FRISS

Lassan megindul a vonatforgalom a Keletinél


Kedd reggelre befejezték a helyreállítási munkák nagy részét a Keleti felé tartó vágányokon, miután vasárnap este a pályaudvar közelében kisiklott egy vonat. Kőbánya felső felé már mindhárom vágányon zavartalan a forgalom, Ferencváros felé az egyik vágányon már közlekedhetnek a vonatok.

Cikkünk frissült!

 Kedd reggelre befejezték a helyreállítási munkálatok nagyrészét a Keleti pályaudvar bevezető vágányain - tudatta a MÁV. Mint arról korábban beszámoltunk, vasárnap este a Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis InterCity (IC 74) kisiklott a Keleti pályaudvar közelében. Személyi sérülés nem történt. A Keleti pályaudvar nem indított és nem fogadott vonatokat, az érintett vonatok más budapesti állomásokra érkeztek és onnan indultak.

Vonatbaleset
Kép: Mávcsoport

 

Kőbánya felső felé már mindhárom vágányon zavartalan a forgalom, Ferencváros felé az egyik vágányon már közlekedhetnek a vonatok, a másik vágány várhatóan déltől lesz használható. Már az újszászi és a hatvani vonal elővárosi vonatai is a teljes útvonalon, a Keleti pályaudvarig közlekednek. A Keleti pályaudvar és Rákos között már nem indulnak pótlóbuszok, a H8-as héven, valamint a Kőbánya felső és Rákos állomás eléréséhez ajánlott BKK járatokon már nem érvényesek a vasúti jegyek.

A hegyeshalmi fővonal felől a vonatok már a Keleti pályaudvarra érkeznek, így a Hegyeshalomból 5:57-kor elindult távolsági személyvonat (9307) és a Kálmán Imre EuroNight (EN 463) is. A délelőtti órákban még a soporoni és szombathelyi IC-k Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak. Az M2-es és M4-es metró teljes vonalán a vasúti jegyek délig érvényesek.

Eltört a váltó

Pafféri Zoltán a helyszínen tartott hétfői sajtótájékoztatón közölte: a balesetben senki nem sérült meg. Szerinte a gyors baleseti elhárítás annak köszönhető, hogy daru helyett emelőkkel tették vissza a kocsikat a sínre, így nem kellett megbontani a pálya fölötti felsővezeték-rendszert.

A baleset okát a rendőrség, a Közlekedésbiztonsági Szervezet és MÁV Vasútbiztonsági Szervezete egyaránt vizsgálja. Ugyanakkor Németh Réka, a MÁV pályaműködtetésért felelős vezérigazgató-helyettese azt közölte, hogy az elsődleges szemrevételezés szerint egy váltó egyik alkatrésze eltört.

Ám azt nem tudják, hogy ez okozta a balesetet vagy a baleset nyomán tört el az alkatrész. Az ilyen típusú váltókat havonta ellenőrzik, ennek a váltónak a legutóbbi ellenőrzése július 30-án volt. Ugyanakkor elrendelték a hasonló típusú váltók, több száz váltó soron kívüli ellenőrzését az egész országban. 

Pafféri Zoltán kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy a nagyobb katasztrófát éppen azért sikerült elkerülni, mert a kérdéses szakaszon is óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozás érvényes, így nemcsak a balesetet szenvedett vonat, de a mellette haladó szerelvények vezetői is kellő gyorsasággal tudtak reagálni a helyzetre.

Budapest,
Kép: Mihádák Zoltán/MTI Fotószerkesztőség

A Claudiopolis InterCity a Budapest-Keleti pályaudvar-Szolnok-Püspökladány-Biharkeresztes-Biharpüspöki-Nagyvárad-Kolozsvár-Brassó útvonalon közlekedik. Viszonylag új járat, korábban gyorsvonatként futott ezen az útvonalon. Legutóbb áprilisban került a hírekbe, amikor Gyomaendrőd Nagylapos városrészében halálra gázolt valakit.

Januárban a Telex arról írt, hogy az elmúlt négy évben összesen 42 kisiklás történt a MÁV körülbelül 7200 kilométeres hálózatán. Az esetek jelentős részében kisebb kár keletkezett, mert csak egy-két kerék lépett le a sínekről kisebb sebességnél, és a műszaki mentés sem tartott tovább néhány óránál. A vasúttársaságnak a Telex kérdéseire adott válasza szerint 2020-ban hat, 2021-ben tizenhét, 2022-ben tíz, míg 2023 végéig kilenc vonat siklott ki. Évente több mint 1,3 millió vonat közlekedik a MÁV hálózatán.

Budapest,
Kép: Mihádák Zoltán/MTI Fotószerkesztőség

Vitézy-Lázár csörte

Vitézy Dávid Facebook posztjában azt írta, hogy bár senki nem tudhatja még, hogy mi okozta a kolozsvári InterCity kisiklását, de szerinte az biztos, hogy

sokkal nagyobb baj is lehetett volna ebből, ha a két vonat össze is ütközik a kisiklás következtében - ez nem perceken, hanem csak másodperceken múlt.

A közlekedési szakértő, megválasztott fővárosi képviselő szerint mindhárom budapesti fejpályaudvar és az oda vezető vasúti infrastruktúra rémes állapotban van. Ám Lázár János építési és közlekedési miniszter az összes előkészítés alatt álló budapesti vasúti beruházást leállította, a Keleti pályaudvarra vezető szakaszok felújításának tervezését pedig a már megszerzett uniós pénzek ellenére visszamondta.

Lázár János a Facebookon reagált Vitézy kijelentéseire. A fővárosi képviselőt "Magyarország legaktívabban facebookozó szakértőjének" aposztrofálta, aki  - mint fogalmazott - egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen. 

 
A MÁV pályái és szerelvényei nem Vitézy hiánya vagy az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek, hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt. Ráadásul ebből is az elmúlt 15 évben történt a legtöbb fejlesztés. Sok, de nem elég. Több kell, sokkal több. Ezért hirdettem meg az 5 pontos közlekedési akciótervet. Nagy szavak és látványtervek helyett előbb sok kis tett kell. A hergelés és hőbörgés ezen nem segít! Sőt! Csak árt.

 

Vonatbaleset
Kép: Mávcsoport

 

Kiemelt kép: Bruzák Noémi/MTI Fotószerkesztőség