STÍLUS

Budapest legendás fái és megfigyelésük – a főváros 10 legöregebb fája


Nem kell apropó ahhoz, hogy szeressük a környezetünket, célunk mégis van ezzel az írással, az, hogy megálljunk pár pillanatra, és rácsodálkozzunk legidősebb barátainkra. Ha meg tudjuk menteni egy fa életét, tegyük meg: ne vágjuk ki, ne szögezzünk rá hirdetést, ne karcoljuk bele a nevünket! Megérdemelnek némi tiszteletet, hiszen vannak olyan egyedek, amik többszáz éve dacolnak időjárással és emberi tényezővel, listánkon pedig mindegyik példány régebb óta létezik, mint maga Budapest.

Íme, itt vannak Budapest legöregebb fái, matuzsálemek mind, szépen korosztály szerint sorba rakva. Sokat elárul róluk, hogy 200 évesnél fiatalabb rá sem tudott kerülni a 10 legidősebbet összegyűjtő listánkra.

9. Margitszigeti Nagyszálló melletti fekete diók 

Haldokló fákról van szó, amik idáig egymást erősítve dacoltak árvizekkel, viharokkal. Egyik alkalommal a vízben áramló jégtáblák nyomot is hagytak a törzsükön, ez ma is látható. A fákat csonkolással, ritkítással próbálják életben tartani, de életminőségük javulása szempontjából nem sok sikerrel. Mindhárom fa törzse vaskos és bordázott, nem is tűnnek rettenetesen idősnek, listánkra mégis felfértek, hiszen ezeket a példányokat is a sziget első főkertésze, Tost Károly ültette még a 19. században.

A fák kora kb 200 év.

Nagyszálló
Kép: FŐKERT

 

8. Svábhegyi kocsánytalan tölgy

Nehéz úgy elbuszozni, elbiciklizni, egyáltalán elhaladni a Normafa felé vezető úton kapaszkodva, hogy ne vegyük észre a kerítés mögött magasodó óriást. Az Eötvös és az Őzike utca találkozásánál található egy villa kertjében, de az épületnél jóval öregebb. A területet már azelőtt füves-erdős területnek jelzik a források, hogy Eötvös József vagy Jókai Mór itt építtettek volna nyaralót. Ebből a ligetes tájból maradhatott itt nekünk ez a tölgy. Ez a fafaj igen hosszú életű is lehet, ezt a példányt is tépázták viharok, megnövekedett mellette az autóforgalom, ezek ellenére is elélhet akár 1000 évig.

A fa kora kb 200 év.

7. Eperfa a Károlyi-kertben 

Kevés az olyan ősfa, ami nem Budán vagy a Margitszigeten található, de ha valami segíthet egy fának túlélni a pesti oldalt, az az, ha a belváros legöregebb kertjében áll. A Károlyi család sokfelé építkezett a környéken, alkalmaztak kertészeket is, korabeli (18. század közepi) tervrajzokon már rendezett kerteket látni. A kis fa túlélte az 1838-as nagy árvizet, a nagy víz elől a család kastélyába menekülők rohamát, végignézte, hogy Haynau ugyanebbe a kastélyba börtönzi be Batthyány-t. 1932 óta – amikor lebontották a kert falait – ebből a népszerű parkból figyeli a történéseket.

A fa kora kb 200 év.

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

6. Tiszafa a Margitszigeten 

Nagyon lassú növekedésű fa, de nincs is oka sietni. Ha háborítatlanul növekedhet, akkor 3000 évig is elél, tehát a mi példányunk, az Alsó Nagyréten még csak egy csecsemő. Felismerhető a szépségéről, sötétzöld lombjáról és pikkelyes, vörösesbarna kérgéről, a tövétől elágazó törzseiről. Egy ölelést ez a fa is megérdemel, de aztán húzódjunk kissé távolabb tőle, hiszen a növény minden része mérgező, télen még jobban is, mint nyáron, mert felszaporodik benne a szívműködésre és légzésre ható méreg. Szóval csak óvatosan!

A fa kora kb 205 év.

A
Kép: FŐKERT

5. Kocsányos tölgy 

Ez a legnagyobbra növő őshonos fafajunk legidősebb példánya a fővárosban. Normális esetben azokat az ártéri részeket szereti, ahova már a víz nem ér el, ezért nem hatalmas meglepetés ezt a példányt a Margitszigeten találni, a Felső Rózsakert mellett. Mocsári tölgynek is nevezik, ebből kitalálható, hogy kivételesen ellenálló a korhadással szemben. Régebben több száz volt belőle, de a viharok az évtizedek alatt a legtöbbet megtépázták. Ma már csak középkorú társaiból található a környéken nagyobb mennyiség. Viszont a listánkon található példánnyal egyik sem tud versenyre kelni.

A fa kora kb 205 év.

-
Kép:FŐKERT

4. Fekete dió 

A Margitszigeten, a Ferences kolostorhoz közel áll a város legidősebb diófája. Az 1800-as évek elején pont itt kezdték el a parkosítást a nádori nyaraló mellett. Az elsők közt kerülhetett ide ez a fa is, ugyanis az akkori főkertész előszeretettel ültetett külhoni fajokat is (a fekete dió eredetileg amerikai). Nem is olyan messze, a szálló mellett is van egy csoportnyi fekete dió (9-ik helyezettek), ezek is 200 év körüliek, de méretben elmaradnak a mi fánktól. Bár sokat ritkították, fiatalították, de még így is egyértelműen a legimpozánsabb fekete dió a szigeten és a városban. 

A fa kora kb 215 év.

-
Kép: FŐKERT

3. Fekete eperfa a Tabánban

Milyen jó időhatározó egy fának, ha több forrás is törököket emleget mellette! Egyrészt 100 évvel ezelőtti újságok hivatkoznak úgy a fára, mint amit törökök ültethettek, másrészt van egy történet, amiben törökök az 1686-os ostrom közben egy magyar katonát kötöznek a fához. Mindkét történet azt mutatná, hogy Budapest legidősebb fájáról van szó, de mégis több jel utal arra, hogy ez a faritkaság is akkor került ide, amikor Mária Terézia a selyemhernyók táplálása végett eperfákkal ültettette tele az országot. A 18. század végéről származó Habsburg jelentésekben konkrétan elhangzik, hogy a Tabánban elültetett eperfák fejlődnek a legjobban, ez tűnik a legpontosabb kormeghatározásnak ennél a fánál is.

A fa kora kb 200-250 év.

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

2. Japán akác a rondellánál

A fa, amire már a 19. század közepén is úgy hivatkoznak, hogy a várkert legnagyobb fája, nem lehet fiatal. Létét annak köszönheti, hogy József nádor annyira szerette a növényeket, hogy Schönbrunnból hozatott kertészt, hogy parkosítsa a Buda Várban lakóhelye környezetét. A magyar történelem mindent megtett, hogy a fa a 100 évet se élje meg, heves csaták zajlottak itt az 1848-49-es szabadságharc és a II. világháború idején, kedvelt találkozóhelye volt az Ifjúsági Parkból kitiltott galeriknek is. Ám a fa ezeket mind túlélte, talán abból merített erőt, hogy egy napsütötte és szélvédett domboldalon növekedhet és többen becsülték, mint ahányan csak a faanyagot látták benne.

A fa kora kb 250 év.

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

1. Gazda utcai hársfa 

Pesthidegkút Ófaluban áll a város legöregebb fája. Egy magánházhoz tartozó ápolt kertben növekszik, ahol a ház maga is többszáz éves. Az épület forgalmas út mellett állt, később vámház is volt, de minden bizonnyal a ház tulajdonosai becsülték a fákat, ezért élhette túl a hársfa a hatalmas forgalmat. (A fákat becsülő tulajdonos a legtöbb ősfa történetének szerves része, enélkül már a legtöbb gyújtósként vagy esztergapadként végezte volna.) A fa túlélte a világháborúkat, a sváb kitelepítést, a környék benépesülését is, így Budapest legöregebb fája lett.

A fa kora legalább 250 év.

-
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

+ 1: Normafa 

Valószínűtlen legenda szerint már Mátyás is láthatta a fát fiatalkorában, más – hitelesebb – források az 1800-as években már százéves faként hivatkoznak rá. Tépázták viharok, kettészakították szélrohamok, fagykár érte. Mégis, az 1860-as térképeken Norma-fa néven egyértelműen hivatkoznak rá. Később volt itt kocsma, öngyilkosok “kedvenc” fája lett, Vörösmarty itt olvasta fel barátainak a frissen elkészült Csongor és Tündét. Megannyi történet, egy fa. A már megrongálódott törzsén valószínűleg az a babona sem segített, miszerint belevésve egy nevet vagy letörve a kérgéből egy darabot segíthet szerelmet találni. A fa egyszer végleg eltört és elpusztult, a törzsét még próbálták konzerválni, de végül annak is nyoma veszett. Most emléktábla és emlékfa jelzi helyét.

(Ok, Normafa, de honnan a név? Bellini operájából, Norma nagy áriáját énekelte el egyik korabeli színésznőnk, a  színésznő kilétéről nincs megegyezés, de a számunkra fontos operával kapcsolatban igen. Sok más teória mellett ez tűnik a legvalószínűbbnek.)

Ezeket még érdemes lehet tudni az összehasonlítás végett:

Magyarország legidősebb fája

A hédervári Árpád-tölgy, ami ugyan nem az Árpád korból származik (bár a legenda szerint még Árpád lovának kötőféke is nyomot hagyott rajta), de a kutatók 800 évet bármikor aláírnak. Ezzel ez a fa az ország legidősebb, még mindig élő és virágzó fája.

A világ legidősebb fája

Nyilván vita van arról, hogy melyik a legidősebb fa a világon. A tudósok nem értenek egyet abban, hogy milyen módszerrel lehet meghatározni egy fa korát a legpontosabban, ha valaki csak jósolja egy fa korát, de nem publikálta az eredményt szaklapokban, az hivatalosnak számít-e, stb. Ennek megfelelően jelenleg egy fa van, amit a legtöbben elfogadnak, mint a hivatalosan is legidősebb fa a világon. Pontosabban kettő, mert nemrég megtalálták a Matuzsálem névre hallgató, 4800 éves szálkásfenyő egy 5000 évnél is idősebb fajrokonát. Mindkét fa pontos helyét titokban tartják, de Kaliforniában kell keresni őket, ha valakinek sok ideje van – pár ezer évig még biztos ott állnak majd.

Felhasznált források: