STÍLUS

A leggyakrabban változó óriási falfestményt Budán találjuk - panda, vádli, biokémikus egy falon


Ötödször változott nyolc év alatt a Krisztina körút 30. szám alatti 200 négyzetméteres fal – emlékszik valaki, hogy mit lehetett ott látni Karikó Katalin arcképe előtt?

A legfrissebb falfestmény arra késztetett minket, hogy vizuális emlékeink között kotorászva elevenítsük fel, hogy milyen élmények érhettek minket, ha a hatalmas tűzfalra pillantottunk a Déli pályaudvar mellett elvillamosozva vagy a Vérmezőtől az Alagútig sétálva. 

Krisztina
Kép: Színes Város facebook

2015-ben lakásbelsőket és életképeket lehetett ott látni a megrendelő klasszikus színeivel (egy generáció tanulta meg így, hogy mi az a magenta), a digitális életteret promotálták ebben a formában a Telekom akkori székházának közelében.

 

Krisztina
Kép: Színes Város facebook

2016-ban ugyancsak a Telekom megbízásából készült egy újabb fal, amivel főleg azt szerették volna kommunikálni, hogy az infokommunikáció összeköt és hidat képez jelenünk és a fenntartható, élhető jövőnk között. A festmény egyben egy applikációt is reklámozott, amivel a felhasználók a fenntarthatósághoz és a környezetvédelemhez kapcsolódó játékos feladatokban és önkéntes munkában is részt vehettek. Az app azóta már inaktív illetve nem elérhető.

 

Krisztina
Kép: Színes Város facebook

2019-ben Budapest Európa sportfővárosa volt, az alkalomra szervezett programok a mozgás örömét, a közösségi élményt, a fair play-t és az egészséges életmódot népszerűsítették. Minden érdeklődési kört, minden sportfajtát felöleltek, és azokat valamennyi korosztály számára elérhetővé tették, mindezt ingyen. Emlékszik erre valaki?

 

Krisztina
Kép: Színes Város facebook

2021-ben a Brain Bar fesztivál szervezői megrendelésére készült – megosztó – festmény Karikó Katalint ábrázolta, akinek a Covid elleni egyik vakcina kifejlesztése miatti teljesítménye előtt akartak a szervezők a monumentális alkotással tisztelegni. “Karikó Katalin tudományos teljesítménye mellett azzal is óriási szolgálatot tett Magyarországnak, hogy bizonyítja a következő generációnak, ott van a helyünk a 21. század megformálói között” - mondta két éve a fesztivál alapítója, Böszörményi-Nagy Gergely. 

 

Krisztina
Kép: Színes Város facebook

2023-ban újra lakásbelsőt láthatunk a falon, a pop art műre ezúttal az RTL adott megbízást. Első látásra mást nem látunk, csak különböző szobákban különböző tartalmakat fogyasztó embereket, teljesen átlagos pillanatokat kiragadva az életükből. Egyfajta kronológia azonban szándékosan megjelenik a képen, lentről felfelé haladva a technológiai fejlődés egyértelműen lekövethető: az egy darab, dobozos TV készüléktől haladva (amit az egész család körbeül) a digitális tartalomfogyasztás felé, ami a napjainkra jellemző.

A ritka budai fal dedikáltan a Színes Város terepe, az elmúlt évek megbízásai mind őket találták meg.