Bemutatta a Lakhatási Koalíció a 2024-es választásokra készített, Önkormányzati Lakhatási Minimum című javaslatcsomagját. De kikből áll ez a koalíció, és mit tud a kiadványuk?
Egy panelbeszélgetésen mutatták be civil szervezetek, hogyan lehetne helyi szinten, az eltérő lehetőségeket figyelembe véve orvosolni a lakhatási válság tüneteit. Az ismertetést Pósfai Zsuzsanna, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója kezdte, és mint magyarázta, a Lakhatási Koalíció magyarországi lakhatással foglalkozó szervezetek laza szövetsége, akik adott kampányokra összefognak.
Az első összefogásuk, illetve kampányuk a 2018-as országgyűlési választások előtt kidolgozott ún. Lakhatási 6x6 volt. Ezután néhány közös megmozdulást követően a 2022-es országgyűlési választásokra Lakhatási Minimum néven elkészítettek egy közös követeléslistát, aminek az Önkormányzati Lakhatási Minimum a szerves folytatása.
Az Önkormányzati Lakhatási Minimum a 2024. június 9-én megtartandó önkormányzati választásokon indulók számára kínál palettát olyan lakáspolitikai intézkedésekből, amelyekkel egyenlőbbé, megfizethetőbbé tehető a lakhatás többféle célcsoport számára.
A dokumentum célja, magyarázta Pósfai, hogy a választásokon induló jelöltek az abban felsorolt lakáspolitikai intézkedések közül minél több mellett elköteleződjenek, megválasztásuk esetén pedig az intézkedéseket megvalósítsák.
A Lakhatási Koalíció, a választásokig, tehát a következő fél évben tenni fognak azért, hogy napirendre kerüljön, a közbeszédben szerepeljen a lakhatás témája. Az anyag január 23-ától elérhető mindenki számára ezen a honlapon.
Az Önkormányzati Lakhatási Minimum hét nagy téma körül összpontosul, ezek, ahogy a honlapon mindenki átolvashatja őket, a lakáspolitikai alapelvek, a különösen sérülékeny célcsoportok lakhatása, a helyi lakás- és szociálpolitika összehangolása és megerősítése, az energiaszegénység felszámolása, az intézményi lakhatásból és hajléktalanságból kivezető utak, a megfizethető bérlakásállomány bővítése, valamint a magánbérlakás-szektor szabályozása.
A hét nagy témán belül találhatóak a konkrét intézkedéseket fedő pontok, amelyekből összesen 21 van. Ezek változó konkrétságúak, azaz van, ami nagyon könnyen bevezethető lenne, és van, ami egy komplex lakásprogram javaslatáról szól. A pontokat összefoglalták a beavatkozás jellege szerint is, úgy mint szabályozási, működési és beruházási javaslat, és azért így, mert ezeket a kategóriákat úgyis használják az önkormányzatok.
Pósfai hozzátette, hogy céljuk volt az is, hogy felvillantsák, hogy annak ellenére, hogy az önkormányzatoknak – különösen lakásügyben, ami sok pénzt igényel –, szűknek tűnik a mozgástere, valójában elég sokféle dologra képesek lehetnének.
Az egyik alapvető, de könnyen bevezethető javaslatok közé tartozhat, ahogy dr. Herdt Éva az Utcajogász Egyesület önkéntes jogásza felhívta rá a figyelmet – már ha a vezetők részéről lenne erre szándék –,
ha biztosítanák, hogy az állampolgárok egyszerűen tájékozódhassanak a helyi lakásügyekkel kapcsolatban, elérhetnék a tájékoztatókat, ügyfélbarát módon konzultálhatnának a hivatal munkatársaival, tehát átláthatnák a szabályozásokat.
Az Utcajogász emellett javaslatokat fogalmazott meg az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalmának témájában. Mint Herdt fogalmazott, és mint a honlapon is olvasható, az elhelyezés nélküli kilakoltatások az érintettek számára sokszor helyrehozhatatlan törést jelentenek, ezért ők szeretnék, ha a kilakoltatást minden eszközzel, például részletfizetési lehetőséggel, egyénre szabott szociális munkával megelőznék, ha pedig mégis bekövetkezne, hogy ez ne történhessen elhelyezés nélkül, ne egyenes út legyen a hajléktalanságba, hanem átmeneti legyen, tehát legyen kivezető út az önálló lakhatás felé.
Herdt is felhívta a figyelmet arra: azzal, hogy a kormány 2018-ban az Alaptörvény, majd a szabálysértési törvény módosításával az egész ország területén jogellenessé tetté a hajléktalanságot, azaz kriminalizálta, valójában csak súlyosbított a helyzeten. Ahogy ugyanis az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológia Tanszékének tudományos konferenciáján Dr. Lévay Miklós, az ELTE-ÁJK Kriminológia Tanszék tanára, a Vermes Miklós Alapítvány kuratóriumának elnöke, volt Alkotmánybíró is elmondta,
„a szabálysértési fenyegetettség miatt az emberek megpróbálnak elbújni, s ott halnak meg, ahová elrejtőznek”.
A Lakhatási Koalíció is azt állítja, a jogszabályok nem nyújtanak választ a hajléktalanság problémájára, ezért azt javasolják, hogy minden önkormányzat helyezze hatályon kívül a hajléktalanságot kriminalizáló helyi rendeleteket.
Somogyi Eszter, a Városkutatás Kft. kutató munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a települési támogatási rendszer 2013-2015 óta folyamatosan csökkenek a központi, kormányzati szociális támogatások, így van ez például a lakásfenntartási adósságkezelési támogatásokkal, ami 2015 óta teljesen a helyi önkormányzatokra hárul. Ennek egyik következménye, hogy az eleve nehezebb helyzetben lévő önkormányzatok kevésbé engedhetik meg maguknak a támogatások folyósítását, így emiatt pedig a települési támogatás nem ér el minden rászorulóhoz, és akikhez elér, ott a folyósított összeg gyakran rendkívül alacsony.
Somogyi beszélt továbbá a helyi jelzőrendszerek felülvizsgálatáról, és arról, hogy lakásvesztés kockázata esetén fontos a minél korábbi beavatkozás.
Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója azzal kezdte az előadását, hogy érdemes tudni, hogy ma Magyarországon
még mindig van félmillió vályogház, hogy 130 ezer olyan lakás van, ami alacsony komfortfokozatú, ami azt jelenti, hogy nem található bennük például vécé, fürdőszoba, hogy hazánkban az épületállomány 66 százaléka korszerűtlen, hogy és a háztartások kábé 10 százalékát érinti az energiaszegénység.
Ezzel kapcsolatban hozzátette, az önkormányzatok bármilyen koncepciót is dolgoznak ki a probléma megoldására, annak mindenképpen zöldnek kell lennie.
A 700 ezer Kádár-kockában jobbára olyan családok élnek, akik nem tudják megfizetni a lakásuk felújítását, úgyhogy segítségre szorulnak. Úgy gondolják, folytatta Szegfalvi, hogy már az is hatalmas segítség lenne az önkormányzatoktól, ha a lakóépületek korszerűsítésével kapcsolatos információkat és szolgálatásokat egy egyablakos tanácsadó irodában megkaphatnák. Ilyen egyablakos tanácsadó irodákra jó példa a civil szervezetek által indított RenoPont hálózat, amely hét irodában, az ország különböző pontjain segít energetikai felmérések elkészítésében, felújítások tervezésében, megbízható kivitelezők keresésében.
Szegfalvi azt is elismételte, hogy a rezsitámogatással hatalmas probléma volt, hogy nem ösztönözte a lakosságot sem a felújításra, sem arra, hogy takarékoskodjon az energiaforrásokkal.
Kovács Vera, az Utcáról Lakásba! Egyesület társelnöke, ügyvezetője a bemutató végén arról beszélt, hogy minden önkormányzatnak törekednie kell arra, hogy növelje bérlakásállományát, javítsa állapotát, és megújítsa lakáskezelési rendszereit is.
A lakásállomány helyzetével az Énbudapestemen többször is foglalkoztunk. Ahogy ebben a cikkünkben is írtuk,
Budapest teljes lakásállományának csak az 5 százaléka önkormányzati tulajdonú, ami az országos átlaghoz képest, ami 2,5 százalék, még mindig nem rossz, de még így is katasztrofálisan kevés. Bécsben például az önkormányzati lakások aránya 25 százalék, és még ezenkívül is egy hatalmas lakásállomány áll rendelkezésre ügynökségi vagy szövetkezeti modelleken keresztül.
Alföldi György, a BME dékánja, urbanista is arról beszélt, hogy a város fejlődésének egyik motorja a lakhatás lenne, és hogy miközben Hollandiában már 1901-ben megalapították a lakástársaság rendszerét, nálunk ilyen valahogy sosem jött létre. Ahogy Alföldi is megjegyezte, ami elengedhetetlen lenne még a fejlődéshez, egy normatív lakásrendszer, normatív lakásszabályozás. „Az önkormányzatok most azért küzdenek, hogyan tudják megkerülni az országos törvénykezés hiányát.”
Ezzel kapcsolatban Misetics Bálint is megjegyezte, hogy nagyon furcsának tartja, hogy az állam állandóan félrenéz, amikor a magánbérleti szektorról van szó.
Mindez csak felvillantja, hogy milyen súlyos a helyzet, és hogy milyen összetett a probléma. Ahogy a szervezet írja, Magyarországon valamilyen formában megközelítőleg 2-3 millió embert érint a lakásszegénység, a lakáspolitika ugyanis a rendszerváltás utáni időszak egyik leghányattatottabb sorsú közpolitikai területe. A Lakhatási Koalíció ezért várja az aláírókat és a csatlakozókat.
(Kiemelt kép: Ancsin Gábor/Képszerkesztőség)