KULTÚRA

Mesehősökkel, kultfilmekkel vár mindenkit a Lumina


Október 25-től, 15 tematikus zónában, 4 művészeti installációval, valamint több mint 200 fényinstallációval egy Mesebeli Filmfesztivál várja az érdeklődőket a Margitszigeten.

Az árvíz miatt a tervezettnél ugyan egy héttel később, október 25-én nyitja meg kapuit a Lumina Park a margitszigeti Palatinus strandon, de október 7-én, hétfőn már megkezdődött a jegyárusítás.

A 2022-es, Világkörüli utazás tematika hatalmas sikere után, amikor 200 ezernél is több ember látogatta meg a Palatinus strand parkjában felépített Lumina parkot, nem volt kérdés, hogy 2023-ban is megrendezik a látványosságot.

A tavalyi téli szezon után pedig Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója már arról beszélt, büszkék rá, hogy

sikerült megteremteniük Budapest téli attrakcióját,

és hogy követte őket a Fűvészkert is egy fényshow, az Állatkert pedig Sárkány Éve kiállítással.

A 2023-as Lumina Park az Utazás az időben címet kapta, természetesen Budapest 150. születésnapját ünnepelte, és a főváros történetének egy-egy jellemző szakaszát mutatta be.

A Park tehát évek óta a budapestiek kedvelt téli attrakciója, és vélhetően idén sem lesz ez másképp: október végétől ugyanis 15 tematikus zónában, 4 művészeti installációval, valamint több mint 200 fényinstallációval

egy Mesebeli Filmfesztivál várja az érdeklődőket a Margitszigeten.

„Álmodtál már arról, hogy belépsz Narnia világába? Vagy szeretnél találkozni King Konggal?” – teszik fel a kérdést a szervezők.

A nagy klasszikusok közül találkozhatunk Némo kapitány bámulatos, egyben rémisztő víz alatti világával és a fantasztikus Nautilus tengeralattjárójával; megjelenik Robin Hood, a tolvajok fejedelme és társai a sherwoodi erdőből, de Artúr király is tiszteletét teszi varázserejű kardjával, miként Merlin, a varázsló és a Kerekasztal lovagjai.

Mellettük olyan kultfilmek szereplői is jelen lesznek, mint a Jurassic Park dinoszauruszai, az Űrodüsszeia egyik karakterének bőrébe bújva pedig távoli bolygókat fedezhetünk fel.

A Lumina Park Mesebeli Filmfesztiválja 1-1,5 órás sétával bejárható, amit a mesék és filmek híres és közkedvelt zenéi kísérnek.

A kedvezményes belépő hétfőtől csütörtökig 4100, a normális 4600 forint, péntektől vasárnapig a kedvezményes belépő 4500, a normál 4900 forint. A családi belépő hétköznapokon 15900 forint, hétvégén és ünnepnapokon 16900 forint.

Családi jegyet 2 felnőtt és 2, 18 éven aluli gyerek vagy 1 felnőtt és 3, 18 éven aluli gyerek vásárolhat. 2 éves kor alatt a belépés ingyenes!

A park minden nap sötétedéstől 21 óráig tart nyitva.

A szervezők mindig fontosnak tartják kiemelni, hogy

a Lumina installációit energiatakarékos LED-égő világítja meg. 

A 2023-as fénypark napi energiaszükséglete nagyjából annyi volt, mint két pizzasütő kemencének. A Palatinus fürdő tetején található napelemek naponta a park energiaigényének többszörösét termelik meg.