KÖZÉLET

A Telex már reggel közölte Karácsony Gergely délutáni bejelentését?


A főpolgármester délután 2-re bejelentést ígért, azonban a Telexnek adott interjúban szinte minden részletet megosztottak a bejelentés várható tartalmáról. Karácsony levélben fogja kikérni a budapestiek véleményét egy sor kérdésben.

A bejelentés azok után valószínűleg nem jelent majd akkora meglepetést, hogy a Telexnek adott, és reggel közzétett interjújában a főpolgármester már arról beszélt, hogy minden 14 évnél idősebb budapesti állampolgárnak levelet küld, és megkéri, hogy vegyen részt az első budapesti lakógyűlésen.

„Többek között azt a kérdést fogom feltenni, hogy mit tegyek, ha választanom kell a kormányzati elvonások kifizetése és a közösségi közlekedés fenntartása között. Én tudom a választ, de szeretném a budapestiekét is tudni” – magyarázta Karácsony.

A lap felvetette, hogy Orbán Viktor is előszeretettel küldözget ilyen ún. konzultációs leveleket, és azt kérdezték, miben lesz ez más, mint a nemzeti konzultáció.

Nem az óvodások nemváltó műtétjéről van szó, hanem valódi dilemmákról, a főváros életét leginkább meghatározó, legfontosabb kérdésről kérjük ki a budapestiek véleményét. És nem milliárdokért, mint amit a kormány költ nemzeti konzultációra és plakátokra

 – felelte Karácsony.

„De ami lényeges különbség: nem az történik, hogy eldöntünk valamit, aztán letagadjuk és ellene hergeljük a budapestieket, hanem a város erejét használjuk azzal a kormányzattal szemben, amely le akarja nyomni a víz alá Budapestet. A nemzeti konzultációk mindig a Fidesz számára kedvező álvitákról szóltak, amelyben manipulatív álláspontok voltak egymással szembe állítva. Ez a kérdés viszont a mi életünkről, Budapestről szól, és

az fog történni, ahogyan a budapestiek állást foglalnak.

Az interjúban idézett lakogyules.budapest.hu már a szöveg megjelenésekor éles volt, amin azt írják, hogy elindult az első Budapesti Lakógyűlés, hogy „a főváros minden lakóját érintő problémákat együtt oldjuk meg”.

„A Budapesti Lakógyűlés célja – magyarázzák a honlapon –, hogy konkrét, ezúttal a közlekedést érintő kérdésekben közvetlenül a budapestiek dönthessenek. A Lakógyűlésen minden 14 évnél idősebb lakó- vagy tartózkodási címmel rendelkező budapesti vehet részt. A szavazás tisztaságát és anonimitását egyedi azonosító kód biztosítja.”

Karácsony
Kép: Képszerkesztőség / Berecz Valter/Képszerkesztőség

 

Az összes kérdés továbbra sem nyilvános, kettőről azonban már lehet sejteni, mi lesz az: az egyik a kormányzati elvonásokat fogja érinteni, a másik pedig a közösségi közlekedést, a Telexnek adott interjúból következtethető: a 4-6-os villamosok közlekedését. A honlapról az is kiderül, hogy június 11-ig várják a szavazatokat.

És hogy milyen következményeket remélhetnek a szavazástól?

„A városvezetés

a budapestiek döntése alapján fog cselekedni a feltett kérdésekben.

Most olyan kérdésekre kell válaszolnunk, amik meghatározzák Budapest működését rövid és hosszú távon egyaránt. Ezért fontos, hogy a városvezetés úgy tudjon döntést hozni a feltett kérdésekben, hogy ismeri a budapestiek véleményét.”

Miután Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy április 13-i sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy rendkívüli megszorításokra szorul a fővárosi vezetés, mert már a nyár közepére fizetésképtelenné válhat az önkormányzat, és hogy a főpolgármester egy túlélőprogrammal összeállítással bízta meg, egymást érik a bejelentések.

Karácsony április 17-én a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) eseményén felvázolta, milyen terveik vannak, hogy Budapest túlélje az energiaválságot és közben a klímacélkitűzéseit is teljesíteni tudja.

Egy nappal később az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén szólalt fel a főpolgármester, ahol elmondta, tarthatatlan és elfogadhatatlan, hogy „a kormányzati elvonások immár a város működőképességét veszélyeztetik, hogy

immár Budapest finanszírozza a kormányt,

és nem fordítva”, és belengette, hogy a Budapest-ellenes politikára Budapest-párti kiállással fognak válaszolni.

Újabb nap elteltével, április 19-én, szerdán Karácsony közölte, hogy a főváros felfüggeszti a kormány finanszírozását, megpróbálják bevasalni a kintlévőségeiket, és hogy a szolidaritási adó ügyében perre mennek a kormánnyal.

Itt jelentette be Karácsony először, hogy ki fogják kérni a budapestiek véleményét is, szerintük hogyan kellene a kormánynak és az önkormányzatnak együttműködnie.

A mostani bejelentést megelőzően a főpolgármester újabb videót tett közzé a Facebook oldalán, amiben arról beszélt, hogy: „megteremtjük a módját és a formáját annak, hogy mi, budapestiekkel

közösen tudjunk kiállni a városunkért,

közösen tudjunk kiállni egymásért. Ennek kapcsán hamarosan kérem újra megtisztelő figyelmüket”.

Fideszes reakció

A Fidesz Kiss Ambrus szavaira április 13-án csak egy rövid poszttal reagált, miszerint a pazarló, rossz városgazdálkodás miatt folyik ki a pénz a főváros kasszájából.

Mint egy másik posztban írták, Tarlós István 214,2 milliárd forintos megtakarítással adta át a főváros vezetését, ráadásul a főváros adóbevételei is jelentősen nőttek, ennek ellenére csökkentették Karácsonyék 25,5 milliárd forintra a pénzügyi tartalékot.

„A szolidaritási adó tervezett be nem fizetéséhez pedig csak annyit fűznénk hozzá, hogy szerintünk

a törvényeket mindenkinek be kell tartani!

– tették hozzá.

Ahogy több posztban is írták, a főpolgármester szerintük Gyurcsány Ferencnek próbál szót fogadni, hogy polgármester maradhasson.

Varga Mihály pénzügyminiszter is megszólalt az ügyben, ő szintén azt ismételte meg, hogy Budapest anyagi helyzetét nem a szolidaritási hozzájárulás veszélyezteti, hanem a 2019 óta folytatott felelőtlen, pazarló gazdálkodás.

Karácsony minderre válaszként azt írta, hallja, hogy a kormány rajtuk keresi Tarlós itt hagyott pénzét. „Megmondom, hol van ez a pénz: a Vodafone-ban, Tiborcz István tőkealapjaiban és a propagandamédia működtetésében.” A szolidaritási adó ugyanis 136 milliárd forint többletkiadást jelentett 2019 óta, az iparűzési adó átalakítása miatt pedig 81 milliárddal csökkent a főváros bevétele.