KULTÚRA

Újabb elismerések azoknak, akik a kormányzati megfélemlítések ellenére is vállalnak kockázatot


Az utóbbi napokban Karácsony Gergely több rangos díjat is kapott a Budapest Büszkeség 2025-ös megszervezése miatt. Miután 2026 január 12-én a Geuzenpenning Alapítvány bejelentette, hogy ő kapja 2026-ban az azonos nevű díjat, 2026 február másodikán újabb két díjjal tüntették ki a főpolgármestert.

A stockholmi QX-Galan ünnepélyes díjátadójának keretében a Karácsony Gergely főpolgármester tiszteletbeli díjat vehetett át, mert határozottan kiállt az Európai Unió alapvető értékei – mint a demokrácia, a szólásszabadság, valamint az LMBTQ emberek szabad és biztonságos élethez való joga – mellett.

Ahogy arról ő maga is beszámolt, az esemény Svédországban kiemelt kulturális és közösségi rendezvénynek számít, és hagyományosan nagy figyelmet kap. A gálán a svéd királyi család is rendszeresen képviselteti magát.

Karácsony
Kép: Jonas Ekströmer/TT/qx.se

 

„Az elismerés azoknak a bátor civileknek jár, akik harminc éven keresztül megszervezték a Budapest Pride-ot. Sok kockázatot vállaltak. És jár az elismerés annak a több százezer magyar állampolgárnak, akik

a kormányzati megfélemlítések, a kínai arcfelismerő rendszerek ellenére is részt vettek a Budapest Pride-on.

És jár az elismerés a nemzetközi partnereinknek, akik végig mellettünk álltak, és akik közül nagyon sokan személyesen is velünk voltak a Budapest Pride-on” – mondta a köszönőbeszédében.

„A Budapest Pride megmutatta, hogy a szabadság és a szolidaritás eszméi milyen erősek Magyarországon. Erősebbek, mint az ezeket megkérdőjelező hatalom. Megosztom tehát ezt a díjat minden magyar honfitársammal, aki hisz a szabadságban és a szolidaritásban. Az ő nevükben is mondom: köszönöm!” – tette hozzá Karácsony.

 

A főpolgármestert a Budapest Pride melletti bátor kiállásáért, a magyarországi LMBTQ közösség támogatásáért és az emberi jogok védelméért ezzel egy időben az olasz GAYCS LGBT APS civil szervezet is kitüntette Rómában. „Hétfő este a díjak estéje volt” – jegyezte meg Karácsony.

A kezdeményezést a civil szervezet 2022-ben indította el az alapításának 10. évfordulója alkalmából, és bár még mindig még mindig erősen kötődik az olasz LMBTQ-mozgalomhoz és civil támogatói bázishoz, egyre növekszik a nemzetközi ismertsége.

A Rainbow Awards díj célja, hogy elismerje azokat egyéneket és szervezeteket, akik/amik kimagasló módon járultak hozzá az LMBTQ közösség jogainak előmozdításához, védelméhez és láthatóságához.

A 2026. február 2-i eseményt Róma főváros önkormányzata és a Városi Tanács is támogatta. Roberto Gualtieri római főpolgármester 2024-ben és 2025-ben is a díjazottak között szerepelt a kisebbségi és emberi jogok melletti következetes kiállásáért. Karácsony Gergely videóüzenetben köszönte meg a díjat.

 

A cikk elején említett Geuzenpenning-díjat egyébként hivatalosan csak március 13-án adják át a hollandiai Vlaardingenben, úgyhogy egy átadóünnepség még mindenképpen vár a főpolgármesterre.

A díjat azzal érdemelte ki, hogy „az egyre autoriterebb magyar politikai légkörben bátran kiáll a demokratikus értékek, a szólásszabadság és az egyenlő jogok védelméért”. A díjat odaítélők külön kiemelték Karácsony szerepét a tavaly júniusi budapesti Pride-felvonulásban, megjegyezve róla: „aktívan tesz a sajtószabadság és a polgári jogok védelméért, például amikor a Budapest Pride-ot önkormányzati rendezvénnyé tette, hogy megkerülje a kormányzati tilalmat”.

Karácsony a bejelentéskor is kiemelte, hogy az „mindenkinek jár, aki kiállt a szabadságért ott és akkor, azon a feledhetetlen júniusi napon (...), akik

akkor sem tűrték, és azóta sem tűrik, hogy boldogulni, élni, szeretni akaró embereket egyszerűen eláruljon a saját hazájuk”. 

Ahogy az Énbudapestem összefoglaltuk, bár a rendőrség betiltotta az eseményt, a kormány tagjai pedig szabadságvesztéssel is fenyegetődztek, a Budapest Büszkeség valószínűleg minden idők legnagyobb Budapest Pride-ja lett. A tömeg méretéről a legtöbbet talán az mondja el, hogy amikor a menet eleje a Műegyetemnél felállított színpadhoz ért, a vége még mindig a gyülekezőnél, a Deák Ferenc téren volt.

Budapest
Kép: Bartha Dorka/Énbudapestem

 

A Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytatott a szervezők ellen, Karácsonyt 2025 augusztus elsején ki is hallgatták rendőrség a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc úti központjában. 2025 decemberében a gyülekezési törvény megsértése miatt vádemelést javasoltak az ügyben.

„A rendszer eljutott egy olyan töréspontra, hogy már nem bírják elviselni, hogy Magyarországon vannak még szabad emberek, és vannak még Magyarországon szabad önkormányzatok, ezért valójában büszke vagyok erre a vádemelésre. Büszke vagyok arra, hogy a városom szabadsága érdekében vállaltam minden politikai kockázatot, és büszkén állok ki a bíróság előtt, hogy megvédjem a saját magam és a városom szabadságát” – jelentette ki Karácsony.

A napokban, január 28-án, szerdán a Fővárosi Főügyészség közleményben tudatta, hogy A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt, és tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely ellen, mert egy tiltó rendőrségi határozat ellenére szervezett meg, és vezetett egy nyilvános gyűlést.

„Nem akarnak tehát még tárgyalást se, mert nem akarnak szembesülni vele, nem bírják újra meghallgatni, mert felfogni sem képesek, hogy mi itt ebben a városban,

egy önző, kicsinyes és aljas hatalommal szemben eddig is, és ezután is kiállunk a szabadságért, egymás szabadságáért,

a másik ember szabadságáért” – írta ezzel kapcsolatban.

A főpolgármester viszont ragaszkodik a bírósági eljáráshoz. Mint magyarázta, az ügyészség trükközéssel meg akarja úszni a bírósági eljárást, de ő bíróság elé akar és bíróság elé is fog állni. „Nem másért, hanem hogy elmondjam és megvédjem a meggyőződésemet: a szerelmet és a szabadságot se betiltani, se megbüntetni nem lehet!”

A tárgyaláson ugyanis Karácsony újra elmondaná, amit Budapest Büszkeség meneten mondott: „az a dolgunk, hogy a szeretet erejével megmutassuk, van élet ezen a rendszeren kívül, van élet, ami szebb is, szabadabb is, boldogabb is, És akkor, meglátjátok, ennek az önző és fojtogató rendszernek a hazugságai halomra dőlnek”.