadik kerület, azaz Józsefváros azt írta lapunknak, hogy a lakhatási programjukra, a gyerekbarát programjukra, és a közterület-fejlesztéseikre és a kerület első részvételi költségvetésére a legbüszkébbek. 

Elmondásuk szerint 2022-ben összesen 80 lakás újult meg a kerületben, a tervek szerint a ciklus végére 250 felújított lakás jelenthet új otthont józsefvárosi családoknak. A társasházak összesen 400 millió forint támogatásra pályázhattak életveszély elhárítástól kezdve az udvarok zöldítéséig.

„A célunk, hogy Józsefvárosban minél többen érezhessék magukat itthon, az otthonukban. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén sem emeljük az önkormányzati bérlőink bérleti díját.”

„A kerület jövőjét, mint folytatják, az alapozza meg, ha minél több józsefvárosi gyermeknek biztosítjuk a boldog gyermekkor lehetőségét: az ők és családjaik kötődése jelenti Józsefváros következő évtizedeinek fejlődését.” 

Az önkormányzat ennek szellemében indította el 2022-ben a Gyermekbarát Józsefváros programját, melynek talán legfontosabb eleme elmondásuk szerint az óvodáik fejlesztése.

Az önkormányzat büszke rá, hogy forrást biztosított arra, hogy minden gyerek a hét minden napján friss gyümölcsöt és zöldséget kaphasson, az óvodásaik pedig oviúszáson, színházi és fűvészkerti foglalkozásokon vehessenek részt. 

A felsorolásból külön említést érdemel még, hogy sikeresen pályáztak az Európai Bizottság „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” pályázatán, aminek köszönhetően 2 éven keresztül a gyerekek megismerkedhetnek a demokrácia értékeivel és gyakorlatával. A családokat azzal is támogatják, hogy nem hárítjuk át a közétkeztetési díjak emelkedésének terheit.

A felújított Jókai tér Terézvárosban, 2022. július 29-én / Fotó: Karancsi Rudolf/kepszerk.hu

A 13. Kerületi Önkormányzat első helyen említette, hogy átadták egy korábbi építési telken a Vizafogó parkot, valamint, hogy megkezdték egy szintén korábban építési telken a Thurzó park építését. 

Emellett felidézték, hogy egyedülálló bérlakásépítési programjuk részeként átadták a Jász utca 72. szám alatt a legújabb 35 lakásos bérházukat, és megkezdték a Petneházy utcában egy 67 lakásos bérház építését. Büszkék továbbá a Csanády utca, a Gergely Győző utca és a Katona József utca humanizálására, a Debreceni park és a Csángó lakótelep zöldfelületeinek megújítására, valamint, hogy folyamatban van a Szováta park és a Gyöngyösi sétány játszótereinek megújítása.

A felsorolás része volt, hogy az országban elsőként kezdtek bele SMART óvoda építésébe, hogy bevezették a kizárólagos lakossági parkolást, hogy bővítették a smart parkolási rendszerüket, és hogy felújítottak 1,8 kilométernyi útszakaszt és 3,7 kilométernyi járdát. 

„Az elnyert díjakra, a kerületben működő civil szervezetekre. Az egyedülálló szociális ellátórendszerünkre. És leginkább arra, hogy a XIII. kerület egy erős, szolidáris közösség.”

Mit várnak 2023-tól?

Mint minden esztendő, mondja a Belváros-Lipótváros, a 2023. év is bizonyosan számos feladatot, kihívást tartogat a kerületek, az önkormányzatok számára. 

Az ötödik kerület vezetése bízik benne, hogy – ahogyan eddig is – az elvégzett munka és a belvárosiak közösségével kialakított kiváló együttműködésünk ezúttal is számos közös eredmény, siker megvalósításához vezet a Belvárosban. 

A Terézvárosi Önkormányzat azt írta, szeretnének hinni abban, hogy külső tényezők ebben az évben már nem befolyásolják olyan negatív módon az életünket, munkánkat, mint az elmúlt esztendőkben, és folytathatják azokat a munkákat, amelyek hosszú tervezési folyamatok után most kezdenek majd igazán beérni. 

Ilyen például a már említett átfogó közterület-felújítási programjuk, a Terézváros 2030, a Hunyadi téri vásárcsarnok belső felújításának elindítása, az egész kerületet lefedő, modern térfigyelő-rendszer kiépítése.

A Józsefvárosi Önkormányzat azt felelte, mivel a 2023-as költségvetést már tavaly decemberben elfogadták, látják, milyen sok fejlesztés, felújítás várja a kerületieket idén. Megújul a Práter-Tömő utca, a Losonci közösségi terei, felújítják az óvodákat és játszótereket, folytatódik a részvételi költségvetés. 

A ciklus végére a tervek szerint 200 önkormányzati lakást tesznek lakhatóvá és beköltözhetővé, és 50 lakáspályázat kiírását is tervezik idén.

A 13. kerületi vezetőség békét és nyugalmat.

Mit tartanak a legfontosabb feladatuknak 2023-ban?

A második kerület számára az egyik legnagyobb kihívás a Fény utca és a Lövőház utca parkolási káoszának felszámolása lesz, zöldítéssel együtt. Az egészségügyi fejlesztéseket is mindenképpen igyekeznek folytatni. A kerület zöldítése mellett jó esélyt látnak arra, hogy idén akár százas nagyságrendben növelik a P+R parkolók számát a Hűvösvölgy környékén és Pasaréten. Illetve a parkolással kapcsolatban cél, hogy a helyben lakók meg tudjanak állni a saját lakóhelyüknél, vagy ahhoz közel.

A kerületben azokat a fejlesztéseket is folytatni szeretnék, amikről már tartottak közösségi egyeztetést: ilyen például a Csalit utca–Csatárka utcai park. A köztisztaság javítása érdekében, mint fogalmaznak, soha nem lehet eleget tenni. Igyekeznek még több természetvédelmi területet kijelölni a tavaly védetté vált „Szalamandra”-völgyhöz hasonlóan. Minden forrást meg kell ragadni, mondják, így rengeteg EU-s pályázaton indulnak.

A Belváros-Lipótváros a legfontosabb feladatának a kerületben élők felé tett vállalásaik sikeres megvalósítását tartják. Ilyen vállalás például, hogy 2023 közepére az Arany János utcát közel 100 fás fasorral megújítva adják át a belvárosiaknak, vagy hogy tovább dolgoznak a Fővárosi Önkormányzattól leromlott állapotban átvett Hild téri játszótér teljes megújításán.

„A tervek szerint 2023 őszén 13 új fával, akadálymentes, pelenkázóval felszerelt nyilvános illemhellyel, gyerekbarát ivókúttal, párásító berendezéssel, pingpongasztallal, új padokkal, kerékpártámaszokkal, hulladékgyűjtőkkel, megújított közvilágítással, zárható kapukkal és 0-24 órás őrzéssel várja majd a belvárosiakat.”

Mindemellett megkezdik többek között a Tesz-Vesz Óvoda megújítását, bővítését, egészségügyi infrastruktúra fejlesztést valósítanak meg a Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálatra, a háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelőkre és a védőnői szolgálatra is kiterjedően, valamint legalább 200 millió forint összegű támogatást biztosítanak a társasházak számára közös területeik fejlesztésére, zöldterületek, kerékpártárolók kialakítására.

A Pokorny József sportközpont / Fotó: Képszerkesztőség

Terézváros Önkormányzata azt írta, ígéretüknek megfelelően szeretnék csökkenteni az autós forgalmat, a közterületeiket visszaadni a embereknek, és szeretnék elérni, hogy Terézváros a köztisztaság szempontjából is mintakerület legyen. 

Fontosnak tartják azt is, hogy a támogatásainkkal továbbra is védőhálót tartsanak a nehezebb sorsú terézvárosiaknak, és hogy egy szolidárisabb, összetartó közösséget alakítsanak ki.

A józsefvárosi vezetés legjobban a békét várja az idei évtől, remélik ugyanis, hogy minél hamarabb véget fog érni az orosz-ukrán háború. A legfontosabb feladatuknak pedig azt tartják, hogy támogatást nyújtsanak az erzsébetvárosiaknak a jelenlegi energia-, gazdasági és megélhetési válság átvészeléséhez. 

„Továbbá, hogy a kihívásokra reagálva felgyorsítsuk a kerületi energiahatékonysági és klímavédelmi fejlesztéseket.” 

Ahogy a Józsefvárosi Önkormányzat írta, a legjelentősebb változást az az új parkolási rend fogja jelenteni 2023-ban az életükben. Az ingyenes parkolási engedélyeknél volt olyan év, hogy 2000-rel több ingyenes engedély volt kiadva, mint ahány parkolóhely van összesen a kerületben. 

A fizetőssé tett parkolástól azt várják, hogy jelentősen csökken a kiadott parkolási engedélyek száma, így a kerületi lakosok könnyebben hozzáférhetnek a helyekhez, ami számukra jelentős költségmegtakarítást és nagyobb kényelmet jelent. 

Az elmondásuk szerint nem állnak meg a közterület-fejlesztések sem. Készen vannak a tervek és a közbeszerzés után elindulhatnak a munkák a Horváth Mihály tér északi részén, Szeszgyár utcában és a Szeszgyár közben, a Koszorú utca 26 saroktelkén, a Krúdy és Mária utcában, a Losonci téren, a Bacsó utcában, az Alföldi és a Népszínház utca csomópontjában, és fásítanak a Lujza utcában, valamint a Nagyfuvaros és a Népszínház utca csomópontjában. És 2023-ban, fűzték hozzá, végre lesz zebra az Orczy úton.

A felsorolásban szerepel még többek között, törekednek arra, hogy az önkormányzatunk működése egyre ügyfélbarátabbá váljon – idén átadhatják a Baross utca-Német utca sarkán található új ügyfélszolgálati irodájukat, valamint, hogy a tavaly márciusban megrendezett vállalkozói estből szeretnének hagyományt csinálni, mert fontos eseménynek tartják. 

Józsefvárosban, bár már rég maga mögött hagyta egykori rossz hírét, mint a levélből is kiderül, még mindig kiemelten fontos ügy a lakosság számára a közbiztonság. A kerület korábban is és most is az a kerülete volt a fővárosnak, folytatják, amely a legtöbb támogatást biztosította a rendőrség munkájához, és ezt 2023-ban is kiemelt feladatnak tartják.

„A rendőrséggel való együttműködés továbbra is kiváló, több mint 60 önkormányzati bérlakást biztosítunk a rendőreiknek, miközben a térfigyelő kamerarendszer fenntartására az önkormányzat 120 millió forintot, a karbantartásra és fejlesztésre pedig további 60 millió forintot biztosít.”  

A 13. kerület rövid és lényegre törő választ adott a kérdésre, mit tartanak legfontosabb feladatuknak idén: a XIII. kerületben élők szolgálatát.

Fotó: Képszerkesztőség

Hogyan szeretnének emlékezni a 2023-as évre?

„Talán megadatik – fogalmazta meg a második kerületi önkormányzat –, hogy olyan évként emlékezhetünk majd 2023-ra, amikor nem kellett újabb nagy válság hatásával megküzdenünk, és többé-kevésbé kiszámíthatóság jellemzi az időszakot. De ha mégsem így alakul, akkor azt szeretnénk, hogy úgy emlékezhessünk 2023-ra, amikor egymásra figyelő szomszédokként, közösségként ismét le tudtuk küzdeni a nehézségeket.”

Az V. kerület a 2023-as esztendőre is úgy szeretne emlékezni: „amely a belvárosiak közössége számára minél inkább gondtalanul, biztonságban, nyugalomban, otthonos, élhető körülmények között és boldogan telt, hiszen Belváros Önkormányzatának feladata, hogy minden lehetséges intézkedést megtegyen ennek érdekében, ezzel bíztak meg bennünket az V. kerületiek, ezért dolgozunk a legjobb tudásunk szerint, teljes elhivatottsággal a Belvárosért, a belvárosiakért.”

„Amikor egy év múlva visszatekintünk 2023-ra – mondja a Józsefvárosi Önkormányzat –, szeretnénk azt látni, hogy eseménydús, a kerületieket kultúrával, élhető és zöld közterekkel gazdagító, a lakhatási- és energiaszegénységben élők számára könnyebbséget hozó, közösségi programokban gazdag éven vagyunk túl.”

Az Erzsébetváros Önkormányzat azt felelte erre kérdésre, remélik úgy gondolunk majd vissza 2023-ra mint, arra az évre, amikor Erzsébetváros hatalmas lépést tett a gondoskodó, fenntartható és zöld kerület megvalósítása érdekében.

„Bízunk benne – írja a 13. kerületi önkormányzat –, hogy 2022-höz hasonlóan 2023 is eredményekben gazdag év lesz a XIII. kerületiek számára.”

(Kiemelt képünk: A Bulcsú utca és a Bajza utca közötti 188 méter hosszú gyalogos-kerékpáros alagút / Fotó: Képszerkesztőség)