KULTÚRA

Visszakapjon valamit a régi fényéből


Folytatódik a farekonstrukció az Üllői úton.

„Az ég legyen tivéletek,/ Üllői-úti fák” – Kosztolányi Dezsőt idézve jelentette be BKM FŐKERT Kertészeti Divíziója, hogy 2024. január 22-én megkezdik az Üllői úti fasor átfogó rekonstrukciós munkáit Budapest határától egészen a Határ útig.

Ahogy a Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítésze magyarázta, ez a teljes szakaszon 300 új fa ültetését, egyébként pedig a menthető fák ápolását, a nagyon rossz állapotú fáknál a lecserélésüket jelenti.

FŐKERT
Kép: FŐKERT

Az Üllői út a kerületeken átívelő, a Kálvin tértől egészen Vecsésig húzódó 17 km-es hosszával Budapest

egyik leghosszabb sugárútja. 

Egyben a fővárosi rendezési tervekben és a kiemelt közterületi rendeletekben elvileg szintén kiemelt, városképi jelentőségű fasorral ábrázolt út. Csakhogy vannak olyan szakaszok, ahol rengeteget a leromlott állapotú, a városi élet által ezerszer megcibált élőhalott fa, amelynek városökológiai értéke konvergál a nullához. Mint Bardóczi fogalmazott:

megette őket a közlekedés 

és a felszín alatti közművek, meg a légvezetékek”.

FŐKERT
Kép: FŐKERT

Az Üllői úton mindennek ellenére még 2024 elején is 1934 fát tartott nyilván a Budapest Fatár.

Más utak mentén, a pesti oldalon is és a budai oldalon a Fehérvári út és a Hegyalja út között már tavasszal végeztek a vérfrissítéssel. Ahogy ebben a cikkünkben is írtuk, a FŐKERT faápolói az előzetes szakmai felmérés során számos kiöregedett, rossz egészségi állapotú fát találtak, amelyek balesetveszéllyel fenyegettek, ezért a fasorokban előre tervezett,

nagymértékű megújításra volt szükség.

A FŐKERT – mint a friss közleményükből kiderült – 2024 őszén a fennmaradó szakasznak is nekilátott az Üllői úton a VIII., IX. és X. kerületi részeken.

2023.09.22.
Kép: Ancsin Gábor/Képszerkesztőség

 

„A fasori fák teljeskörű ápolását, gallyazást, a balesetveszélyes fák kivágását és a pótlásokat is elvégezzük, de a korábban megüresedett fahelyekre is ültetünk. Így több mint 60 új fával lesz zöldebb az Üllői út.”

A komplex zöldfelület-fejlesztési munkálatok 290 millió forintba kerülnek.

(Kiemelt kép: Képszerkesztőség)