Napra pontosan ma van 340 éve, hogy Budát visszafoglaltuk a töröktől, és a Várnegyed – nagyvonalúan átugorva pár eseményt – azóta is nekünk gyönyörű. A Legendás Budavár című könyv megmutatja, hogy mennyi minden miatt.
Gigantikus könyv jelent meg a Budavárról, a városrészről, ahova budapesti ember kikapcsolódni nem jár, hiszen azt bármikor megteheti, bár végül mégsem teszi sohasem. Pedig a hellyel kapcsolatos ismereteink a legjobb esetben is hiányosak, nagyjából kimerülnek a Halászbástyáról befogható pesti oldal fölötti elmélkedésben, még gyerekkorunkból. Ez most érdemben orvosolható akár egy sarokkanapéról is, bár egyszer tényleg érdemes lenne újra felmenni a Várba, és akkor miért ne most.
Bemelegítésnek kapunk egy rövid történeti áttekintést
Még Krisztus előtt költöznek a kelta eraviszkuszok a Gellért-hegyre, de a budai oldal első magyar települése az Aquincum területén jött létre a IX. században, az első várat pedig IV. Béla rakatta – tanulva a tatár pusztításból – elejét véve egy esetleges harmadik honalapításnak. Ezzel indult Buda fejlődésnek, az új, modernebb Buda pedig saját születésével létrehozta Óbudát, sőt, a könyv életben tartja azt a legendát is, miszerint egyszer létezett egy Ős-Buda is.
Itt kezdődik a mese
Száraz Miklós György a Budai Vár dicső és dicstelen múltjából építi a jelenét és talán a jövőjét, házról-házra jár, a padlásterekbe és a pincelejárókba is bekopogtat, és mindenhol talál egy történetet. Ebben semmi meglepő nincs, sok száz évnyi ideje volt az itt álló házaknak, hogy történjen bennük valami. Fosztogatás, tűz, kisajátítás, mongolok utáni, török uralom alatti időkből vagy akár a XX. században, mondjuk az SS után. Képekkel gazdagon illusztrált a könyv – erre a 400 oldal lehetőséget is ad – a vizuális megerősítéssel az olvasó egyértelműen jól jár, de a hellyel szemben is illetlenség lenne fekete-fehér és szépiaszínű képekkel gazdagon nem megszórni a történeteket. A szöveg és a kép ritmusos váltakozása nyomán szép lassan bomlik ki előttünk Budavára nosztalgiára épülő, zegzugos, keszekusza históriája, úgy ugrálunk közterek, korszakok, emberi sorsok között, ahogy az egykoron itt élők kerülgethették a harcok utáni romokat.
Ahogy kerítésekre, kapualjakra, macskakövekre bontjuk a várat és Száraz segítségével körbeszőjük őket mesékkel, emberi történetekkel, napi drámákkal, úgy épül Budavár legendája. Nem ritkán sírással és halállal, máskor könnyebb kis anekdotákkal. Elképesztő titkokat rejtenek a mindenki által jól ismert látványosságok, a Mátyás-templom illetve a Halászbástya, Dísz tér, és ezeket rendre fel is dolgozzuk, a földfelszín felett és jóval a macskakő alatt is. Az Úri utca részletes, házszám szerinti kibontásával napokat is el lehet tölteni, a Szentháromság tér pedig mint a világ közepe jelenik meg, aki valami fontos ügyben sántikált, az ott kívánta ezt megpecsételni, megáldatni, megesküdni rá. A könyv egy csodálatos Budavár-tankönyvként is forgatható, megtudjuk, hogy pontosan mi volt a kenyérbiztos dolga, elolvashatunk mindent, amit a Vörös Sün Házról még a vezetett sétákon sem mondanak el, és kiderül, hogy az egyik legjobb nevű köztérnél, a Balta közben egykor még baracklekváros-rumos omlett is kapható volt.
A korabeli és a Budavárra vonatkozó sajtó kifogyhatatlan tárháza volt a kultúrbulvárnak is, Jókai egyhavi börtönéletéről olvashatunk, amit saját bútorai és személyes tárgyai között tölthetett el olyan minőségben, hogy őrei csak sóhajtoztak utána nagy irigységükben. Elviccelődünk Rákosi Mária Magdolna-templomba temetkezéséről, leleplezzük a Misi Mókus íróját, Tersánszky Józsi Jenőt, hogy ide járt kolbászos bablevesért, és egy vödör vízzel segítettük azt a zöldséget áruló kofaasszonyt, aki felgyújtotta a saját szoknyáját. És itt egy grátisz-kérdés is: azt tudtad, hogy Platón, a görög filozófus talizmánokat gyártott és helyezett el Budán?
Több évszázadnyi sajtót átböngészve, magyarázattal, személyes sorsokkal kerülünk közelebb a budavári mindennapokhoz, szinte halljuk a lovak patkójának klattyogását az utakon, érezzük a parányi ablakon kiáramló, sülő cipő illatát, halljuk a kocsmárosné öblös nevetését a szűk utcácskában. Nekünk ezt mind nem olyan nehéz elképzelni, abba viszont izgalmas belegondolni, hogy tőlünk távolabb, mondjuk Angliában vajon tudtak-e egyáltalán Buda létezéséről – és itt jön a meglepetés. A könyvből arról is tanulhatunk, hogy VIII. Henrik két lefejezés között – nyilván önös érdekből – hogyan próbált hatni a magyar politikára, miközben szenvedélyesen gyűjtötte a magyar ruhákat, hangszereket, vadászsólymokat. Irigyelte a Bécs és Budapest közé szervezett kocsiközlekedést, és nem csak a távolból követte a magyar divatot, hordta is a magyaros ruhákat. Pestiesen szólva Budával kapcsolatban is képben volt.
“Léteznek örök városok, melyeket, ha olykor kifosztottak, felégettek is, az élet folytonossága sosem szűnt meg bennük. És léteznek feltámadó városok, melyeket elpusztítanak, üszkös romjaik közt nem marad túlélő, aztán mégis életre kelnek. Buda az utóbbiak közé tartozik.” - lehetett olvasni első benyomásként még a fülszövegen. Ez szomorúan, ezt megállapítani pedig szentimentálisan hangzik, de ettől nem lesz kevésbé igaz, még akkor se, ha végül ez a folytonos reneszánsza a Budavárnak önmagában elég anyagot kínál egy 400 oldalas könyv megírásához.
Az biztos, hogy a budai várnak jól áll az időbeli távolság is: olyan messze kerültünk a sok nyomorúságtól, fosztogatástól, háborútól, hogy olvasás közben könnyű az egyik pillanatban arra eszmélni, hogy még izgalmas is ez a sok horror, abszurd mese, a másikban pedig már megérkezik a felismerés is: a sok egymást váltó, Budát leigázó népcsoport, kultúra és kultúrsokk nélkül ma talán ez csak pár ódon ház lenne egy dombtetőn.
A Legendás Budavár című könyv megteremti a saját hangulatát, több száz évnyi eseményt gyúr egybe, és ezzel egy különleges fantasy-világba repíti az olvasóit. A jó hír, hogy ezt a Budavárat még nyomokban most is megtalálni itt-ott, csak jókor kell lenni, jó helyen. A koránkelés segít, pont annyira legyen reggel amikor a nap már fent van, de az első turistacsoportok még nem, és ha séta közben felemeljük a fejünket a cipőnk és a modern, vágott felületű macskakő bámulásából, magasabbra a kézben szorongatott telefonunknál, kicsit feljebb a földszinti ablakoknál is, akkor még mindig csodákat látni. Ha nem bánunk könyvvel sétálni, az pedig tényleg hatalmas előny lehet.
Nem irigylem a könyv íróját, Száraz Miklós Györgyöt, hiszen ennyi kutatómunka után már nem tud többé úgy sétálni és nézelődni Budavár utcáin, hogy ne jusson eszébe minden kapualjról, beszögellésről, épület mögül kikandikáló toronycsúcsról egy történet. Irigylem a könyv íróját, Száraz Miklós Györgyöt, hiszen ennyi kutatómunka után már csak úgy tud sétálni és nézelődni Budavár utcáin, hogy minden kapualjról, beszögellésről, épület mögül kikandikáló toronycsúcsról eszébe jut egy történet.
Száraz Miklós György: Legendás Budavár - Scolar kiadó