KÖZÉLET

Rendőrök a villamoson, ellenőrökkel karöltve


Nagy erőket mozgósított a Budapesti Rendőr-főkapitányság és Budapesti Közlekedési Központ.

Folytatódott a közös fővárosi járatellenőrzési akció: a BRFK és a BKK munkatársai július 18-án, csütörtökön kiemelten ellenőrizték a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos vonalát, a megállókat, valamint azok környezetét. Az összehangolt kezdeményezés a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ stratégiai együttműködésének nyomán jött létre, elsősorban azzal a céllal, hogy a fővárosban közlekedők nagyobb biztonságban érezzék magukat.

 

Ahogy a BKK közleménye fogalmaz, a csütörtöki akció keretében a BKK-ellenőrök kiemelt létszámban, 10 csoportban mozogva, a villamosvonalak teljes hosszán ellenőrizték az utazási jogosultságot, valamint kiszűrték a szabálytalankodókat; a BRFK munkatársai fokozott figyelmet biztosítottak a kijelölt járatokra és környezetükre.

 

A rendőrök a villamosokon és a megállóhelyeken összesen 21 esetben észleltek bűncselekményt vagy szabálysértést, melynek során három embert elfogtak, kettőt előállítottak, hét esetben tettek szabálysértési feljelentést. Szintén hét esetben szabtak ki közigazgatási, illetve két alkalommal helyszíni bírságot.

 

A BKK jelezte, hogy a közös akciók folytatódnak azzal a céllal, hogy azok hatékonyságát tovább növeljék – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve.

 

A BKK közleménye külön kitér arra, hogy a társaság az állami szervezetekkel és a fővárosi cégekkel közösen kiemelten kezeli a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, a mostanihoz hasonló járatellenőrzési akciók is ezt a célt szolgálják. A BKK és a BRFK stratégiai együttműködése kiterjed a budapesti taxik, illetve az engedéllyel vagy az engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsik ellenőrzésére is.