A cukiság faktor, a Ludwig Múzeum legújabb kiállítása a magas művészet szemszögéből vizsgálva inkább sokkoló, mint cuki, és nem azért, mert nem sikerült.
A cukiság az érzelmekre hat, legtöbbször tudat alatt, mire észrevesszük, már a hatása alá kerültünk. Cuki az, ami túl sok a jóból, ráadásul az internetnek köszönhetően gyorsan terjed, és még gyorsabban változik. Trendek határozzák meg, a “művészek” (mi mindannyian) száma pedig exponenciálisan nő. Ma már nehéz eldönteni, hogy belőlünk fakad-e a még több cukiságra való igény (hajlam?) vagy a cukiság önmagától terjed.
Mire ez eldől, addig újratermeli magát, megállíthatatlanul fejlődik, szinte már tőlünk függetlenül is. Életre kel. A legtöbb Ludwigban kiállított mű nem annak a képzeletbeli konszenzusnak a szülötte, amit a legtöbben a cukisággal azonosítanak, inkább képviselik a magas művészetnek azon szándékait, amik a téma eredetét, szélsőséges megjelenési formáit kutatják.
A cukiság rettentően komplex, kortól, származási helytől, a felhasználás módjától függ, társadalmi kérdésekre reagálhat, minden darab a túlreprezentáltság és a túl sok jegyében született. A kiállítóterekben ezért is találkozunk szörnyetegségekkel, túlzott szín, anyag- és formahasználattal, vicces utalásokkal a pixeles 90-es évekre és rideg formalinban tárolt kisállatokra.
Nem, ez nem egy selfie múzeum, ahol a minket körülvevő tárgyak nekünk is cukiságot kölcsönöznek, itt senki nem fog hosszas nyünnyögésben kitörni. Ez a cukiság lebontása, ízekre szedése, mélyanalízise, ami a legkevésbé cuki dolognak tűnik, ami a cuki tárgyakkal történhet.
A kiállítás 2023. június 23-án nyit, helyszín és egyéb információ az eseményről itt található.
(Kiemelt kép: Balogh Zoltán/MTI)