KULTÚRA

150 éve „utasok elől elzárt üzemi terület”, most kinyitják a városmajori fogaskerekű kocsiszínt


A fogaskerekű megindításának 150. évfordulóját ünnepelve a BKV június 29-én úgynevezett látogatói napot rendez a Városmajorban. Fontos: az eseményen kizárólag előzetesen regisztrált látogatók vehetnek részt, a helyszínen nem lehet jelentkezni a csoportokba.

FRISSÍTÉS: A rendezvényre előzetesen megadott regisztrációs helyek beteltek.

Az 1874. június 24-én megindított fogaskerekű világviszonylatban is kuriózumnak számít. A vasút eredetileg a mai Svábhegy megállóig közlekedett, a 2883 méteres pályát 1890-ben hosszabbították meg újabb 850 méterrel a Széchenyi-hegyig. Jelenlegi hossza 3,7 km, emelkedése 327 méter – olvasható a BKV ünnepi közleményében. Mint írják, a szintkülönbség leküzdésére született a svájci Riggenbach-féle találmány, a vasút két sínje között elhelyezett fogasléc, amelybe a mozdony közepén lenyúló fogaskerék kapaszkodik.

A ma már 60-as villamosként is számon tartott fogaskerekű vonalán több mint ötven évig közlekedtek gőzmozdonyok, és csak 1929-ben villamosították.

1973-ban új, osztrák szerelvények érkeztek és a teljes vonalat – immár a BKV irányításával – felújították, valamint új állomásépületeket emeltek. A vasút alsó, városmajori végállomásán eredetileg egy kétszintes, felül favázas impozáns indóház állt, amely a második világháborúban megsemmisült. A BKV ezt az épületet idézi most meg a jelenlegi végállomás épületére felszerelt molinóval. 

Ami a további megemlékezéseket illeti, a jubiláló fogaskerekűnek szenteli új kiállítását is a BKV. Ahogy arról már beszámoltunk, a tárlat június 22-én, a Múzeumok éjszakáján nyílt a Deák téren, a Földalatti Vasúti Múzeumban, ahol a 150 éves történetet gazdag képanyaggal, makettekkel, modellekkel, egykori alkatrészekkel, korabeli jegyekkel, bérletekkel, régi menetrendi táblákkal, plakátokkal, utastájékoztatókkal és járművezetői egyenruhák bemutatásával igyekeznek feleleveníteni. 

BKV
Kép: BKV/BKV
 

Az évforduló legérdekesebb eseményének június 29-én, szombaton a BKV látogatói napja ígérkezik. A társaság ekkor megnyitja az utasok elől elzárt üzemi területét. a Városmajori kocsiszínt (XII. kerület, Szilágyi Erzsébet fasor 14–16.) az előzetesen regisztrált látogatók előtt. 

A 25 fős csoportok az ódon remízben megnézhetik a kocsiszekrényt és az elektromos berendezéseket, valamint a gépműhelyt, ahol a karbantartási munkákról tudhatnak meg többet.

 Bekukkanthatnak az SGP-szerelvények vezetőfülkéjébe, és a fogaskerekű nosztalgia kocsija mellett a két nosztalgia villamost is megtekinthetnek.

BKV
Kép: BKV/BKV

Az első 45 perces túra reggel 9-kor indul, az utolsó pedig 16.00 órakor. A BKV külön is felhívja a figyelmet, hogy a helyszínen nem lehet jelentkezni a csoportokba, a sétákra előzetesen a társaság honlapján kell regisztrálni ezen a linken

(Kiemelt kép: BKK/Nyírő Simon)