STÍLUS

A nagypapa, aki buszvezetést kapott szülinapjára


A 74 éves Ferenc 10 éves unokájának mutathatta meg, hogy milyen sofőr is volt a nagypapa – az idén 150. születésnapját ünneplő Budapest váltotta valóra a kívánságot.

Tizenkét születésnapi kívánság teljesül a tizenkét hónap alatt a Mit kívánsz, Budapest? programban Budapest 150. születésnapjának alkalmából. Augusztusban is egy ilyen születésnapi álom válhatott valóra. A nyugdíjas buszsofőrt, Ferencet köszöntött a Főváros, akinek 74. születésnapi kívánsága az volt, hogy újra buszvezető lehessen, mint egykor, még aktív éveiben. Szerette volna megmutatni 10 éves unokájának, Milánnak is, milyen sofőr volt a Nagypapa.

Egy sima vagy háromtengelyes buszt szeretnék vezetni, amin vendégül láthatnám a családomat, köztük az unokámat is. Sosem látta a nagyapját buszsofőrként, csak a történeteimet hallgatja. Megmutatnám neki Budapest nevezetességeit. 74 éves leszek, nem lenne soha ilyen alkalom. Imádom Budapestet!”fogalmazta meg kívánságait Ferenc, amit végül a főváros meg is valósított.

A meglepetés részeként az Óbudai Autóbuszgarázsba látogattak el, ahol Ferenc családjával együtt visszaidézhette a buszvezetés örömét, kis időre pedig unokája is a volán mögé ülhetett.

Ezután egy régi klasszikussal, - melyen még Ferenc kezdte a karrierjét a Volánnál - az úgynevezett farmotoros Ikarus 55 típusú autóbusszal utaztak át a Tömegközlekedési Múzeumba, ahol tetőzhetett a születésnapi hangulat. Az ünneplő családhoz házigazdaként csatlakozó Hámori Gabriella színművész, aki egy busz formájú tortával köszöntötte Ferencet.

2023. márciusától 2024 februárjáig minden hónapban sor kerül egy-egy ilyen különleges szülinapi terv megvalósítására.

Márciusban, rögtön az első alkalommal egy komplett kisiskolás osztályt vittek el mozizni, ahol a Vili, a veréb című rajzfilmet látták a gyerekek. Az ünnepelt Albert volt, akivel a mozis élmény előtt emeletes busszal járták be a fővárost.

Májusban pedig Andris 4. szülinapját ünnepelték, akinek édesanyja azt kérte, hogy hármasban, családi körben, a Budapest Bábszínházban ünnepelhessék meg a kisfiú születésnapját.

Júniusban Lili, Hanna és Zsófi szülinapját ünnepelték. A lányok egy nagy közös dalszerzést kértek szolfézs csoportjukkal a fővárosi Bartók Béla Emlékházban.

Júliusban a Fővárosi Állatkertben Krisztát és Pankát, egy budapesti anya-lánya párost leptek meg, akik mindketten júliusban ünneplik születésnapjukat. Az ő kívánságuk az volt, hogy egy izgalmas, ám szokatlan budapesti helyszínen nézhessék meg kedvenc filmjüket, a Liza, a rókatündért.