FRISS

Idén is gyorsan kell majd reagálni, ha a Gellérthegy gyomrába szeretnénk kirándulni


A víztárolót azért érdemes meglátogatni, mert exkluzív és egyedülálló élményről van szó egy abszolút fotogén helyszínen. Kevés ilyen van Budapesten, ennek megfelelően nem is egyszerű bejutni.

Ahogyan minden évben tömegek számítanak rá, idén is meg lehet majd látogatni a tervezőjéről elnevezett Gellérthegyi Gruber József víztárolót. A víz világnapjának tiszteletére 2024. március 21. és 24. között nyílt napokkal várják azokat, akik kíváncsiak a két, egyenként 40 ezer köbméter vizet tárolni képes medencére, és arra, hogy hány repülőgép fér el bennük.

Nem, valójában repülőgépek nincsenek bennük, de a látogatásokat valóban érdekes információkkal kísérő előadásokon választ lehet kapni az ilyen abszurd kérdésekre is. Mi tavaly ezt láttuk, hallottuk és gondoltuk a látogatásról, és valószínűleg idén is visszatérünk, családdal. Az urbanisztika amatőr szerelmesei ugyanúgy jól fogják érezni magukat, mint egy gyerek, aki el sem tudja képzelni, hogy egy hegy gyomrában ilyen csodák rejtőzhetnek.

A részvétel regisztrációhoz kötött, hogy mikor és hogyan lehet ezt megtenni, azt a Fővárosi Vízművek Facebook oldalán hamarosan közzé is teszik, amit ezúton érdemes bekövetni. Az eddigi évek tapasztalata azt mutatja, hogy a meghatározott számú túrán megnyitott limitált helyet száma nem áll összhangban az érdeklődés nagyságával, tehát a menjünk/ne menjünk döntésre nem érdemes úgy gondolni, hogy aludjunk még rá egyet, aztán majd holnap meglátjuk.

(Kiemelt kép: Csapó Ádám)