November 21-én, pénteken került sor a 2025-ös Pro Cultura Urbis-díjak átadására.
Az 1999-ben alapított civil díjat a Pro Cultura Urbis Közalapítvány kuratóriuma ítéli oda „a fővárosi kultúra értékeinek megismertetésében és terjesztésében, valamint művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett magyar állampolgároknak. A alapítvány változó felállású kuratóriuma (amelynek jelenlegi elnöke Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész vezeti, tagjai Csejdy András kiadó, a Margó Irodalmi Fesztivál alapítója; Libor Anita újságíró; Merker Dávid, a Hosszúlépés. Járunk? alapítója; Nagy Ervin színész; Pápai Gábor karikaturista; Schiffer János volt országgyűlési képviselő, volt főpolgármester-helyettes; és Tóth Árpád, a budapesti Neon Galéria alapítója.) oly személyeket tüntetett ki 2000-2008 között, mint Göncz Árpád, Jancsó Miklós, Maurer Dóra, Sebő Ferenc, Hofi Géza, utána azonban évekig tartó szünet következett. A díjazás 2021-ben „éledt újjá”, mások mellett Szilágyi Lenke, Kieselbach Tamás és Palotai Zsolt kapta meg az elmúlt években. A tavalyi díjkiosztón Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője, Finta László, a Nyitott Műhely alapítója, valamint a Cirko Film – Másképp Alapítvány kapták a Pro Cultura Urbis-díjat.
Az idei esemény nem véletlenül zajlott a Három Holló kávéházban.
A kuratórium döntése alapján ugyanis a kávéház alapítója-vezetője, Wilhelm Droste irodalomtörténész, író és műfordító lett az egyik díjazott, a budapesti kávéházi kultúra hagyományainak feltárásáért. Droste német diákként Budapesten ismerkedett meg Ady költészetével, ami olyan nagy hatással volt rá, hogy ide költözött immár véglegesen. Alapítója volt több az Eckermann és a Jedermann nevű kávéházak mellett több folyóiratnak is.
„Wilhelm Droste egy Dortmundtól negyven kilométerre lévő kistelepülésen , Allendorfban született, és mint mondja, már gyerekkorában valamiféle vonzódást érezett Magyarország iránt. – Tetszett az Ungarn szó, benne az „un”, ami egy német képző is, és gyakran a szembenállást fejezi ki. De hallottam is a magyarokról, meg sajnáltam is őket. Apám nagy fociőrült volt, és mindig mondogatta, hogy az 1954-es világbajnoki címet azért a magyarok érdemelték volna meg. (…) Wilhelm Droste gyerekkorában a sífutás mellett a katolikus neveltetés is meghatározó elem volt, ám ezt hamarosan elsodorta a hatvanas évek balos hevülete, a diáklázadások korszaka. – Akkoriban a társaimmal szerettünk volna egy olyan országot találni, ahol reálisan létezik a szocializmus. Nekem a Szovjetunió, Kína vagy Albánia túlzás volt, nem beszélve az NDK-ról, azonban Magyarország olyan államnak tűnt, ami nem kapitalista és mégis sok helyen van jókedv – mondja. (...) A legvidámabb barakk persze illúziónak bizonyult, amikor az ifjú Wilhelm egyetemistaként először járt a barátaival Magyarországon, de azért 1974-ben egyedül is tett egy utazást. – Akkor egy hetet töltöttem Budapesten, és annyira magával ragadott a város, hogy alig bírtam aludni, alig bírtam kitalálni, hogy hova menjek. De nem a nevezetességek érdekeltek, hanem a füstös eszpresszók, amelyekből akkoriban még számtalan volt” – emlékezett vissza Wilhelm Budapest iránti vonzódásának egészen korai időszakáról két évvel ezelőtti portrénkban.
Díjat kapott Somogyi Hajnalka is, aki az immár világhírűvé vált, állami forrásoktól független OFF-Biennále létrehozásáért. Miként arról Kreatív online beszámolt, Somogyi az első magyar, akit beválasztottak az ArtReview Power 100 listájára, a nemzetközi képzőművészet legbefolyásosabb szereplői közé. „Az OFF-Biennále mára a régió legjelentősebb független kulturális eseményévé vált, a mely érzékenyen reflektál társadalmi kérdésekre, női szerepekre és a klímaszorongás témáira, miközben új közösségi és intézményi modelleket teremt a kortárs művészetben” – írják.
„Nagyon fontos, hogy az OFF ötletét nem külföldi példák adták, hanem az itthoni művészeti élet sajátosságai, problémái szolgáltak kiindulópontként. Sokan éreztük úgy, hogy egy ilyen eseményre van szükség ahhoz, hogy felrázzuk a közeget” – nyilatkozta Somogyi Hajnalka kurátor ,,az OFF-Biennálé egyik alapítója tíz évvel ezelőtt a Forbes-nak, de mondhatta volna most is. Mert igaz ugyan, hogy az OFF-nak már az első pillanattól kezdve sikerült felráznia a közeget, ám az a nagyjából két év, ami eltelik két biennálé között, épp elég ahhoz, hogy minden visszarázódjon. A biennálé idei témája a biztonság, címe, A nyugtalanság versei Robert Gabris művész és aktivista egyik művére utal. A mű a kollektív alkotás és képzelet új technikáit villantja fel, amelyek segítséget nyújthatnak a jelen kihívásai között való eligazodásban. A biennálé különböző helyszíneken számos projektet mutat be: elsősorban kiállításokat és kísérő eseményeket (előadások, vetítések, séták), de köztéri kollektív akciókat is” – írtuk idén, az OFF májusi megnyitója után.
A harmadik kitüntetett Patkós Luca, aki Budapest vizuális és iparművészeti örökségének megőrzéséért végzett munkássága elismeréseként kapta díjat. Luca Cső elnevezésű projektjében nem kisebb feladatra vállalkozott, mint az egykori neonreklámok újjáélesztésére, egyúttal grafikus‑tervezőként dokumentálta és újragondolta a városi fény‑ és vizuálklímát, a bevételből pedig egykor fénykorát élő, de mára lepusztult neonfeliratokat restaurál.
„Még a diplomamunkámhoz kerestem témát 2015-ben (tervezőgrafika szak, Magyar Képzőművészeti Egyetem) és akkor olvastam először a Neonon csoportról, akik több neont is megmentettek. Azóta folyamatosan foglalkozom a témával, és kerestem a módot, hogy valahogy tegyek az eltűnésük ellen. Már rengetegen megfogalmazták előttem is, hogy ezek városképi jelentőségű, iparművészeti darabok. És persze egy letűnt kor emlékei. Csak mint „tárgyak" – jól megtervezett, magas minőségben kivitelezett darabokként is kár lenne hagyni elveszni őket. De persze mélyebb rétegben hozzáadódnak a keletkezésük furcsa körülményei is, a szocializmus felülről irányított, kissé ellentmondásos neonosítása. Az idősebb generációnak pedig abszolút beleégtek az emlékezetébe ezek a fényreklámok, és összeforrtak Budapesttel” – nyilatkozta Luca még 2019-ben az Építészfórumnak.
A díjazottakat Nyáry Krisztián kuratóriumi elnök és Karácsony Gergely főpolgármester méltatta. A díjátadás után újabb elismerésekre került sor, bár ezt inkább megelőlegezett bizalomnak mondhatnák. Pro Cultura Urbis ugyanis ösztöndíjat is hirdetett, amely fiatal, budapesti kötődésű alkotók munkáját segíti. Az ösztöndíjasok egy éven át évi bruttó 3 millió forint támogatásban részesülnek, és 2026-ban, a következő PCU-díjátadón számolnak be eredményeikről.
A három nyertes pályázó Szabó Dominika, aki Pesti Prizma címmel 7+1 epizódos podcast-sorozatot készít, amely izgalmas, személyes nézőpontból mutatja be a főváros sokszínű arcát; Dr. Kovács Krisztina – a budapestianfloors Instagram-oldal alkotója a budapesti padló- és járdaburkolatok esztétikai, design- és ipartörténeti értékeit mutatja be, új perspektívából láttatva a város mindennapi részleteit; valamint Roznár Levente, aki hat új epizóddal folytathatja Különös történetek a Szondi utcában című animációs sorozatát. A nyerteseket a kurtórium tagja, merker Dávid mutatta be.