Aminek még akkor is lehet örülni, ha az eredmény, mint Soproni Tamás, VI. kerületi polgármester fogalmazott, kicsit magyaros is lett.
A Teréz körúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton is elkezdték lecserélni a használhatatlan, mocskos telefonfülkéket segélyhívókra, jelentette be Soproni Tamás, VI. kerületi polgármester. „Már éppen ideje volt, hiszen Terézvárosban öt éve küzdünk aktívan a városképet elcsúfító fülkék eltávolításáért” – tette hozzá.
Soproni (új ablakban nyílik meg)elmondása szerint
2021 novemberében írtak az ügyben először a Telekomnak, az első levelet aztán még sok-sok másik levél követte.
Az önkormányzat és a szolgáltató közti küzdelem viszont csak 2023 tavaszán lett nyilvános, amikor Soproni a Facebook-oldalán közölte, hogy bár a Telekomtól azt az ígéretet kapták, hogy leszerelik a készülék nélküli fülkéket, és hogy a Teréz körúti telefonfülkéket a havi 1 helyett 2-szer fogják takarítani, ők továbbra is harcolni fognak az értelmetlen fülkék leszereléséért.
A telefonok kihasználtsága ugyanis minimális, már 2023-ban is havonta átlagosan 20 percet használták őket.
Nem sokkal később a polgármester úgy döntött, hogy kiplakátolják a fülkékre, hogy szégyen, ahogy kinéznek, és hogy a Telekomhoz tartoznak. „Megelégeltük a cselekvésük hiányát, ezért úgy döntöttünk, mindenki számára nyilvánvalóvá tesszük, hogy a fülkék állapotáért, ezért
a szégyenért, ami Budapest szívében van, s amit ezrek láthatnak minden nap, a Magyar Telekom a felelős”
– közölte egy újabb, már jól paprikásabb posztban.
A polgármester azt is hozzátette, hogy az egy kilométer hosszú Teréz körúton százméterenként áll egy ilyen bódé, ami a fülkék állapotától függetlenül is indokolatlan, és hogy a Telekom kiválóan profitál belőlük, mert akár működik a készülék benne, akár nem, az oldalukon lévő hirdetések jól jövedelmeznek.
A Telekom azzal védekezett, hogy nekik
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kijelölő határozatából eredő kötelezettségük fenntartani a telefonfülkéket.
Minden településen háromezer lakosonként legalább egy nyilvános telefonállomást kötelező üzemeltetniük. Soproni ezért azzal a kéréssel az NMHH-hoz, hogy vegyék ki a telefonállomásokat az egyetemes szolgáltatások sorából, „és zárkózzanak fel ezzel a XXI. századhoz”.
A kerületi képviselő-testület ezt követően úgy módosította a településkép védelméről szóló rendeletet, hogy a telefonfülkék 2023 október 1-től utcabútoroknak minősüljenek, amiken tilos a reklámok elhelyezése. Ha pedig nem takarít a tulajdonos Telekom, akkor akár kétmillióra is büntethetik érte.
Csakhogy a kormány egy 2023 decemberi 22-i törvénymódosítással kivette az önkormányzat kezéből az ügyet, és megtiltotta a tiltást.
A 2024-es első, februári testületi ülésen aztán keserűen vette tudomásul a kerületvezetés, hogy az akció azért megtette a hatását, mert jelentősen tisztábbak a telefonfülkék, mint korábban voltak. „Ezek sem szépek, de még mindig nálunk vannak Budapest legszebb vagy legtisztább telefonfülkéi. Ennyit már elértünk az akcióval, úgyhogy lehet nyomást gyakorolni a Telekomra is” – jegyezte meg nevetve Soproni.
2025 októberében aztán ringbe szállt a főváros is, Vitézy Dávid kezdeményezte, hogy
a városvezetés készítsen egy intézkedési tervet az elhagyatott telefonfülkék ütemezett bontására, újrahasznosítására.
Vitézy 2025 december elsején aztán arról posztolt, hogy miután a Fővárosi Közgyűlés megszavazta a javaslatot, a Telekom megkezdte a használaton kívüli telefonfülkék elszállítását. Első körben 18 darabot szereltek le és szállítottak el, de azt ígérték, lesz folytatása.
„Valami történik a telefonfülkékkel a körúton. De nem az, amiért évek óta harcolunk Terézvárosban. Sőt olyan, mintha a változásokkal szemberöhögnének bennünket” – (új ablakban nyílik meg)jegyezte meg Soproni. Az elszállított fülkék helyére ugyanis az Erzsébet körútra segélyhívónak is használható, nagyméretű city lightok kerültek.
Ezt munkát folytatja most a Telekom a Teréz körúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton is. „Nem tudom, mi indította el a Telekomot, hogy végre elkezdje a fülkék cseréjét a Nyugat-Európában már bevált segélyhívó oszlopokra. Mindegy is, mert
örülök, hogy a sok éven át tartó küzdelmünk mégiscsak meghozta az eredményt, még ha némi magyaros sajátossággal:
minden keskeny hívóoszlop mellé odakerült egy jó nagy hirdetési felület” – kommentálta Soproni.
