KÖZÉLET

Karácsony Gergely: A következő ciklus végére teljesen megújul a Nagykörút


Növelnék a zöldfelületek nagyságát, védettebb kerékpársávokat alakítanának ki, egységes vízáteresztő burkolatot hoznának létre a járdafelületeken, több zebra és akadálymentes átkelőhely jönne létre a kiemelt csomópontoknál a Nagykörút Nyugati tértől Mester utcáig tartó szakaszán. A Fővárosi Önkormányzat az úttest felújítását, míg a kerületek a járdák egységes megújítását finanszíroznák a saját kerületükben.

Ismét kihelyezett kabinetülést tartott a budapesti kerületek vezetőivel a főpolgármester, ezúttal Niedermüller Péter Erzsébetváros-, Soproni Tamás Terézváros-, Pikó András Józsefváros-, valamint Baranyi Krisztina Ferencváros polgármesterével. A csütörtök délelőtti tárgyalások témája a nagykörút teljes szakaszának megújítása volt, melynek részleteiről közös sajtótájékoztatón számoltak be a kerület vezetői.

Karácsony Gergely azzal kezdte beszédét, hogy elmondta, a Nagykörút régi fénye megkopott az elmúlt évtizedekben, ezért közös feladatuk az érintett kerületek vezetőivel, hogy egyrészt visszaadják ezt a régi nagyszerűségét, másrészt, hogy felkészítsék a belvárost a 21. század- és a klímaváltozásból következő kihívásokra. Éppen ezért ennek egy komplex beavatkozásnak kell lennie – fogalmazott a főpolgármester, majd hozzátette:

„nem csak egyszerűen a fizikai teret újítjuk meg, nem csak zöldítünk, hanem a város egységes arculatát szeretnénk megteremteni”.

Kiemelte: „Mindezt összekapcsoljuk egy vállalkozásfejlesztési programmal, hiszen a körút akkor lesz újra olyan, amilyennek régen a budapestiek ismerhették, hogyha különböző szolgáltatások tudnak itt megtelepedni”.

A körút felújítása a gyakorlatban azt jelenti, hogy

  • növelnék a zöldfelületek nagyságát,
  • megvédenék a meglévő fasorokat,
  • védettebb, fizikailag elválasztott kerékpársávokat alakítanának ki,
  • egy egységes vízáteresztő burkolatot hoznának létre a járdafelületeken,
  • javítanák az útiminőség állapotát a jobb autózhatóság érdekében,
  • több zebra és akadálymentes átkelőhely jönne létre a kiemelt csomópontoknál,
  • valamint létrehoznának egy közös arculati kézikönyvet is, mely városkép védelmi szempontokat helyezne előtérbe.

Karácsony Gergely kiemelte, hogy

a körút jelenlegi forgalmi rendjét érdemben nem érinti a beruházás.

A főpolgármester kitért a finanszírozásra is, mellyel kapcsolatban elmondta, hogy mintegy 4 milliárd forintnyi uniós forrást biztosítanának a teljes tervezésre, a személyi közlekedésre (a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére), valamint a zöldítésre. A Fővárosi Önkormányzat az úttest felújítását, míg a kerületek a járdák egységes megújítását finanszíroznák a saját kerületükben.

A projekt kivitelezésével kapcsolatban a főpolgármester úgy számol,

a következő ciklus végére fejeződne be a Nagykörút Nyugati tértől Mester utcáig tartó szakaszának felújítása.

KIKA
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

Niedermüller Péter arról beszélt, hogy a városvezetésnek eddig ötlete sem volt arról, hogy mit kellene kezdeni a Nagykörúttal, pedig már hosszú ideje sürgető probléma a 100-120 éves épületek állapota, amire nagyon sok pénzt kellene költeni. Éppen ezért a most aláírt koncepció alapján Erzsébetváros polgármestere biztos benne, hogy alapvetően fog megújulni a Nagykörút. Hozzátette: „Világosan látszik, hogy másfajta várospolitikát követünk, másfajta várost akarunk, azt is mondhatnám, hogy a felújítás egyfajta paradigmaváltás Budapest politikájában”.

Soproni Tamás arról beszélt, hogy mi az, amit a kerületeknek - a finanszírozáshoz való csatlakozás mellett - még tenniük kell. Terézváros polgármestere szerint nem elég, ha a körút megújul, mert ha felnézünk még mindig második világháborús nyomokat látni az épületek falain. Éppen ezért szerinte szükség van egy társasház felújítási programra is. Soproni szerint településképi szempontból is van feladatuk, mert bár van helye a körúton vendéglátóegységeknek, gyrososoknak, pénzváltó automatáknak is, de szerinte nyitni kellene a civil és a kulturális intézmények felé is.

Pikó András Józsefváros polgármestere arról beszélt, hogy nagyon fontos feladat lesz a projekt pénzügyi fedezetének az előteremtésére, de kerülete elkötelezett a Nagykörút megújítása mellett és szerinte most ezzel a megállapodással megtették az első lépést.

Baranyi Krisztina elmondta, ő már a Demszky Gábor vezette fővárostól, majd az azt követő két Tarlós-ciklustól is azt várta, hogy hozzányúlnak a körúthoz, de ez nem történt meg. Ferencváros polgármestere kiemelte, hogy a mostani projekt elsődleges célja, hogy felszámolják az ideiglenes körúti kerékpársávokat, helyette egy végleges, fizikailag elválasztott és biztonságos biciklisávok jöjjenek létre. A nagy csomópontokban pedig olyan átkelőhelyeket építsenek vagy újítsanak meg, amelyek akadálymenetesek és biztonságosak.

Első alkalommal a Rákosrendezőre tervezett állami beruházással kapcsolatban ült le a XIII., a XIV., valamint a XV. kerület vezetőivel Karácsony Gergely, második alkalommal a III. és IV. kerületben tartott kihelyezett kabinetülést a főpolgármester.

Kiemelt kép: Pelikán János/Képszerkesztőség