FRISS

Már a Volán regionális járataival is tervezhetünk a BudapestGO-ban


Az újítással az agglomerációban élőknek nyújt az utazástervezéshez jelentős segítséget az app.

A már csaknem havi egymillió aktív felhasználóval rendelkező BudapestGO folyamatosan bővül, a budapesti tömegközlekedés mellett korábban bekerültek a MÁV-HÉV és MÁV-START érintett járatai, január 25-től pedig már elérhetők a Volánbusz Budapest elővárosában közlekedő regionális autóbuszainak valós idejű adatai is – írja közleményében a BKK.

A felhasználók láthatják a Volánbusz 300-899 számú regionális járatainak aktuális helyzetét, illetve azt is, hogy azok pontosan mikor érkeznek egy megállóba, vagy mikor indulnak onnan tovább. A fejlesztésnek köszönhetően ezentúl az agglomerációban élők a regionális járatok esetében is pontosan nyomon követhetik, hogy a lakóhelyük és a célállomás között hogyan, milyen járatokkal és mennyi idő alatt tehetik meg az általuk tervezett utat.

  • Térképen látható, hogy éppen hol jár a sárga színnel jelölt busz, és mikor érkezik a megállóba, így kiszámíthatóbb a közlekedés.
  • Amennyiben a járat elindult a végállomásról, a megállóhelyeken is valós adatok jelennek meg.
  • Utazástervezés során a beállítások menüpontban állítható be, hogy a Volánbusz járatokkal is tervezzen az alkalmazás.
  • A „járműről tervezek” funkcióval ez úgy is lehetséges, ha már az utas felszállt a járatra.
  • A BudapestGO abban is segít az ügyfélnek dönteni, hogy az agglomerációból egy elővárosi vonattal vagy egy regionális busszal lehet gyorsabban átszállni a BKK egyik járatára, és elérni a fővárosi célját.
  • Az utazástervezés mellett az utasok a helyi és a helyközi (kivéve környéki) Volánbusz-járatok igénybevételéhez szükséges jegyeket és bérleteket továbbra is megvásárolhatják a BKK-nak a Közlekedési Mobiljegy rendszerhez csatlakozó alkalmazásában.

Ez azt is jelenti, hogy mostantól minden fontos szolgáltató, a BKK mellett a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatai is elérhetők a BudapestGO-ban. Az applikáció legújabb verziója letölthető a Play áruházban és az App Store-ban, bővebb információ és a funkciókat bemutató videók a bkk.hu/budapestgo oldalon érhetők el.

(Kiemelt kép: BKK)