Megható programot szervezett a Főpolgármesteri Hivatal, amin a Nyomik című, idén bemutatott, fogyatékossággal élőkről szóló film szereplői beszéltek a kihívásaikról.
„Nem olyan vicces nyomizni, de az sincs rendben, hogy a mozgássérülés tabu, nem lehet beszélni róla” – mondta Surányi Judit szociológus a Főpolgármesteri Hivatal keddi érzékenyítő programján, amelyen a Nyomik című filmet vetítették le a Puskin Moziban, és a rendező mellett két szereplő, Báder Richárd és Tóth Károly várta a nézők kérdéseit.
A 45 perces dokumentumfilm bemutatta, hogy az akadálymentesség még mindig nem alapvetés például a vendéglátóhelyek mosdóinál sem. Alig van inkluzív szórakozóhely, iskola vagy pékség. De azt is megmutatta, hogy a mozgássérültek éppen annyira tudják élvezni az evezést, a vonatozást vagy a strandot, mint ép társaik. „Volt, ahol road movie-ként, akciófilmként hivatkoztak a Nyomikra, pedig ebben az az akció, amikor egy szereplő elmegy vécére” – hívta fel a figyelmet Surányi. Volt olyan kérdező, aki sírt a meghatódottságtól, a szereplők pedig minden kérdésre nyitottan válaszoltak.
Ne féljünk segíteni!
A film címét a szereplők adták, akik többször is nyomiként hivatkoztak magukra a filmben. A körülményes jelenetek megmutatták, hogy az utazás ugyan lehet élvezetes, de a fel- és leszállás még mindig feladat. Hiába akadálymentesek a peronok, a MÁV-ot 48 órával az utazás előtt fel kell hívni ahhoz, hogy biztosan legyen emelő a kerekesszékhez a kiszemelt vonaton. „A MÁV és a BKK munkatársai nagyon kedves emberek, de sokszor nem tudják, hogyan kell segíteni. Tartanak a kínos helyzetektől, vagy ha esik az eső, nincs kedvük kiszállni a buszból a rámpáért” – mondta Tóth.
Előfordult olyan is, hogy úgy csapták eléjük a rámpát, hogy a por az arcukba verődött. Báder szerint hasonló helyzetekben az önbizalom hiányzik a kezdőlépéshez: az emberek megijednek, hogy nem tudnak segíteni. Másokat pedig túlzottan lekötnek a problémáik, nem látnak ki az életükből, és nem veszik észre a segítséget igénylő helyzeteket. Ennek áthidalásához nekik, és az épeknek is nyitottabban kellene hozzáállniuk egymáshoz. „Nem mindenkitől lehet elvárni, hogy tudjanak hozzánk viszonyulni. Nekünk is türelmesnek kell lennünk” – mondta Tóth.
Surányi amellett, hogy szociológus és filmrendező, a Rehab Critical Mass főszervezője is. Az eseményt először 2014-ben szervezték meg, és az összfogyatékossági láthatósági piknik az évek során egy hét-nyolcezerfős tömegrendezvénnyé nőtte ki magát. Surányi azt is elmondta, hogy a járvány óta ugyan nem volt piknik, de szeretne szervezni, és a filmet is folytatná.
Nyolctól négyig
A Rehab Critical Mass nem csak közösséget épít, hanem a 3-as metró akadálymentesítésénél is fontos szerepet töltött be. Surányit személyesen fogadta Tarlós István, és Szentkirályi Alexandrával is tárgyalt. Ma már az összes megálló akadálymentesen elérhető a legforgalmasabb metróvonalon, akárcsak a 4-es metrónál. „És felkészül a 2-es metró. Ma már nem kell B, C, D terv, ha el akarunk menni valahova, elég a B terv” – szólt közbe Báder, aki elmondta, már ez is hatalmas segítség a budapesti közlekedésben a mozgássérülteknek. Úgy látja, 50-70 százalékban megoldott az akadálymentesség a fővárosban, de a padkák sokszor okoznak gondot, például ügyintézésnél, hivatalokban, és lakóházak előtt is.
A teljes fizikai, kommunikációs és mentális akadálymentességtől még messze áll a város, és a metrózás is szerencsejáték kerekesszékkel. Vagy sikerül felszállni az emberek között lavírozva, vagy nem – de általában sikerülni szokott. „Ismerek pár embert, akinek van listája, hova nem tud eljutni, és kinek a segítségével sikerülhet mégis” – mondta Tóth. Ezeket a helyeket a Járókelő.hu oldalán szokták bejelenteni, amivel a Rehab Critical Mass együttműködést is kötött.
Az állami ellátás a mozgássérültek számára hivatali munka: hétköznap reggel 8-tól délután 4-ig elérhető. „Az életem egy állandó logisztika. Nem akarok hétköznap délután 4-kor lefeküdni, és nem akarok hétvégén sem szobanövény lenni. Ezért ismerkedtem meg Facebookról 30-40 önkéntessel, aki segít ebédelni, vacsorázni” – mondta Tóth.
A nyomi nem jár egyedül
„Imi és Karcsi volt az első két szereplő, aztán jött Ricsi, Zsolt pedig véletlenül került a történetbe. Ő a barátjuk volt, aki csak pecázni jött” – mondta Surányi. Nagy Zsolt – a film egyetlen szereplője, aki nem mozgássérültként született – adminisztrátorként dolgozik egy ételfutár cégnél, és az esemény idejére is beosztották, ezért nem vett részt. 18 évesen balesetet szenvedett a Tisza-parton, de ma már a barátnőjével él, és a munkáját is gond nélkül végzi. Tunyogi Imre, aki oxigénhiányos állapottal született, szintén dolgozik, és önállóan él, házas, családot alapított, emellett pedig országos slam poetry-bajnok.
Báder Richárd gyerekkora óta kerekesszékkel közlekedik, szabadidejében Zsolttal YouTube-csatornát vezetnek, és énekelni is szokott. Tóth Károly pedig színháztörténet mesterdiplomát szerzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, és egy kerekesszékes tánccsoporttal járja Európát. „Németországban az emberek gondolkodásában ott van, hogy a nyomi nem jár egyedül” – mondta, de a repüléssel nem mindig volt szerencséje. Barcelonából hazafelé öt légitársaság utasította vissza, mert túl nehéz, vagy nem fér be a kerekesszéke, Belgiumból is körülményesen jutott haza.
„Szerencsésnek érzem magam, hogy Karcsival és Zsoltival megismertük egymást. Nem mindennapi barátság jött létre köztünk, energiát, löketet adunk egymásnak, ami sok embernek hiányzik” – mondta Báder. És a munkáik, hobbijaik mellett érzékenyítő eseményeken is részt vesznek, amik egyszerre több száz embernek segítenek más nézőpontba helyezni az életüket.