KÖZÉLET

Átutalta Rákosrendező vételárának első részletét a Budapesti Közművek


Jelentős fordulóponthoz ért Rákosrendező ügye. Miután januárban kiderült, hogy a Főváros cégének elővásárlási joga van a területre az arab beruházóval szemben, váratlan fordulatokkal teli volt az út a mostani tulajdonszerzésig.

12.734.387.060 forint kifizetésével Rákosrendező a budapestieké lett, jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

Hogyan jutottunk idáig?

Viszonylag váratlan fordulatként, miután januárban kiderült az elővásárlási jog léte, 2025 január 27-én, hétfőn a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő megküldte a főváros cégének, a Budapesti Közműveknek a Rákosrendező teljes területére vonatkozó elővásárlási jog gyakorlására vonatkozó felhívást is. Majd februárban a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, a kormány tudomásul veszi, hogy a főváros megveszi Rákosrendezőt. Március 7-re az is kiderült, hogy a Stockton Zrt. a nyitva álló határidőn belül nem élt a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területein fennálló elővásárlási jogával, jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ami azt is jelenti, hogy egyedül a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) Zrt. lépett be vevőként az adásvételi szerződésbe.

Mi történik most?

A tulajdonszerzés után a birtokba kerülés következik – írj a főpolgármester, de ehhez kell még legalább két hónap. Ugyanis a

tulajdonszerzés még nem jelent birtokba kerülést, az adásvételi szerződés szerint hatvan napon belül a MÁV-val a használati megosztásról meg kell állapodni

és Rákosrendező majd ezt követően, egy újabb hónapon belül kerülhet a terület a főváros birtokába. 

A terület megtisztítása és rendbetétele, a kommunális hulladék elszállítása is csak a birtokba kerülés után indulhat el. Ezzel párhuzamosan meg kell állapodni az állam által korábban itt elhelyezett hulladék eltakarításáról is – mint az egykori leégett Sportcsarnok romjai – a magyar jogszabályok szerint ugyanis a szemét elszállításáról az azt kihelyezőnek kell gondoskodnia. 

Budapest – hangsúlyozta a főpolgármester – az adásvételi szerződésbe lép be, és abból a magától értetődő tényből indul ki: ami járt volna az arab milliárdosnak, az jár a budapestieknek is. 

 Mi lesz a terület jövője?

 A februári közgyűlés döntött úgy, hogy a főváros vagyonkezelő cége, a BFVK Zrt. keretein belül létrehoz egy projektirodát a rákosrendezői fejlesztés koordinációjára, a nemzetközi tervpályázat előkészítésére és lebonyolítására. Ennek élére Dományi Bálint építész-urbanistát nevezték ki, vele készült interjúnkban sok, a terület közeli jövőjét érintő tervről beszélgettünk. 

A projektiroda lesz a felelős azért, hogy elkészüljön egy úgynevezett mesterterv Rákosrendezőre. A tervek szerint júniusban a Fővárosi Közgyűlés dönt a pályázat kiírásáról, ami december környékén le is zárulhat. A tervpályázatot szeretnék kinyitni a külföldi érdeklődők irányába is. 

 De beszélt Rákosrendező jelentőségéről Bardóczi Sándor főtájépítész és Misetics Bálint, lakás- és szociálpolitikai tanácsadó is, aki a 21. századi városok és Budapest előtt álló kihívások keretében tekintettek a területre.