FRISS

Komoly fejlesztések indulnak: új bringás kapcsolatokat hoznának létre


A II., a III. és a XIII. kerületben nyáron meghatározó fejlesztések várhatók. A beruházásnak köszönhetően javulnak a kerékpáros-közlekedés feltételei, illetve a gyalogosok is rendezett és biztonságos körülmények között sétálhatnak.

„Fontos, hogy a mindennapi ügyintézés,

a munkába, óvodába vagy iskolába járás kerékpárral is minden korosztálynak elérhető legyen,

illetve a fejlesztések hatására egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett, akár a közösségi közlekedéssel társítva is” – írja a Budapesti Közlekedési Központ a közleményében.

A projektterület a Bécsi út–Frankel Leó út–Nagykörút–Lehel utca–Róbert Károly körút–Dagály sétány–Árpád híd–Vörösvári út által határolt területet fedi le. A pontos műszaki tartalmat a beérkező árajánlatok után határozza meg a BKK, ahogyan azt is, hogy mely elemeket lehet megvalósítani, és melyeket nem.

A tervezés és engedélyeztetés folyamata lezárult, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárásról szóló ajánlati felhívás 2023. január 20-án jelent meg. Az eredményes közbeszerzési eljárást követően a kivitelezés előreláthatólag idén nyáron kezdődhet.

A pontos műszaki tartalmat a beérkező árajánlatok után határozza meg a BKK, ahogyan azt is, hogy a rendelkezésre álló forrásnál magasabb ajánlatok érkezésekor mely elemeket lehet megvalósítani, és melyeket nem.

A tervek szerint új kerékpáros-kapcsolatok jöhetnek létre a II., a III. és a XIII. kerületben. A fejlesztések egyúttal azt a célt is szolgálják, hogy

tovább ösztönözzék a fővárosban közlekedőket a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás használatára.

A tervezett beavatkozásoknak köszönhetően biztonságosan kerékpározhatóvá válnak a főútvonalak (Árpád fejedelem útja, Vörösvári út, Bogdáni út), bővülhet a forgalomcsillapított övezetek száma Belső-Óbudán, valamint új csomóponti átvezetések megvalósításával vagy a már meglévők átalakításával jelentősen csökkenhetnek a közúti közlekedés veszélyei a Váci úton, illetve a Vörösvári úti kereszteződésekben.

A beruházás egy nagyobb fejlesztési program része - teszi hozzá a BKK. Az Európai Unió támogatásával a Versenyképes Operatív Program (VEKOP) keretében összesen bruttó 8,22 milliárd forint jut közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztésekre Budapesten. A BKK a II. a III. és a XIII. kerületben

ebből bruttó 991 millió forint támogatást használhat fel.

Ahogy a Magyar Kerékpárosklub Észak-budai Területi Szervezete írja, bár az Óbudán jelenleg működő hat Bubi-állomás látogatottsága elmarad az átlagtól, fejleszthetőnek látják a forgalmat, ezért 2023 első félévében hét új állomást hoznak létre a Szentlélek téren, a Flórián-téren (az Üzletközpont előtt), a Timár utca HÉV megállónál, a Kiscelli utca - Pacsirtamező utca kereszteződésénél, a Fő téren – a Kórház utcánál, a Vörösvári út - Szőlő utca sarkánál és a Óbudai Rendelőintézet előtt.

 

Címlapfotó: Adrián Zoltán / képszerkesztőség