Akik Budapest szebbik és jobbik arcát mutatják nekünk – díszközgyűlésen adták át a legrangosabb budapesti kitüntetéseket

Az Akadémia dísztermében Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének köszöntője után – amiben felkérte Budapestet a Tudománybarát település mozgalomhoz csatlakozáshoz – a főpolgármesteri köszöntő és méltatás után átadták a díjakat. 

 

„Budapest idén is vendégségben tartja születésnapi ünnepségét. Tavaly a 120 éves Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár pompázatos olvasótermében, most a 200 éves Magyar Tudományos Akadémia gyönyörűségesen helyreállított dísztermében vagyunk megilletődöttek, mert mi tagadás, rátelepszik az emberre a máskor sem haszontalan visszafogottság,  amikor a lunettákról az öt tudományág megtestesítője figyeli éppen, ott fönt hallgatózik például a szónoklattan reprezentánsa is – nyitotta meg ünnepi beszédét Karácsony Gergely főpolgármester. 

Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 152. évfordulóját köszöntjük és a 75 éves Nagy-Budapestet, azt, hogy hét megyei város és 16 nagyközség csatlakozásával háromnegyed évszázada jött létre a főváros, ahogyan ma ismerjük. De azért is vagyunk itt, hogy Budapest nevében és képviseletében fejet hajtsunk a 200 éves Magyar Tudományos Akadémia előtt, a múltja, a jelene és a remélt jövője előtt is. Az intézmény előtt, amely konok elkötelezettséggel követi egykori elnöke, Eötvös József iránymutatását, miszerint az Akadémia „hivatása, hogy a közös munkában részt vegyen, mellyel az emberiség az ismeret útján a boldogság után törekszik”. Összekapcsolja hát az Akadémiát Budapesttel a közösen megélt történelmi idő mellett a saját határait felülmúló felelősség, a tudományé országhatárokon is túli egyetemes, Budapesté a városhatárokat is meghaladó nemzeti. Mert a nemzet fővárosa azoké is, akik velünk együtt tagjai a nemzet közösségének. Budapest értük is felelősséggel tartozik.

És ebből a felelősségből sok más mellett a tudomány és a tudósok tisztelete, és manapság egyre fontosabb, hogy a tudományhoz és a tudáshoz való ragaszkodás is következik. Ragaszkodás a kritikus szemlélethez, a tényekkel alátámasztott gondolatmenethez, a szellemi szabadság és nyitottság hagyományához, abban a korban különösképp, amikor a technológiai fetisizmus és a politikai populizmus is kárhoztatja a tudásért és a tudomány autonómiájakért küzdőket.

A világ és benne Magyarország egy sor nyomasztó és bonyolult kérdéssel néz farkasszemet. Mindannyian szeretnénk ezekre megnyugtató, egyszerű válaszokat. A véleménybuborékokba zárt politika pedig szállítja is ezeket. De bonyolult kérdésre nincsenek egyszerű válaszok. Az egyszerű válaszok, jó eséllyel rossz válaszok.

És hogy hova vezet ez: lesz belőle például az utódainkat veszélyeztető kizsigerelése a Földnek, a bennünket is veszélybe sodró oltásellenesség, és hogy képtelenné válunk a miénktől eltérő vélemények meghallgatására. Ez pedig az együttéléshez elengedhetetlen bizalom sorvadásához vezet, amiből a demokrácia intézményeinek és föltételeinek leépülése következik, ajtót nyitva az önkénynek és az önkényeskedőknek – emlékeztetett a főpolgármester. Megemlítette beszédében azt az Akadémia előtt idén felavatott idővonalat, ami a Főváros és az Akadémia közös felhívására emlékezik meg a tudományos testület kétszáz éves történelméről. Ezt megnézve látszik, hogy az 1848-ban megalakult Batthyány-kormány öt tagja akadémikus volt.

„Innen indultunk. Ilyen volt az első felelős magyar kormány. És bár a demokratikus fejlődés természetes velejárója, hogy a politika is kivívta a maga autonómiáját, és ma már senki nem várja el semelyik a kormánytól, hogy tele legyen akadémikusokkal, de azt igen, hogy ne gondolja magáról, hogy jobban tud mindent mindenkinél, és hogy tisztelje a tudást, a tudósokat és az Akadémia autonómiáját. Ha az élet, a világ, no meg a kor nagy és összetett kérdéseire nem a kommentszekciókban keressük a választ, akkor a sok kétely között az nagyon is világossá válik: nagyrészt a tudás és a tudósok tiszteletének helyreállításán múlik, hogy a gyerekeinkre ne társadalmi széthullást és konfliktusokat hagyjunk örökül, hanem élhető jövőt. A tudomány hajtóereje éppen az, ami Budapestet mozgatja, lendületben tartja és űzi a jövője felé: a nyugtalan kíváncsiság, a határtalan remény, a tények és az igazság iránti hűség, és a képesség, hogy kövessük a bizonyítékokat oda, ahová vezetnek. A Magyar Tudományos Akadémia nem csak pro urbe, vagyis a városért, hanem pro patria, a nemzetért is megtette már a magáét, nekünk pedig, amellett, hogy ma a városért tett hozzájárulást van módunk megköszönni az Akadémiának adományozott díjjal, dolgunk van azzal is, hogy Budapest csatlakozzon a Magyar Tudományos Akadémia fontos és bölcs kezdeményezéséhez, a tudománybarát települések mozgalmához. Erre teszek javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek" – reagált beszédében Karácsony Gergely Freund Tamás javaslatára. 

Van még valami, tisztelt hölgyeim és uraim, pontosabban valaki, aki összeköti a Magyar Tudományos Akadémiát Budapesttel, adódik is itt, a nevét viselő Lánchíd tövében. Széchenyi István, aki saját jövedelmét ajánlotta a Magyar Tudós Társaság javára, onnan indult minden.

Széchenyi, aki először írta le a szót: Budapest. Aki a város egyesítéséről annak létrejötte előtt már 40 évvel álmodott, onnan indult minden. Persze, ahogy az mifelénk lenni szokott, se ez, se az nem ment könnyen. Még neki se. A város egyesítését Széchenyi szerint a bizonyos „unalom ivadékok” nehezítették, ahogy írta: „egymás tetteinek kémlése, bírálgatása és az ebből folyó rágalom és ellenségeskedések akadályozzák a két város egyesülését.”.

A Magyar Tudós Társaság megalapítására pedig úgy emlékezett naplójában: „a kerületi ülésen beszéltem, minden honfitársamat ellenségemmé tettem”. Hát, azóta sem lett könnyebb sora annak, aki – Adyval szólva – a perc-emberek dáridója helyett nagy, súlyos álmokat sző, „nagyot, szépet, emberit s magyart.” Pedig Széchenyi óta sem lehet, vagy hát nem is érdemes máshogyan beleálmodni magunkat ennek az országnak és ennek a városnak a jövőjébe. E tekintetben az eltelt idő különbségei is szembeötlők, hiszen akkor még magánvagyonból közcél teljesült, manapság inkább fordítva: közpénzből lesz magánvagyon. De reméljük egyszer beigazolódik Széchényi jövendőlése, hogy:„Boldog jövendő nemzedék! A mienknél nagyobb és általánosabb tudástok türelmesebbé, szelídebbé, erényesebbé és következésképp boldogabbá tesz majd benneteket, mint mi vagyunk”. Ehhez képest túl gyakran szembesülhetünk azzal, hogy a kétség kívül nagyobb tudásunkból türelem helyett kirekesztés, szelídség helyett hübrisz, erényesség helyett pedig kicsinyes önzés lett a rutin. Ezt se mondta Széchenyinél szebben talán senki: „hagymázra hevül a velő s minden eszméket összekever”. De annál, hogy túl sokszor, túl hangosan hagymázra hevül a velő, vagyis hogy a békétlenség és a megosztottság mérgezi a lelkünket, még nagyobb baj, ha megtanulunk ebben élni.

Van egy gondolat, ami összeköti a mai nap ünnepeltjeit. A 200 éves Akadémiát, a 152 éves Budapestet és város ma kitüntetett kiválóságait. Az autonómia. Az önmagunk kormányzásának igénye. Hiszen csupa független, az önrendelkezésére büszke, a szabadságát a közösség javára fordító polgárt és intézményt ünneplünk ma. Legyen ez a mai nap, az autonómia ünnepe.

Azé a felismerésé, hogy az tud hozzátenni a világhoz, akitől a világ, nem veszi el azt a szabadságot, hogy azt adja, amit csak ő adhat neki. Hogy „nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”

Az autonómiák védelme egyben saját európaiságunk védelme is. Hiszem ahogy Bibó István éppen itt, akadémiai szélfoglalójában is kifejtette az európai társadalmi fejlődés értelme éppen az autonómiák kiszélesedése. A hatalom humanizálásának évszázados, időnként megtorpanó, vagy visszaforduló, de aztán újra induló folyamata, amelyben a hatalom koncentrációját leváltja a hatalom megosztása, az uralkodást a szolgálat, az egyeduralmat a társadalmi, a tudományos és kulturális autonómiák, az önkormányzás és az önkormányzatok, a szabadság kis körei.

A korszellem most – reméljük csak átmenetileg - visszafordulni látszik ezen az úton, de hát ahogy Hankiss Elemér mondta, „az igazságérzet történetileg hullámzik”. Budapest azonban ragaszkodik az autonómiájához. Nem azért, mintha hátat akarna fordítani az országnak. Épp ellenkezőleg! A nemzet fővárosának felelőssége, hogy a maga eszközeivel védje és óvja a szabadság köreit. És szüksége is van ezek támogatására. Az autonómia számunkra nem csak egy távoli idea. Ha Magyarországon nem lennének független bíróságok, amelyeknek fontos az önkormányzatok Alaptörvényben és nemzetközi szerződésekben rögzített pénzügyi autonómiája, akkor most nem biztos, hogy itt lennénk. Az emberi lépték helyreállításához szükségünk van a társadalmi autonómiák összekapcsolódására. Szükségünk van az együttélés iránti kézzelfogható szenvedélyünkre. Szükségünk van a szabadságra, szükségünk van egymás szabadságára. Mert szükségünk van egymásra – utalt a Főváros aktuális helyzetére is a főpolgármester. Tudjuk, hogy az anyagi és erkölcsi függetlenség, az autonómia, a polgárosodás alapvető feltétele is, így aztán ennek a városnak a küzdelmei is leírhatók oly módon: konok ragaszkodás a polgári értékekhez. Budapest őrzi a polgári ethoszt ebben az országban - azt biztosan, ami belőle megmaradt.

Hogy mi is a polgár jelenvaló jelentéstartalma, azt – ehelyütt végképp – a tudós elmékre bíznám, vitatkoznak róla úgyis eleget. Abba kapaszkodnék viszont, mi nem a polgár, mi nem polgári érték Budapest számára. Nekünk ez biztosan nem holmi politikai termék, sokkal inkább meggyőződés. A polgár biztosan nem kliens, nem alattvaló, hiszen a polgár – Márai Sándortól tudjuk – nagy szerep s mint minden igazán hősies szerepért, ezért is teljes árat kell fizetni. Azt pedig Esterházy Péter tette nyilvánvalóvá, hogy a polgár biztos nem harács, biztos nem uriz, és nem féktelen bírvágy. Nem formalitás, de nem is formátlanság, ha valami, akkor inkább formaérzék. Nívó. 

Így aztán az év ezen napján, amikor Budapest legtekintélyesebb kitüntető címeit adatik megtiszteltetésem átnyújtani, feltűnik újra és újra ennek a szónak a körülményessége: díszpolgár. Hát már hogy lenne dísz a polgár? Ezért hozom ide megint a miénkhez hasonló, csak épp pár száz évvel korosabb londoni elismerés elnevezését: ott a legkiválóbbakat freeman-nek nevezik. Szabad embereknek. Maradjunk hát abban idén is, hogy Budapest, ez a szabadságához dacosan ragaszkodó város, a legmagasabb kitüntetésével fejezi ki háláját és hódolatát a szabad embereinek.

A polgárról szóló vitákat egész nyugodtan lezárhatnák Saly Noémi definíciójával: a polgár az, aki hozzárak a világhoz. Saly Noémi pedig, Budapest új díszpolgára, egész biztosan az az ember, aki csoda dolgokat rakott hozzá Budapesthez. Ha így vesszük a szó legnemesebb értelmében vett budapesti polgári családból származik, amelynek történetei egyidősek a várossal. Ükapja pallérként dolgozott a Lánchíd megépítésén, egyik dédapja rakta fel Gábriel arkangyal szobrát az oszlopra Hősök-terén, másik dédapja tervezte a Városligeti korcsolyacsarnokot, nagyapja a Széchenyi-fürdőt. És ő is hozzárakta Budapesthez a szinte felfoghatatlan kiterjedésű tudását, megszámlálhatatlan történeteit, no meg a kellemet és a bájt, a nyelvi leleményt, amivel ezeket elmeséli nekünk. Budapest értő hódólójaként tőle tudhatunk sokat a ferencesek vacsorájától a XX. század által meggyötört családtörténeten át a pesti és budai kávéházakig. Tőle tudhatjuk, hogy a budapesti kávéház milyen demokratikus intézmény volt és hogy mennyire nem mindegy, hogy valaki éles vagy bódult elmével csinál forradalmat: a polgári forradalmak ugyanis rendre a kávéházakból indultak, a diktatúrába torkollók viszont kocsmákból. Igazi budai bennszülöttként nem kis köze van ahhoz is, hogy a Tabán ennek a városnak a kincse maradhat, és maradjon is örökké. Azt olvastam tőle valahol, hogy „a jó mondatoknak kifejezett hajlamuk van a maradásra, még akkor is, ha rémisztő percekben születtek”. Saly Noémi megannyi jó mondatának igen erős hajlama van a maradásra, az már eldőlt, de meséljen még nekünk, drága Noémi, meséljen a városról, meséljen az emberekről, meséljen a múltról, hogy értsük a jelent, és megsejtsünk valamit a jövőből is.

Ő is úgy van ezzel, ahogy ez a mondat összefoglalja: „a világ olyan, amilyen, mi meg azért vagyunk, hogy jobbá tegyük, mássá. Tarr Béla mondta ezt valahol, igaz mondott olyat is, hogy legyen benned düh, energia bátorság, és hát „tegyél” az egészre. Na jó, nem pont így mondta, ennél pestiesebben, de hát megígértem Elnök Úrnak, hogy rendesen fogunk viselkedni. Szép, nemes feladat ez is, hasznosnak is mondanám, ha képesek lennénk rá. Én úgy látom, neki se sikerült teljes mértékben, és milyen jó is az nekünk, hogy nem sikerült. Így aztán ha van igazi világsztárja ennek az országnak, Tarr Béla, Budapest új díszpolgára bizonyosan az. Sok oka van a minden határon túlnyúló elismerésnek, de talán a legfőbb, hogy minden alkotásában az ember méltóságából indult ki, azt boncolgatta, és mutatta meg nekünk kegyetlen őszinteségében. Tartja magát az igazságához, hogy tudniillik előbb nem a filmezést kell megtanulni, hanem az életet. Akik megtanulták az életet, a nagy művészek, mint Tarr Béla, azoknak a világmagyarázata persze könnyen zavarba ejti a befogadót, le kell tudnunk mondani saját korlátozottságunkról hozzá. De aligha van, ami jobban ránk fér, mint ez. Mostanság kár lenne nem felemlíteni, hogy mivel Tarr Béla azzal a bizonyos bátorsággal, dühvel és energiával nem volt rest belelátni a társadalmi valóságunk mélyrétegeibe, képes volt meglátni az egyedi értéket, Krasznahorkai László műveiben, jó 35 évvel a Nobel-díj bizottság előtt. Hogy aztán bebizonyítsák ők ketten, a Nobel-díjas a díszpolgárral, hogy a világ mégiscsak olyan, amit nem lehet mindig egyetlen bővített mondattal leírni.

Ha van mégis mondat, ami ha nem is a világot, de benne a mi szerepünket leírja, az talán ez lehet: „mi vagyunk az a nemzedék, amely elpusztítja a Földet”. Lányi András letaglózó szembesítése ez, díszpolgári címe az életút elismerése mellett talán arra is alkalom, hogy tanuljuk meg végre tőle: sorsot választ az is, aki tétlen marad. Lányi András soha nem marad tétlen, jól is teszi, mert úgy van, ahogy vallja: „a mostani helyzetünk túlságosan veszélyes ahhoz, hogy a politikát a politikusokra bízzuk”. Bibó óta senki nem írt ilyen bölcsen és lelkesítően a kis közösségek szabadságharcáról. Hogy az ember egymagában nem lehet szabad, legfeljebb magányos és szerencsétlen. Hogy a szabadság nem az egyén jellemvonása, hanem a kapcsolatoké. Hogy csak egymást tehetjük szabaddá. Közösségelvű politikai filozófiáját a jobboldaliak olykor túl baloldalinak, a baloldaliak meg túl jobboldalinak találják, őt magát azonban a politikai aréna bal- és jobboldala közti különbségénél jobban foglalkoztatja a politikai színpad és a nézőtér közötti, egyre növekvő távolság. Nagy szükség van tehát Lányi András kíváncsiságára, igazságérzetére és kétségbeesésének erejére is. Mert a társadalmunk morális állóképességén múlik, hogy képesek leszünk-e közös cselekvésre az ökológia összeomlás elkerülése érdekében. Azt is tőle tudjuk, hogy saját magunk megmentéséhez, a talán nem teljesen reménytelen változáshoz előbb nem a hatalmat kell megragadni, hanem az emberek képzeletét.

Lehet ezt, az emberek képzeletét megragadni sokféleképpen, de bizonyosan egyik legméltóbb színhelye ennek a színház. Na nem mindegyik, de az olyan színház bizonyosan, amely a gondolat, a szolidaritás és a szabadság színháza, amelyik közösséget teremt a társulatból, de igazán nagy dolog, hogy közösséget teremt a közönségből is. Mint az Örkény Színház, Mácsai Pálnak, Budapest új díszpolgárának keze munkája, no meg szívének, lelkének és szellemének egy darabja, nem is kis darabja, úgy képzelem. A megannyi színpadon töltött emlékezetes estéért, a színház meg- és újraalapítás minden küzdelméért, a színházigazgatóként bölcs türelemmel viselt felelősségért, vagy a megannyi társadalmi kiállásért jár-e a legmélyebb főhajtás? Örkény Istvánt, mégis, ki mást, tudom idézni neki, de még inkább róla: hogy tudniillik kis jóakarattal csodát lehet művelni. Budapest köszöni Mácsai Pálnak a jóakaratot és köszöni a megannyi csodát, amit velünk művelt.  Ha szabadna megjegyeznem, jó sokáig kérünk még ebből. És a még el nem mesélt történetekből is. Várjuk, „azt meséld el Palit!” Feljegyezte a színháztörténet, hogy Mácsai Pál már az Örkény előtti időkben is jól tudta, hogy a színháznak egyetlen értékelhető megnyilvánulása, ha szuverén, és hogy ennek a szakmának, ennek a szakmának is a közepe a gondolkodás függetlensége, így aztán már akkor megtapasztalhatta, hogy nem mindig övezi feltétlen lelkesedés, ha a valóságunk tükrét tartja elénk, ha jól emlékszem, ilyesmi esett meg vele, amikor a Vircsaft című darabot színre vitte, Spiró György darabját. 

Tart a vircsaft azóta is, de hála istennek, tartja elénk a valóságnak a történelmi folyamatok vizsgálatából és emberi mentalitás változásiból kicsiszolt tükrét Spiró György. Teszi ezt hol egy társadalomtudós szigorával, hol evidens együttérzéssel, hol meg fanyar humorával, novellái, regényei, drámái és esszéi alatt egyaránt beszakad az asztal, mert súlyukat nem a méretük adja. Na jó, a regényekét az is - , hanem az, hogy azokból „az emberről mint olyanról való tudás áramlik, és talán tényleg nem is lehetséges más igazi tudás”. Hiszen arra való az irodalom, ezt is neki köszönhetjük, hogy ne érezzük magunkat magányosnak, és megtapasztaljuk azt a sokszor keserű, de alapvetően mégis felemelő érzést, hogy olyan szörnyű helyzetben, mint amilyenben most éppen vagyunk, voltak már mások is; amint ezt megérezzük, helyzetünk máris kevésbé reménytelen. Köszönjük hát Spiró Györgynek, Budapest díszpolgárának a tudást is, a reményt is, hogy soha nem vagyunk magányosak, ha őt olvassuk. Padmaly. Hogy a legutóbbi regényének a címe mit is jelent, azt gondolom csak kevesen tudták korábban.  Melléküreg, amiben Táncsics Mihály évekig bujkált a szabadságharc leverése után. Talán nem túlzás azt gondolni, hogy ez hazánk szimbóluma is, amelyet a történelem időnként arra kárhoztatott, hogy padmaly legyen Európában. Így aztán újra és újra vannak, akik „hersegve szívnák a vért”. „Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint, füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a…” - most ezt így nem mondanám, hogy honnan, mert megígértem Elnök Úrnak, hogy rendesen fogunk viselkedni. Pedig igazán minden okunk megvan arra, hogy ami valóban a legmélyebben magyar, arra dúltkeblűség nélkül büszkék legyünk. Nem kis dolog egy írótól, ilyen nagy írótól végképp, ha bevallja, hogy a zenében minden előbb van meg, mint a többi művészeti ágban. 

A magyarságunk a népzenében alighanem minden elébb volt meg, mint bármi másban. Mindezt mi Sebestyén Márta, Budapest új díszpolgára művészetéből élhetjük át leginkább, annak a hangulatnak a nehezen leírható varázsából, hogy egyetlen énekhanggal át lehet hidalni évszázadokat és beleborzongatni a ma emberét, hogy az emberi élet szépségei és gyötrelmei pont azok voltak a régmúltban, mint most. Sebestyén Márta volt az egyike azoknak, akik elsőnek vezették vissza ezt a nemzetet önmagához, és a nyomában járva azóta a népdaléneklés sokak számára identitásépítés, önkifejezés, terápia, és egyben országimázs-építés, a kultúraközi kommunikáció leghatékonyabb csatornája. Többet aligha kívánhatunk magunknak, mint hogy beteljesüljön végre  Sebestyén Mártának vágya:  a muzsika nemcsak az emberek, de a népek lelkét is közel hozza egymáshoz. Ahol egy dallam megszólal, ott a fegyverek elhallgatnak. Ideje van tehát az elhalkulásnak, de van oka a csendnek is. 

Lukáts Andor volt, aki fejébe vette, hogy megpróbálja elcsendesíteni a világot, emlékezetes, amikor sikerült is neki egyszer, nem messze innen, a Vörösmarty téren. Harminc percre csend lett a város közepén, és úgy lett ahogy remélte: a közös hallgatás segített meghallani önmagunkat, meghallani egymást. A megszámlálhatatlan színpadi és filmszerep, a máig ható rendezések színházban és filmben, és még operában is, a színházalapító kísérletezése, ez mind-mind Lukáts Andor, aki azt mondta egyszer: neki a hobbija az élet. Megfosztotta őt hobbijától a sors ebben az évben, de bennünket már nem tud soha megfosztani mindattól, amit nekünk, a kultúrának, ennek az országnak és ennek a városnak adott. Budapest csendes nagyrabecsüléssel, a posztumusz díszpolgári címmel tesz most Lukáts Andor halhatatlanságért.

A maradandó érték teremtése nem megy máshogy, csakis a minőséghez való csökönyösséggel, ahogyan Wachsler Tamás ötvözte a kortárs megoldásokat a magyar történelmi örökséggel. A Kossuth-tér újraértelmezése, egyben a múlt és a jelen újraértelmezése is és mint ilyen, kemény dió. De az biztos, hogy a legmagasabb színvonalon képezi le, az elmúlt másfél évtized meggyőződéseit. Fájóan korán távozott Budapest egy korszakos építője, tiszteletünket és köszönetünket a posztumusz díszpolgári címmel fejezzük ki neki.

A díszpolgári díjak átadását követte a Pro Urbe és a Budapestért díjakkal kitüntetettek ünneplése. Hiszen Budapest mind a 152 éve az egyesítésről szól. Nem is csak Óbuda, Buda és Pest, majd a további 23 település egyesítéséről, hanem emberek, kultúrák, hitek, remények és esélyek összekapcsolásáról. Az ehhez való hozzájárulást köszöni meg a város a díszpolgári címek mellett ezekkel a díjakkal. 

Lakatos Bertalanné, Jutkának mindazt, amit a hajléktalan és kilakoltatással fenyegetett budapestiek jogaiért és méltóságáért, végzett. Egy olyan társadalomért dolgozott fáradhatatlan szorgalommal, amelyik őt minden adandó alkalommal cserben hagyta. Akkor is küzdött mások lakhatásáért, amikor ő maga is hajléktalan volt. Budapest most a város egyik legerősebb, és legnagyobb szívű lakosának mond hálát a Budapestért díjjal.

Sok szív kapcsolódik egymáshoz és a városhoz is a Heti Betevő csapatában. Ők is tudják, képviselik is, hogy Budapest az emberi történetek sokasága, olyan hely, ahol mindig találkozhatunk valakivel, aki máshogyan ugyanolyan, mint mi. Ezeknek a találkozásoknak a színterei a város kulturális műhelyek, ilyen az RS9 színház, és ilyen a Fonó, ahol gyakorta a csodálatos Kaláka együttessel is találkozhatunk. Ez a város hagyomány és modern újítás egyben, ez utóbbi befogadóhelye a Trafó, ami nem lehetne Budapest egyik büszkesége Szabó György áldozatos munkája nélkül.

Nem fog sikerülni a város jövőjének tervezése, múltjának ismerete és az emlékezés, időnként embert próbáló feladatának elvégzése nélkül. A Can Togay-hoz is kötődő Duna-parti cipők emlékmű, a világ talán legmegrendítőbb mementója. Egy igazi államférfi is lehet egy közülünk, szolgálatának és reményeinek továbbtanítója Gulyás András és a Göncz Árpád Alapítvány. Emlékeztet bennünket saját történelmünkre Hatos Pál, és mindig emlékezni fogunk Gerőcs László és Tatár György tanításaira ebben a városban. És pontosan tudjuk, hogyan tesznek hozzá a budapestiséghez, ennek a városnak a csillogásához Auguszt József süteményei, és Bíró Lajos rántott húsai, és minden ételkölteménye.

Az ízét adják, a sava-borsát jelentik Önök Budapestnek, kedves díjazottak, Budapest szebbik és jobbik arcát mutatják nekünk, a város, színét és legjavát. Hálásan köszönjük

– zárta a méltatást a főpolgármester.  

A díjazottak teljes listája:

Budapest Főváros Közgyűlése díszpolgári elismerést adományozott: 

Sokrétű írói és közéleti tevékenysége, a demokratikus ellenzékben és az ökológiai gondolkodás hazai meghonosításában játszott szerepe és a társadalmi felelősségtudat formálása elismeréseként LÁNYI ANDRÁS író, nyugalmazott egyetemi docens részére.

Budapest kulturális sokszínűségéért és a szabad művészetért végzett munkája elismeréseként Budapest egyik legkiválóbb kulturális műhelye megteremtéséért díszpolgári címet érdemelt MÁCSAI PÁL színész, rendező, az Örkény István Színház alapító igazgatója.

Várostörténészként, irodalomtörténészként, muzeológusként és krónikásként végzett munkájáért, a városi közösség sokszínű hagyományának, Budapest valódi arcának életre keltéséért SALY NOÉMI, Budapest-történész kapott díszpolgári címet.

A tradicionális magyar népzene átörökítése és nemzetközi megismertetése, a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése érdekében végzett tevékenysége, rendkívüli életpályája elismeréseként díszpolgári címben részesült SEBESTYÉN MÁRTA, UNESCO Artist For Peace címmel kitüntetett, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima díjas népdalénekes, előadóművész, az MMA rendes tagja.

Díszpolgári elismerésben részesült a kortárs magyar irodalom meghatározó alakjaként a történelmi és társadalmi valóság legmélyebb összefüggéseit megragadó, sokrétű alkotói tevékenysége elismeréseként SPIRÓ GYÖRGY író.

Egyedülálló filmművészeti alkotásaiért, a magyar kultúra nemzetközi elismertségéhez való rendkívüli hozzájárulásáért, a szabad kultúra melletti kiállásáért TARR BÉLA, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező díszpolgári címet kapott.

( A díjat későbbi alkalommal veszi át.)

Posztumusz díszpolgári címet kapott számos színpadi és filmes szerepében nyújtott felejthetetlen alakításáért, színészként és rendezőként a budapesti színházi életért végzett tevékenysége elismeréseként LUKÁTS ANDOR, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató részére. Az elismerést  Lukáts Gergely és Lukáts Lőrinc vették át.

Posztumusz díszpolgári címet kapott WACHSLER TAMÁS országgyűlési képviselő, államtitkár és építészmérnök közéleti tevékenysége, valamint a kortárs látásmódot és a történelmi örökséget egyesítő szakmai munkája, a Kossuth Lajos tér és az Országház környezetének megújításában játszott korszakos szerepe elismeréseként. Az elismerést Wachsler Anna és Wachsler Éva vették át.

Budapest Főváros Közgyűlése Pro Urbe Budapest díjat adományozott:

A főváros kulturális életében, valamint a Cipők a Duna-parton emlékmű létrejöttében betöltött szerepe, több művészeti ágban is jelentős alkotói tevékenysége elismeréseként CAN TOGAY  író, filmrendező, médiaművész részére.

A magyar népzene, valamint a világzene gyűjtésében és kiadásában három évtizede végzett, egyedülálló munkájáért, a néptánc, a jazz és a kísérleti jellegű műfajok képviselői számára színteret biztosító, hagyományőrző és értékteremtő tevékenységéért a FONÓ BUDAI ZENEHÁZ részére. - Az elismerést Horváth László ügyvezető igazgató vette át..

A magyar és egyetemes költészet sokszínű, összetéveszthetetlen stílusú megénekléséért, nemzedékeken átívelő, több mint öt évtizedes, műfajteremtő zenei tevékenysége elismeréseként a KALÁKA EGYÜTTES részére, melynek tagjai: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs. - Az elismerést az együttes nevében  Radványi Balázs vette át.

Budapest várostervezésében betöltött kimagasló elméleti és gyakorlati munkája, az urbanisztika nemzetközi gyakorlatainak hazai meghonosítása, valamint több évtizedes oktatói tevékenysége elismeréseképp LOCSMÁNDI GÁBOR PhD okleveles építészmérnök, várostervező, nyugalmazott egyetemi docens részére.

A magyar tudományos élet fejlődésének elindításáért, Magyarország és Budapest polgárosodásában játszott, két évszázados kiemelkedő szerepéért, a magyar tudományos világ koordinálásáért, a hazai tudomány eredményeinek nemzetközi képviseletéért a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA részére. Az elismerést  Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke vette át.

A kortárs művészetekért és független színterekért végzett elévülhetetlen munkája, meghatározó művészeti tevékenysége, a Trafó létrejöttében és működésében betöltött szerepe elismeréseként SZABÓ GYÖRGY, a Trafó Kortárs Művészetek Háza alapító igazgatója részére.

Posztumusz Pro Urbe Budapeste díjat kapott klasszikus német és a zsidó vallásfilozófia kutatásáért, Friedrich Nietzsche kutatásában végzett nagyhatású munkájáért, filozófiai és művészettudományi oktatói tevékenységéért, valamint a hazai filozófiai életben betöltött kiemelkedő szerepéért TATÁR GYÖRGY filozófus. Az elismerést Kmecs Ildikó vette át.

A televíziós matematikaoktatás meghonosítójaként és legendás alakjaként folytatott tevékenységéért, több évtizedes tanári és tudományos munkájáért DR. GERŐCS LÁSZLÓ matematikatanár részére.

A posztumusz elismerést Gerőcs Péter vette át.

Budapest Főváros Közgyűlése Budapestért díjat adományozott:

A hagyományok iránti tiszteletre és magas minőségre törekvő szakmai munkájáért, a cukrászművészet ikonikus alakjaként a főváros gasztronómiai örökségét gazdagító tevékenységéért AUGUSZT JÓZSEF ELEMÉR cukrászmester részére.

A kortárs magyar irodalom megújításában, a kultúra terjesztésében és Budapest szellemi életének gazdagításában végzett példaértékű munkájáért BABICZKY TIBOR költő részére.

Budapest egyik legnagyobb, alulról szerveződő kosárlabda-közösségeként az összetartást és a sport szeretetét hirdető, nemzetközi szinten is jegyzett, kultikus tevékenységéért a BIKÁS PARK STREETBALL KÖZÖSSÉG részére. - Az elismerést Kummert „Gonzales” Krisztián vette át.

Minőségi kulináris élményeket nyújtó, a hagyományos magyar konyha kreatív újragondolásán alapuló, ikonikus gasztronómiai tevékenysége elismeréseként BIRÓ LAJOS chef részére.

A Tour de Hongrie kerékpárosverseny megszervezéséért, a kerékpározás és kerékpáros sport elkötelezett népszerűsítéséért, kiemelkedő élsportolói, olimpikoni teljesítményéért EISENKRAMMER KÁROLY, a Tour de Hongrie főszervezője részére.

Diplomataként és műfordítóként, különösen a magyar-portugál kapcsolatok ápolásában szerzett érdemeiért, valamint Göncz Árpád szellemi és politikai örökségének ápolásáért GULYÁS ANDRÁS nyugalmazott nagykövet, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumi elnöke részére.

Az Állatkert megismertetése és népszerűsítése érdekében több mint két évtizede folytatott karizmatikus tevékenysége, tudományos és ismeretterjesztő szakmai munkája elismeréseképp HANGA ZOLTÁN, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője részére.

Kiemelkedő történészi, ismeretterjesztő munkásságáért, a XX. század eleji magyar és közép-európai történelem szélesebb közönség számára történő tárgyilagos és árnyalt bemutatásáért HATOS PÁL történész részére.

A rászoruló embereket minőségi étellel és emberi törődéssel támogató tevékenysége, a társadalmi érzékenyítésben és civil összefogásban vállalt kiemelkedő szerepe elismeréseként a HETI BETEVŐ EGYESÜLET részére. - Az elismerést  az egyesület  társelnökei, Lánczi Éva Katalin és Pentz Katalin Jázmin vették át.

Sokoldalú tehetsége, a független színházi társulatokat támogató, a kortárs művészetek megismerését elősegítő, több évtizedes tevékenysége elismeréseként LÁBÁN KATALIN, az RS9 Színház alapítója részére.

A Város Mindenkié civil szervezetben végzett fáradhatatlan munkájáért, a lakhatási és egzisztenciális válságba került honfitársaink helyzetének, személyes példán keresztül is bemutatott, hathatós javításáért LAKATOS BERTALANNÉ, A Város Mindenkié csoport tagja részére.

A kortárs művészet szenvedélyes és elhivatott képviselőjeként Budapest kulturális értékeinek gyarapítása, sokszínűségének bemutatása érdekében végzett szakmai munkája elismeréseként WINKLER NÓRA, kulturális szakember részére.