A Fortepan szerint az első aranykor az előző századfordulón volt, amikor Budapest saját erejéből és akaratából nemzetközileg jegyzett, magyar nyelvű metropolisz lett. De volt-e azóta másik aranykora?
A Magyar Nemzeti Galéria idei slágere a kilencvenes évek művészetét bemutató földszinti TechoCool tárlat: a város története iránt érdeklődőknek érdemes azonban a harmadikra is felliftezni. Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából különleges fotókiállítás mutatja be a fővárost. Egy drezdai fotómúzeumhoz került hagyatékból 500-nál több Budapest-képeslap, és az azokhoz tartozó negatívok kerültek elő: az 1903 és 1912 között készült utcafotókon böngészhetjük az utca emberének hétköznapjait. A kurátorok Virágvölgyi István és Török András voltak, mi ezúttal Zsuppán András, a Válasz online újságírója és Tamási Miklós Fortepan alapító-szerkesztőjének közös tárlatvezetésén jártunk.
Az 1873-ban megszülető nagyváros az egyesítés után 30 évvel készült képeken sugárutas, rakpartos, villamosos nagyvárosként mutatkozik be. Az évszázados elmaradásban lévő feudális agrártársadalom rohamtempóban polgárosodott és kapcsolódott be a kapitalizmusba: a fejlődés központja és motorja Budapest lett. Az a Budapest, ami akkoriban nem önálló főváros, hanem a soknyelvű birodalom egyik központja, amely szükségszerűen vetélkedett az (1873-ban mindenképpen) tőle fényévekre lévő császárvárossal.
A feladat tehát csak ennyi volt: utolérni Ausztriát.
“Sok tényezőnek kellett együtt állnia ahhoz, hogy elkészülhessen ez a most először bemutatott fényképanyag. (...) Elsősorban Budapestnek kellett nemzetközileg is vonzó várossá válnia.” - szól a kiállítás bevezetője. A 1867-es kiegyezés után a boldog békeidők, a beáramló tőke és a korabeli innováció olyan városrendezést tettek lehetővé, ami alapjaiban határozta meg a főváros ma is ismert arculatát. Óriási szerep jutott a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, mint városrendező hatóságnak: ebben az időben született meg a Nagykörút, az Andrássy út, létrejöttek a ma ismert közintézmények, pályaudvarok, hidak, parkok. Ilyen tempóban Amerikában nőttek ki városok, ahogyan Budapest fejlődött ebben az időszakban: területe megkétszereződött, a lakossága megháromszorozódott, az ország és a világ minden tájáról áramlottak a fővárosba szerencsét próbálni. “Fényképeink alanyai még a vihar előtti csendben sétálnak a teljes fényében pompázó ifjú európai metropolisz utcáin.”
Mi történik az ilyen páratlanul fejlődő, üzletileg hirtelen nagyon érdekes városokkal? Csodájára járnak. És a csodajárás során üdvözletüket küldik. Erre a piaci résre csapott le a Brück & Sohn képeslapgyártó műhely, akik korábban német városokról adtak ki üdvözlőlapokat, aztán 1903 és 1912 között Budapestről is készítettek felvételeket.
Ebből is látszik, hogy Budapest ekkoriban került fel a térképre.
A német céget 1793-ban alapították, és 2019-es megszűnésekor a hagyatékot a család a drezdai Deutsche Fotothek archívumnak adta, itt fedezték fel a Fortepan kutatói. A digitalizált képek a Fortepan-on is szabadon hozzáférhetők, és a Budapest születéséről szóló animált film is felhasználta őket:
A cég neve a németes precizitással megőrzött képeslapokkal együtt fennmaradt: a fotósoké azonban nem. Nem sikerült beazonosítani, hogy egy vagy több, magyar vagy német fotóssal dolgoztak, Brückék számára a fotózás alkalmazott művészet volt, az elkészült utcafotókról a felhőket, gyárkéményeket, azok füstjét, és a tűzfalakat kezdetleges eszközökkel kiretusálták, kiszínezték, és rákerült a felirat: Üdvözlet Budapestről.
De hogyan is nézett ki egy turistákat vonzó világváros az előző századforduló? Vannak hídjai, középületei, parkjai, színháza, múzeuma, kisföldalattija, vasútja, pályaudvara, Országháza. A képeslapokon főként ezeket láthatjuk: a nagy sugárutak kereszteződéseit, a Nyugati pályaudvart, a Városligetet, a Hősök terét, a rakpartot. A most előkerült 500 fotó igazi értéke, hogy mindegyike a mindennapokat rögzítő utcafotó, és egy szerencsés technikai adottsága miatt óriásira nagyítható. Brückék ugyanis képeslapméretű negatívokra fotóztak, és ezért nem lehet elég hálás az utókor. 2024-ben óriásira lehet őket nagyítani, hogy a legutolsó feliratot is elolvassuk az épületek falán, ami a várostörténészek, és az egyszeri kiállításlátogatók számára is hatalmas élmény. A tárlaton egy egész falat befed a Harminckettesek teréről készült kép, két(!) villamosvonal kereszteződésével, a Nagykörút elsőként megépült házával, rajta egy kalapos hirdetésével, napernyős hölgyekkel, és villámgyorsan elhúzó motoros postatriciklivel. A másik egész falat befedő nagyítás a korszak legnagyobb közműfejlesztését mutatja be: a rakpartot, annak minden funkciójával: a Dunát a várostól elválasztó lépcsősor egyszerre volt kikötő, rakodópart és piactér, és nem utolsósorban árvízvédelmi-rendszer, amelynek megépítése óta a korábban rendszeres dunai árvizek eltűntek Budapest életéből.
A képeslapokhoz készült képek mellett egy másik fotótörténeti ritkaságot is bemutatnak: Schoch Frigyes sztereófotóit. Ez a jómódú budapesti vállalkozó vásárolt magának egy olyan sztereókamerát, amellyel térhatású képeket tudott létrehozni, majd körbefotózta az akkor Erdélytől Adriáig tartó országot. A háromdimenziós hatást keltő fényképeken távcsöveken keresztül kukkolhatjuk meg a privát Magyarországot: a századfordulón ilyen, úgynevezett Kaiserpanorámákban lehetett megcsodálni a távoli provinciák olyan érdekes városait mint Budapest.
Az aranykorra való meghatott rácsodálkozás után jön hideg szembesítés: mi maradt ebből mára? Az utolsó terem páros képei mutatják be, hogyan változott a kiállításnak is otthont adó Várnegyed, az Astoria vagy a Kálvin tér környéke? Néhol érdekes, sokszor torokszorító nézni, hogy egy-egy ikonikus épületnek milyen sorsot szánt a 20. század, vagy csak rá lehet csodálkozni, hogy abban a kereszteződésben, ahol ma tülkölve keresztezi egymást troli, villamos, busz és a föld alatt két metróvonal, valaha a Danubius szökőkút állt, és körülötte békésen baktattak a gyalogosok, lovasok és villamosok is. Funkciót váltott a tér és a tér használata is.
Dédszüleink generációja még ilyen furcsa, úgynevezett hosszúcímzésű levelezőlapokkal üzent egymásnak, hogy tudassák: megérkeztek, jól vannak, világot látnak. 120 évvel később már szelfit küldünk ugyanezzel a céllal: vajon szomorú vagy vicces, hogy egy mai budapesti turistaszelfi hátterében jó eséllyel ugyanezek az épületek vannak, mint ezeken a megsárgult képeslapokon?
Budapest, Az első aranykor, Magyar Nemzeti Galéria, 2024. február 18-ig
(Kiemelt kép: Fortepan / Deutsche Fotothek / Brück und Sohn)