KULTÚRA

Jón Kalman Stefánsson és sok-sok francia irodalom csábít a Könyvfesztiválra


Szeptember 26. és 29. között rendezik meg a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált – közölte az MKKE. A Millenáris parkban 150 kiadó standol majd, a rendezvényt Orvos-Tóth Noémi nyitja meg.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tájékoztatása szerint a Nemzeti Táncszínházban lesz idén is a megnyitó – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Ahogy azt cikkünk címében is előrevetítettük, a fesztivál díszvendége

a kortárs izlandi irodalom világszerte ismert alkotója, Jón Kalman Stefánsson, aki Budapest főpolgármesterétől veszi át a főváros nagy presztízsű irodalmi elismerését, a Budapest Nagydíjat.

Stefánsson szinte hazajár már Magyarországra, és rendre kígyózó sorok várnak dedikálására, teltházasak beszélgetései, könyvbemutatói.

A legnagyobb magyarországi nemzetközi könyves rendezvényt Orvos-Tóth Noémi pszichológus, író nyitja meg a Nemzeti Táncszínházban.

Orvos-Tóth
Kép: Orvos-Tóth Noémi/Facebook

 

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon hagyomány, hogy bemutatkozik egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Ebben az évben Franciaország, a kortárs francia irodalom kap kiemelt figyelmet. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy

a legjelentősebb francia kortárs írók is bemutatkoznak a fesztiválon, és számos nagy múltú francia könyvkiadó is tervez találkozót közép-európai partnereivel.

A kortárs francia irodalmat bemutató stand hívószava a reflexió lesz, ez arra utal az MKKE szerint, hogy a könyvek nemcsak új ajtókat nyitnak a világ felé, hanem tükröt is tartanak az olvasónak.

A
Kép: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál/Facebook

 

A rendezvénysorozat csaknem 150 kiállítóval, neves magyar és külföldi írókkal várja látogatóit a Millenáris parkban, ahol színes programokkal várják a családosan kilátogatókat is. Szeptember 27-én, pénteken Európai Írótalálkozót tartanak az Európa Pontban. Az egész napos esemény kerekasztal-beszélgetéseit az érdeklődők angol-magyar szinkrontolmácsolással követhetik.

A fesztivál a Magyarország és Törökország 1923-as diplomáciai kapcsolatfelvételének 100. évfordulója alkalmából rendezett magyar-török kulturális évad programjaihoz is csatlakozik: török könyvkiadók mutatják meg könyvkínálatukat, magyar partnereikkel közös könyvbemutatókat tartanak, és további szakmai együttműködéseket keresnek.

Gyermekprogram
Kép: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál/Facebook

 

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon minden program ingyenesen látogatható.

A 2025. évi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Románia, a 2026. évi rendezvényen pedig a német nyelvű irodalom mutatkozhat be díszvendégként – zárta közleményét az MKKE.ű

(Kiemelt képünkön Jón Kalman Stefánsson. Forrás: Typotex Kiadó)