December 2-től lehet szavazni az Év Fővárosi Civil szervezetére, idén is 10 szervezet közül választhatunk, kire adjuk le a voksunkat.
A Fővárosi Önkormányzat augusztus 12-én harmadik alkalommal írta ki a pályázatát, amely idén már 5 millió forint pénzjutalommal jár, és a győztes – nem mellesleg – megkapja szimbolikusan a Városháza kulcsát is. Emellett a nyertes szervezet egy éven keresztül használhatja saját kommunikációjában „Az Év Fővárosi Civil Szervezete” megnevezést.
A pályázat meghirdetésekor is írták, a főváros célja, hogy minden évben elismerésben részesítse azt a budapesti civil szervezetet, amely tevékenységével leginkább hozzájárult Budapest fejlődéséhez, élhetőségéhez és a lakosság életminőségének javításához.
A beérkező pályázatokat a Budapesti Civil Adatbázis tagjai bírálták el, és választották ki pontozással a legjobb tízet, közülük pedig a budapestiek döntik el szavazás útján, hogy ki kapja az elismerő címet.
- Adománytaxi Alapítvány
- Egyenlő Esélyekkel az Iskolapadban Egyesület
- Járókelő Közhasznú Egyesület
- Káva Kulturális Műhely Egyesület
- Magyar Kerékpárosklub
- Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület
- Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület
- Rosa Parks Alapítvány
- Utcáról Lakásba! Egyesület
- Város és Folyó Egyesület
Az első nyertes a 2010 óta működő Utcajogász Egyesület volt, amely nagyrészt önkéntes jogászokkal nyújt ingyenes jogi segítséget – a lakhatási és a szociális ügyekben – a szegénységben élő, főleg hajléktalan vagy rossz, bizonytalan lakhatási körülmények között élő embereknek.
Mint Az Év Fővárosi Civil Szervezete díjátadó kapcsán mondták: „mi, civil szervezetek együtt dolgozunk azért, hogy a körülöttünk lévő világot egy kicsit jobb hellyé változtassuk. Bármilyen kilátástalannak is tűnik néha a helyzetünk, soha nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a munka, amit végzünk, jelentős, hogy szükség van ránk”.
A cím jelenlegi birtokosa pedig a Heti Betevő Egyesület, amely több mint tíz éve, 2013 óta oszt minden vasárnap minőségi melegételt több száz rászoruló embernek Budapest szívében, önkéntesként, politikától és egyházi szervezetektől függetlenül, pusztán adományokból.
„Több mint 500 ételosztás után mélyen hiszünk abban, hogy ha az elfordulás helyett a cselekvést választod, az közelebb hozza egymáshoz a segítőt és a rászorulót, és élhetőbbé teszi a mindennapjainkat” – mondták a bemutatkozásukban.
A budapestiek a TOP 10 szervezet jelöltjeire 2024. december 2. és 2025. január 15. között lehet szavazni az alábbi linken.