STÍLUS

A jövőben 10 méteres visszaváltó-szigetek jelenhetnek meg a budapesti utcákon


A MOHU felgyorsítaná a visszaváltást: az új rendszer 1 perc alatt 100 palackot nyel el, de telepítése és üzemeltetése más új kihívásokkal jár, ezért lassabban fog elterjedni, mint amennyire igény lenne rá.

Amióta bevezették országszerte és ezzel Budapesten is, a visszaváltható palackok és fémdobozok körforgása jelentősen alakított az életünkön, a megnövekedett köztisztasági feladatoktól a társadalmi és szociális hatásáig számos területen számolnunk kell vele. A visszaváltással járó 50 forintos extra költség pont azon a határon billeg, hogy az emberek nagy többségét sikerül vele visszaváltásra sarkallni, a maradék pedig sokáig továbbra is kidobta vagy a szemetes mellé helyezte, hogy így segítsen a palackgyűjtőknek. A köztéri széttúrt kukákra megoldásként 2025. májusa óta palackgyűjtőket tesztel a Főváros: "Akinek nem kell a palack, az beleteszi, akinek pedig szüksége van rá, az kiveszi" - mondta el Varga Csaba, a BKM köztisztasági főigazgatója még a prototípusok kihelyezésekor. Ezek azok az élénksárga fémtartók az oszlopokon a kukák fölött. De a térgondokok intézményét is részben ez az eseményláncolat hozta létre, akik azóta számos forgalmas csomóponton tartják rendben a köztereket. 

palacktartó
Kép: BKM/BKM

Visszaváltás a boltokban

Az automaták üzemeltetése és takarítása a boltok feladata marad, cserébe a MOHU minden visszaváltott italcsomagolás után kezelési díjat fizet az üzleteknek a következők szerint: 

  • a 200 négyzetméternél kisebb üzletek és a kézi visszaváltók 11,50 forintot,
  • a 200-400 négyzetméter közötti boltok 7,50 forintot,
  • míg a 400 négyzetméter feletti egységek mindössze 3,50 forintot kapnak minden visszaváltott palack után.

A rendszer 2025. szeptembere előtt a kezelési díj több mint 80 százaléka a nagyobb kereskedelmi egységekhez került, a nagyobb üzletekben naponta akár 10 ezer palackot is visszaváltanak, ráadásul ezeknek a boltoknak a forgalmát tovább növeli, hogy a vásárlók a visszaváltásért kapott 50 forintokat jellemzően helyben költik el. A mostani rendszer ezen az aránytalanságon volt hivatott változtatni - írta a Forbes.

Ezzel a MOHU az üzemeltetőknek próbált kedvezni, a jövőben tervezett változtatásokért viszont a tisztításért, konténerek cseréjéért felelős bolti alkalmazottak és a visszaváltó pontok előtt, lassan mozgó sorokban várakozó tömegek lesznek hálásak.

MOHU
Kép: Unsplash/Unsplash

A beöntős automaták

Az új és furcsa magyar fordítású, úgynevezett "ömlesztett beöntésű" (bulk-feed) visszaváltó automata, ami az egyesével pakolás helyett 100 palackot is képes feldolgozni percenként, eközben pedig a berendezés automatikusan azonosítja, szétválogatja és fel is dolgozza azokat. Van mit, évente Magyarországon 3 milliárd palackot dobunk be a gépekbe, a visszaváltási kedv tehát nagy.

A beöntős automatából 2025. novembere óta már működik egy Budapesten, igaz, még az is egy élelmiszerboltban van, így az azzal járó feladatok is a boltban keletkeznek, és ott is kell őket megoldani, erre a MOHU-val kötött szerződés kötelezi őket.

Az új technológia hátrányának számít, hogy nagyobb helyigénye van a gépnek és a hozzá tartozó konténereknek, a takarítása bonyolultabb, a bedobott, de nem visszaváltható csomagolás pedig megakaszthatja a folyamatot, aminek épp a gyorsaság lenne a lényege. A takarítás ugyan bonyolultabb, de ritkábban kell végezni.

A köztéren felállított automata

A köztéren felállított, beöntős automaták kihelyezésével több kihívásnak egyszerre kell megfelelni, ezért hirtelen és tömeges megjelenésükre nem lehet számítani.

"Az önkormányzatokkal kell egyeztetni, egy kültéri bulk-feed ugyanis nem kicsi: a legkisebb is háromszor négy méteres, de van háromszor tíz méteres is. Nagyon sok kérdést felvet egy ilyen projekt: társadalmi, lakóközösségi, üzemeltetési szempontokat. Nem lehet egyszerűen lerakni egy gépet a közterületre, és azt várni, hogy működjön. Hosszú távon azonban lenne helye. Ha valakinek van egy-két palackja, és nem akar bemenni a boltba, ez jó alternatíva. Az első lépés a hulladékudvarok lehetnek – ha már van ilyen telephely, oda könnyebb integrálni. Lerakunk egyet-kettőt, és megnézzük, hogy a gyakorlatban működik-e. Ha jön hozzánk egy önkormányzat, hogy beszéljünk erről, arra nyitottak vagyunk. Sőt, mi is keresünk helyeket aktívan." - vázolta fel a köztéri automaták elterjedésének feltételeit el egy interjúban a MOHU hulladékmenedzsment igazgatója, Bozóki Csaba László.

Kérdés, hogy köztéren ki számít majd az automaták esetén a mindenkori üzemeltetőnek, hiszen nekik ugyanolyan vagy nagyon hasonló feladataik lesznek a rendszerrel, mint most a boltokban elhelyezett és már most is működő gépekkel az ott dolgozóknak:

  • A berendezés működtetéséhez szükséges műszaki feltételek – többek közt áramellátás és internet kapcsolat – biztosítása;
  • A berendezés elhelyezésére alkalmas, beltéri működési körülményeket biztosító helyszín kijelölése (min. 1,5 m2);
  • A berendezés napi szintű tisztítása és karbantartása;
  • A keletkezett tömörített hulladék biztonságos, időjárási körülményektől védett tárolása az elszállításig (min 3 m2);
  • Közreműködés a hulladék elszállításában, előre egyeztetett módon és időben;
  • Utalványok nyomtatásához hőpapír biztosítása;
  • Visszaváltó berendezés által kiadott utalványt készpénzre váltása, és/vagy vásárlásba történő beszámítása;
  • A gép meghibásodása esetén a visszaváltás kézi úton történő biztosítása.