FRISS

„Nincs utca zöld nélkül” – klímatervek 2030-ig


Parkolóhelyek szűnnek meg a Józsefvárosban, helyettük fákat ültetnek: 145 új fa és 1100 négyzetméter zöldterület lesz az aszfalt helyett.

Már többször írtunk a fővárosi kerületek szándékáról, hogy a használaton kívüli, a várost fűtő közterületeket megszüntessék.

A VIII. kerületben futó városfejlesztési beruházásokon belül a klímastratégia 2030-ra megfogalmazza, hogy „nincs utca zöld nélkül”. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett Utcafásítási Programmal nagy vállalást tesz az önkormányzat. A program fő célja, hogy közelebb hozza a természetet a lakókhoz, amely hozzájárul az itt élők fizikai és mentális egészségének javulásához, valamint hogy 

minél előbb növelje a közterületeken burkolatfeltöréssel újonnan ültetett fák számát, illetve tegye lehetővé, hogy ne csak teljes pályafelújítás esetén merüljön fel faültetés lehetősége. 

A Településfejlesztési Koncepció szerint szükséges a kerületi zöldinfrastruktúra fejlesztése, a hálózat bővítése a közterületi parkoláskapacitás csökkentésével. A Klíma Intézkedési Terv célként fogalmazta meg, hogy ahol faültetés lehetséges, ott ennek vizsgálata történjen meg, a klímastratégia előirányozta a legkonkrétabb vállalást:

2030-ra minden utcában legyen fa, többszintű zöldsáv, vagy fát helyettesítő növénytelepítés, amelyek biológiai sokfélesége is magas. Mindegyik dokumentum célként fogalmazta meg a parkolóhelyek alternatív, élhetőbb és inspirálóbb kialakítását.

Az első ütemben két helyszínen történt fásítás: a Lujza utcában, illetve a Nagy Fuvaros és a Népszínház utca kereszteződésében, és most itt a júliusban elkezdett Utcafásítási program második üteme. 

A projekt keretében hét közterület fog összesen 145 fával és több mint 1100 négyzetméter zöldfelülettel gazdagodni, és 78 parkolóhely szűnik meg.

Az érintett utcaszakaszok kereszteződéseiben gyalogosbarát átalakításokat is végeznek, szélesítik a járdákat. A projekt keretén belül a hét közterületre 165 millió forintot költ a józsefvárosi önkormányzat.

A terveket részletes bontásban itt lehet megnézni.

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)