KULTÚRA

Megvalósítják a VI. kerületi női közösségi gyűlés javaslatait is


„A munkát megkezdtük. Egy év múlva már arról fogok beszámolni, hogy a fejlesztések, intézkedések által is jobb lett ebben a kerületben élni, családot alapítani, nőnek lenni” – közölte Soproni Tamás, a kerület polgármestere.

A polgármester 2025 márciusában jelentette be, hogy a II. kerület mellett ők is a hazánkban még újnak számító, világszerte azonban már számos országban sikeres közösségi gyűlésre hívták a kerületben élő nőket.

Mint magyarázta, az öt alkalomból álló ötletbörzén október elejétől november végéig negyvenhat, sorsolással kiválasztott terézvárosi nő dolgozott azon, hogy a saját tapasztalataira, szakértői tudásra és egymás érveire építve kifejezetten női szempontú javaslatcsomagot állítson össze a kerület jövőjéről.

Mint a folyamat koordinálásába besegítő DemNet is felhívta rá korábban a figyelmet, hogy

noha a városban élők nagyjából fele nő, szempontjaik, tapasztalataik a történelem során nem azonos mértékben, vagy egyáltalán nem jelentek meg a várostervezésben. Emiatt aztán sok esetben a mai napig kevésbé tudják kiaknázni a lakókörnyezetükben rejlő potenciált mint a férfiak, holott, ideális esetben a város minden tere és minden eszköze mindenki számára használható kéne, hogy legyen.

A polgármester a résztvevők között töltött időből arra következtetett, írta egy korábbi posztjában, hogy jól érezték magukat, és már csak azért is megérte a gyűléseket megszervezni, ha közben kapcsolatok, barátságok szövődtek. A javaslatokat ezután kiértékelték, és januárban mindkét polgármester egy komplett javaslatcsomagot kapott, hogy a kerületi nők hogyan képzelik el a városrészek fejlesztését.

2024.09.22.
Kép: Barta Bálint/Képszerk

Ahogy egy, a projekttel kapcsolatos augusztusi sajtóbeszélgetésen Bördős Éva, a gyűléseket szervezésében is segítő DemNet, Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány igazgatója elmondta, a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy jellemzően 5-20 javaslat szokott kikristályosodni a beszélgetések végére, amik között vannak kis léptékűek, de olyanok is, amik akár milliárdos nagyságrendű beruházást igényelnének.

A II. kerületi közösségi gyűlés

összesen tizenhat részletes ajánlást fogadott el, amik több területre kiterjedtek, például a mentálhigiénés szolgáltatások fejlesztésére, a családi és gondozási terhek enyhítésére, a helyi szolgáltatásokról való tájékozódás megkönnyítésére, valamint a közterek és a mindennapi mobilitás biztonságának és kényelmének javítására.

Az ott megfogalmazott javaslatok jelentős része olyan alacsony költségű, gyorsan alkalmazható beavatkozást tartalmazott, amelyek közvetlenül is javíthatják a kerület lakóinak életminőségét, míg mások középtávú intézményi fejlesztési irányokat jelölnek ki. A javaslatokról ide kattintva lehet részletesen olvasni.

A VI. kerületi lap beszámolója szerint

már a harmadik nap végére több mint több mint hatvan ötlet gyűlt össze, amiket aztán rendszereztek, ütköztettek az önkormányzati hatáskörökkel, majd többkörös szelekcióval két nagy témába sorolták: önkormányzati szolgáltatások és közterek. Mindkét területen végül, a II. kerülethez hasonlóan, nyolc-nyolc javaslat maradt versenyben.

Az ajánlások között szerepel az egyszülős családok célzott támogatása, a gondozói és házi segítségnyújtás bővítése, női krízishelyzetekre reagáló óvóhely létrehozása, szakember-utánpótlást támogató ösztöndíjprogram, női vállalkozásfejlesztési program, valamint női szempontú közbiztonsági felmérés és akcióterv.

2024.09.22.
Kép: Barta Bálint/Képszerk

A közterületi javaslatok között hangsúlyos lett a közvilágítás fejlesztése, a biztonságosabb gyalogosátkelők kialakítása, az akadálymentes és tiszta nyilvános illemhelyek pelenkázóval, női higiéniai automaták telepítése, valamint egy digitális problémabejelentő térkép létrehozása. Többen szorgalmazták a padok számának növelését a Teréz körúton és az Andrássy úton, az éjszakai járőrszolgálat megerősítését, a járdán parkolás visszaszorítását, a gyalogosbarát kialakítás előtérbe helyezését. Mint láthatjuk, jócskán akadnak átfedések a javaslatcsomagokban.

A polgármester elmondása szerint

az elmúlt években is igyekeztek olyan innovatív fejlesztéseket, támogatásokat bevezetni, amelyek a Terézvárosban élő nők mindennapjait tették jobbá. „A női közösségi gyűlés segített a továbbgondolkodásban és megerősített bennünket olyan fejlesztések szükségességében, amelyeket már elindítottunk.” 

A polgármester összegzésként azt is kiemelte, hogy ami erősen megmutatkozik a nők javaslataiban, az a közösségépítés vágya, a szociális érzékenység, egymás támogatása és a párbeszéd elősegítése.

Kiemelt kép: Képszerk/Barta Bálint. 2024.09.22. Kerületek befotózása - Vl. kerület, Budapest.