KÖZÉLET

Karácsony attól tart, hogy a választások után újra előkerülhet az államosítás kérdése


Hatodik alkalommal tartott kihelyezett kabinetülést a főpolgármester, ezúttal a XIX. kerületben, Gajda Péterrel.

Karácsony Gergely most kispesti, pesterzsébeti és kőbányai ügyekről beszélgetett a helyi polgármesterrel, amelynek tartalmáról közös sajtótájékoztatón számoltak be: „Beszéltünk arról, hogy az elkövetkező időszakban milyen közös terveink lehetnek: többek között az Egészséges Utcák Európai Uniós forrásra beadott pályázatról, de kiemelt témánk a kerületi járóbeteg ellátásnak a megvédése is” – kezdete Karácsony Gergely, majd kifejtette, hogy az elmúlt időszakban azok a közszolgáltatások, melyek átkerültek az önkormányzatoktól az államhoz – például a kórházak vagy az iskolák – sokkal rosszabbul működnek.

„Az államosítás egyrészt centralizációt és rosszabb döntéseket jelent, másrészt forráskivonást, hiszen összességében az önkormányzatoktól az államhoz átkerülő közszolgáltatásokra ma kevesebb pénzt költünk, mint korábban” – mondta a főpolgármester, és hozzátette, hogy

bár a kormány egyelőre asztalfiókba tette azt a tervét, miszerint a budapesti kerületek által működtetett járóbeteg álló intézményeket is állami fenntartásba venné, de attól tart, az önkormányzati választás után ez a kérdés újra előkerülhet.

Éppen ezért a második Budapesti Lakógyűlésen – a Rákosrendezőre tervezett beruházás mellett – a negyedik kérdés arra vonatkozik, hogy a járóbeteg ellátás és a szakrendelők továbbra is maradjanak-e a kerületek fennhatóságában vagy az iskolák és a kórházak után ezek is kerüljenek az államhoz.

A lapon szereplő kérdések így néznek ki:

  • Parkváros vagy mini-Dubaj?
  • Nyílt versenyeztetés, vagy államközi szerződés?
  • Épüljenek felhőkarcolók?
  • Egészségügyi szakrendelők: önkormányzati fenntartás, vagy államosítás?
 
Karácsony
Kép: Merész Márton/ÉnBudapestem

„Talán az egyetlen főpolgármester, aki Kispesten ennyi időt töltött...” – kezdte beszédét a kerület elsőszámú embere, aki kitért az elmúlt ciklusban megvalósult fejlesztésekre: a lakhatási válság enyhítése, valamint a közlekedés biztonságának fejlesztése mellett az egynapos sebészetet emelte ki Gajda Péter, ami az Egészséges Budapest Programban az egyik legjelentősebb pénzügyi támogatással megvalósult projekt volt.

Gajda beszéde végén arra kért mindenkit, ha nyitott és a fejlesztésekre fókuszáló városvezetést szeretnének a jövőben is, akkor válaszoljanak a második Budapesti Lakógyűlés kérdéseire, és szavazzanak a június 9-i önkormányzati választáson.

Első alkalommal a Rákosrendezőre tervezett állami beruházással kapcsolatban ült le a XIII., a XIV., valamint a XV. kerület vezetőivel Karácsony Gergely, második alkalommal a III. és IV. kerületben tartott kihelyezett kabinetülést a főpolgármester, ahol az Újpestet Újbudával összekötő pesti fonódó villamoshálózat-, valamint az árvízvédelem is téma volt.

Harmadik alkalommal Niedermüller Péter Erzsébetváros-, Soproni Tamás Terézváros-, Pikó András Józsefváros-, valamint Baranyi Krisztina Ferencváros polgármesterével a Nagykörút megújításáról számoltak be, míg a negyedik alkalommal a Lánchíd, a Clark Ádám tér, valamint a Széchenyi tér megújítása volt a téma az első és második kerületek vezetőivel.

Ötödik alkalommal a XVIII. kerület polgármesterével, Szaniszló Sándorral találkozott a főpolgármester. A tervek szerint meghosszabbítják a 42-es villamos vonalát a Havanna- és a Gloriett-telepig - a beruházás mintegy negyvenezer ember életét tenné könnyebbé.

Kiemelt kép: Merész Márton/ÉnBudapestem)