STÍLUS

Az év feel-good fesztiválja: Kenyérlelke, kilencedszer!


„A hagyományosan sütők találkozója” – mondja magáról szerényen a fesztivál, pedig ennél jóval több: az egyik legjobb feel-good program az országban. Augusztus 20-án a MOMKultnál lesz kenyérverseny, -kóstoló és -bámuló fesztivál.

Gasztroeseményről van szó – ez már elég lenne önmagában is. Azonban, nomen est omen, a fesztivál középpontjában a kenyér és annak lelke áll, amihez gyakorlatilag minden magyar ember tud kapcsolódni: minden családban akad legalább egy ember, aki még a rizses krumplihoz is elmajszol egy szeletet, olyan igazán jót, frisset, foszlósat, jó ízűt, amiben nincs vagy húszféle teljesen felesleges alkotóelem.

Aki augusztus 20-án kilátogat a kilencedik alkalommal jelentkező Kenyérlelke Fesztivál eseményeire a MOMKulthoz, az a kenyér mellé ihat jó kávét, szörpöt és sört, de részt vehet például szuper workshopokon is – a babkától egészen a zero waste kenyérig terjed az ételekkel kapcsolatos, elleshető fortélyok sora.

Az amatőrök a legjobbaktól tanulhatnak, a kezdők pedig egyszerűen belekóstolhatnak a kenyérsütés varázslatos világába, ráadásul kérdezhetnek gyakorlatilag bárkitől, aki szembejön velük a forgatagban, ugyanis ezen a fesztiválon valamilyen szinten mindenkinek köze van a kenyérsütéshez.

A versenyek

Ha van csúcspontja a fesztiválnak, akkor azok a pékversenyek, amelyekre amatőröket és profikat is várnak, miközben nem is olyan könnyű eldönteni, hogy melyik kategória tartogat több izgalmat!

Elképesztő látni (átélni és megkóstolni!) ugyanis, ahogy az otthonsütő, önjelölt pékek kenyereiről és kiflijeiről a helyszínen tényleg kiderül, hogy felveszik a versenyt a profi pékek kiugró minőségű termékeivel.

Mindkét verseny esetében a kenyerek külsejét, bélzetét, ízét pontozza a zsűri. Mi, nézők is ítélkezhetünk, hiszen a versenykenyerekből mindig két példány készül, az egyiket a fenti szempontrendszer alapján árgus szemekkel vizslatja a szakértőkből álló csapat, a másikat pedig – kis túlzással – bedobják a tömegbe, hogy mi is megkóstolhassuk.

Ne olyan tévés-főzős realityt képzeljenek el, amilyeneket a kereskedelmi tévékben látni: nem kell celebnek lenni, a kenyér sütőjének szépsége sem jelent előnyt, a győztes jutalma pedig nem az, hogy elvehet 3 db hozzávalót a társaitól, hogy a későbbiekre megnehezítse azok dolgát.

Itt nem csak egy nyertes van a végén, a szurkolók nem fognak összeverekedni, miközben mindenki jóllakik, és mosolyog – jól hangzik, nem?!

A Kenyérlelke Fesztivál egyébként szépen terjeszkedik, az utóbbi egy-két évben megfordultak több vidéki városban is, akit azonban most az idei budapesti felhozatal érdekel, és jó pékárut szeretne nézni-venni-enni a hétvégén, annak vasárnap a MOMKultnál a helye!

Azok pedig, akik be is neveznék csodálatosabbnál csodálatosabb kenyereiket a versenyekre, azok még mindig nem késtek le semmiről, hiszen a jelentkezési határidő augusztus 20., vasárnap 10 óra, és az amatőr kategóriában ingyenes a nevezés is, ehhez és minden más egyéb infóhoz itt lehet hozzájutni a fesztivállal kapcsolatban.

(Kiemelt kép forrása: Facebook/Kenyérlelke Fesztivál)