KÖZÉLET

Kiss Ambrus: „Hétfőn kiürült a fővárosi kassza, május végéig hitelből él Budapest”


A főpolgármester-helyettes a 24.hu Della című podcastjában beszélt a város pénzügyi helyzetéről és az első Budapesti Lakógyűlésről.

„Egy ideje sajnos már minden reggel azzal kezdem a napokat, hogy megnézem a Fővárosi Önkormányzat folyószámláját. Hétfőn reggelre elfogyott róla a pénz, azóta hitelből él a város, és ez egészen biztosan így is marad május végéig, amikor az itt működő cégek befizetik az adót”

– válaszolta a 24.hu Della című podcastjában rögtön az első kérdésre Kiss Ambrus. Budapest főpolgármester-helyettese kiemelte: addig viszont nagyon közel kerülhet a pénzügyi vörös vonalhoz a főváros, a rendelkezésre álló 25 milliárd forintos hitelkeret kimerüléséhez.

„Kis reménysugár, hogy alaptalannak bizonyult a félelem a fővárosi kis- és középvállalkozások bedőlésétől, a budapesti kassza számára fontos iparűzési adó befizetésével idén valószínűleg nem lesz gond” – tette hozzá Kiss, aki szerint

a pénzügyi problémák ellenére Budapest nem jut csődbe.

Arról is beszélt, hogy az elismert beszállítói számlákat ki fogják fizetni, nem kell pénzügyi gondnokot ültetni sem a városvezetés nyakába. A főpolgármester-helyettes azt ígérte, hogy a közszolgáltatások és a tömegközlekedés színvonalán nem változtatnak – már amennyiben a most indult Budapesti Lakógyűlésen a válaszolók támogatják az önkormányzat programját.

Kiemelte: a fizetendő szolidaritási hozzájárulás miatt még ebben a hónapban benyújtják a keresetet a kormánnyal szemben. „Hosszú perre számítok” – mondta erről Kiss. Az interjúban szóba került a 2024-re szóló energiaszerződések megkötése, amellyel kapcsolatban a főpolgármester-helyettes beszélt a Budapest-modellről és arról is, hogy miért rúgna öngólt a kormány, ha fizetésképtelen helyzetbe akarná hozni a fővárost.

(Kiemelt képünk: Kiss Ambrus, Budapest főpolgármester-helyettese / Fotó: Ruzsa Rania/Budapest Városháza)