KULTÚRA

A világ legjobbjai közé választották a BFZ-t és Fischer Ivánt is


A legfontosabb európai és amerikai napilapok zenekritikusainak szavazatai alapján a Budapesti Fesztiválzenekar a szimfonikus zenekarok, Fischer Iván pedig a karmesterek között került be a legjobb 10-be.

A Bachtrack klasszikus zenei szakportál első alkalommal 2015-ben kérte fel a legfontosabb európai és amerikai napilapok zenekritikusait, hogy nevezzék meg a világ 10 legjobb szimfonikus zenekarát és a világ 10 legjobb karmesterét. A második alkalomra aztán nyolc évet kellett várni, a szavazást tehát idén ismét megszervezték, és

a Budapesti Fesztiválzenekar a 8. helyen végzett, Fischer Ivánt pedig a karmesterek nemzetközi top10-es listáján a 6. helyre választották

– adta hírül a zenekar sajtóközleménye.

Mint írták, a Bachtrack által felkért kritikusok 2023-ban szinte teljesen egyöntetűen a Berlini Filharmonikusokat tekintik a világ legjobb szimfonikus zenekarának, és karmesterét, Kirill Petrenkót a legkiválóbb zenei vezetőnek. A top10 zenekar listájára a BFZ mellett három amerikai, három német, egy brit, egy osztrák és egy holland együttes került fel.

BFZ
Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, karmestere / Kép: Ancsin Gábor/Képszerk

 

A listát közlő, értelmező és elemző cikk egy erőteljes közép-európai tömböt lát megformálódni a világ legjobb zenekarai között, amelyhez a berlinieken kívül a Lipcsei Gewandhaus, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Bécsi Filharmonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar tartozik. A portál szerint a BFZ helyezése pozitív értelemben a leginkább meglepő fejlemény a listán, a zenekar messze „felülteljesít” helyzetéhez képest a nehézsúlyú versenytársak között. Itt érdemes tehát megjegyezni, hogy a nyolc évvel ezelőtti első szavazáson a fővárosi zenekar és Fischer Iván sem jutott be a legjobb 10-be.

A 2023-as top10-ben a BFZ a legifjabb, mindössze 40 éve alapított zenekar, rajta kívül kizárólag a bajor együttes életkora nem éri még el a száz évet

– emelték ki a közleményben. A Berlini Filharmonikusokat egy évszázaddal, a Lipcsei Gewandhaus zenekarát közel két és fél évszázaddal korábban alapították, mint a Budapesti Fesztiválzenekart, amiből az is következik, hogy az ezredvég évtizedeiben a Fischer Iván vezette magyar zenekarnak sikerült a leggyorsabban eljutnia a világ elitjébe, miközben iparági források szerint a BFZ a költségvetésével nem kerülne be az Egyesült Államok első harminc szimfonikus zenekara közé sem.

„A Bachtrack grémiumának véleménye voltaképpen a klasszikus zenekultúra hangja, és ez még inkább felértékeli az elismerést” – idézték Erdődy Orsolyát, a BFZ menedzser-igazgatóját.

„A Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Times, a La Stampa, az El Pais, a Le Figaro, a Die Presse, vagy a New Yorker zenekritikusai szakmai tapasztalataikra, koncertélményeikre, a BFZ-vel készült felvételekre alapozva döntöttek úgy, hogy rangos pozíciót jelölnek ki zenekarunknak a legjobbak között. Miközben Fischer Iván és a BFZ nemzetközi sikere természetesen szorosan összefügg, zeneigazgatónk helyezésében pedig bizonyára kifejezésre jut a más zenekarokkal, például a top10-ben szintén szereplő Concertgebouw-val végzett munkája is”

– zárta Erdődy.

A BFZ közel másfél évtizede szerepel a szimfonikus zenekarok nemzetközi toplistáin. A Gramophone már 2010-ben a világ 9. legjobbjának ítélte, tavaly pedig – szakmai minősítés és közönségszavazás után – Az Év Zenekara díjával is a BFZ-t tüntette ki. Olvasóink legutóbb a főváros születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett szeptember 2-iki ingyenes és nyilvános koncerttel kapcsolatban találkozhattak a zenekarral és karmesterével, amikor is a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén mutatta be a kifejezetten erre az alkalomra komponált Budapest-nyitányt.

A díjazott művet itt tudják meghallgatni és megnézni.

A zeneszerzővel, Oláh Patrikkal készült interjúnkat pedig itt tudják elolvasni.

(Kiemelt kép: A Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezetésével koncertet ad a Budapesti Kongresszusi Központban / Berecz Valter/Kepeszerk.hu)