1956. április 3-án álltak forgalomba Budapesten az első UV villamosok, és ezzel egy új korszak kezdődött a fővárosi közlekedés történetében.
Az UV nem csak egy villamos. Egy korszak, egy emlék, egy darabka Budapest. A Ganz-MÁVAG által gyártott ikonikus szerelvények hamar a mindennapok részévé váltak, és évtizedeken át szolgálták az utasokat, generációkat vittek iskolába, munkába, randira.
– olvasható a BKV évfordulós Facebook-bejegyzésében.
Kéne egy villamos
Amikor 1949 decemberében nagy csinnadrattával elindult az első pesti troli az egykori a 10-es villamos útvonalán, úgy vége a villamosos Budapestnek. A hálózatot nagy ívben elkerült bármiféle újító szándék, a troli jövőjébe vetett hit miatt a járműbeszerzés is lekerült a napirendről. 1956-ig szinte kizárólag pótkocsikat vásároltak, a majd’ ötvenféle villamosból álló járműpark egy része még a XIX. századból származott. Csakhogy a trolivonalak is lassan épültek ki, az pedig egyre elégedetlenebbek voltak. Noha az akkor tömegközlekedés legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a munkások időben beérjenek a gyárba, ez a gyakorlatban úgy festett, hogy reggelente gyilkos küzdelmet kellett vívniuk, hogy felférjenek az általában 130–140 százalékos kihasználtsággal közlekedő villamosokra. Ilyen körülmények között a meghibásodások mindennapossá váltak, ráadásul az esőzések idején és a téli hónapokban a szigetelés hiányosságai állandó veszélyforrást jelentettek: a korhadó, favázas kocsikban sokszor érezhette az utas, mindjárt összeroskad az egész. Igaz, létesült néhány új vonal, és a nagyobb befogadóképességû, új pótkocsiknak köszönhetően többen fértek fel egy-egy járatra, de a korabeli híreket látva, csak csodálni lehet, hogy egy-egy utazást követően nem ment a dolgozók munkakedve.
Persze igazságtalanság lenne az akkori felelős Fővárosi Villamos Vasút (FVV) nyakába varrni, hogy nem gondoskodott új motorkocsik beszerzéséről, ők megtették a tőlük telhetetőt, bár az ötvenes évek elején megkezdett ún. acélvázasítási program, amelynek során a régi villamosokat erősítették meg, a hatvanas évek elejéig elhúzódott. Ugyanakkor igaz az is, hogy sem a Szovjetunió, sem a többi szocialista ország nem kínált villamost, a nálunk egyetlen gyártóként szóba kerülő Ganz-gyárnak mással kellett törődnie – első hazai metrók tervezésével és a vasúti igények kielégítésével. Igazából az FVV anyagi helyzete sem tette volna lehetővé, hogy korszerűbb típus jelenjen meg a pesti utcákon, a közlekedés fejlesztésére szánt összeg nagy részét ugyanis a metróépítés nyelte el. Az új villamosok beszerzése csak 1954-ben, a gigantikus földalatti-beruházás leállítása után került ismét napirendre, ekkor már a Ganz-gyárnak is volt kapacitása. A villamost sújtó hosszú átok végül 1956. április 1-jén tört meg; 16 év után új jármű debütált a fővárosban. Nem csoda, hogy a kortársakat magával ragadta a lelkesedés. Még az sem zavarta őket, hogy a jármű formavilága és mérete majdnem olyan volt, mint a korábbi, 1940-ben bemutatkozó, „Stuka” becenevű, TM típusjelű modellé.
A „legek villamosa”
Az első körben az FVV ötven ilyen, korszerűnek csak kis túlzással mondható villamost kapott, nem is gondolt arra senki, nagy jövő állna a típus előtt. Mégis ez történt, az UV-t 1965-ig gyártotta a Ganz-MÁVAG és a Ganz Villamossági Művek. Az FVV tulajdonába kilenc év alatt 375 ilyen villamos került, ami rekordnak számít, egy típusból ennél többet még soha nem használtak – és gyaníthatóan soha nem is fognak – a budapesti villamosként. A siker titka villamos egyszerűségének volt köszönhető.. Ahogy egy szerelő mondta:
Javításához elegendő egy franciakulcs, a megsemmisítéséhez viszont a páncélököl is kevés.
Legalább ennyire fontos volt az is, hogy az eleinte szólóban vagy párban közlekedő villamosok – középen pótkocsival – nemhogy beváltak, de a hetvenes évek végéig a legnagyobb befogadóképességű szerelvényekké is változtak, ami a későbbiekben, amikor ismét fontossá vált az utasok kényelme, nemhogy nem volt elhanyagolható szempont, de egyenesen stratégiai „sarokpontnak” számított.
A villamosok fél évszázados pályafutásuk alatt igen sok átalakuláson mentek keresztül. Az 1956–1961 között gyártott kocsikat még két vezetőállással szerelték fel, de mivel erre a szerelvényben közlekedés miatt nem volt szükség, a későbbi, 1962–1965 között gyártottakéhoz hasonlóan, ezeket is egy vezetőállásúra alakították át. A sors fintora, hogy 1993–94-ben húsz olyan UV-kocsit alakítottak vissza két vezetőállásúvá (ezek a MUV rövidítést kapták), melyek eredetileg is azok voltak. De ennél sokkal fontosabb, hogy az UV a „legek villamosa”, ami hosszú évtizedekig meghatározta a maga módján Budapest városképét. A típus több mint 50 évig járta Budapestet, az utolsó szerelvény 2007. augusztus 20-án közlekedett menetrend szerint. Teljesen azonban nem tűntek el: a BKV 3430-as MUV, és 3885-3888 UV páros nosztalgiamenetben időről időre újra életre kelnek, hogy visszahozzák azt a semmivel össze nem téveszthető UV-hangulatot.