Egy órán keresztül hallgatta ki ma, azaz 2025 augusztus elsején Karácsony Gergely főpolgármestert a rendőrség a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc úti központjában, mert a vád szerint visszaélt a gyülekezési joggal, amikor megszervezte a június végi Budapest Büszkeséget, és arra biztatta az embereket, hogy minél többen vegyenek részt rajta. A kihallgatásra többszázan kísérték el Karácsonyt a rendőrség épületéhez.
A Facebookon meghirdetett eseményre közel ötezren jeleztek vissza, a Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc úti épületéhez végül körülbelül 2-300 fő kísérte el Karácsony Gergelyt.
A főpolgármester néhány perccel 10 óra előtt érkezett meg, a tömeg pedig tapssal köszöntötte. Karácsony mondott egy rövid beszédet is, szerinte ez a történet nem róla szól, hanem arról, hogy Budapest és Magyarország szereti-e eléggé a szabadságot.
„Ma nekem kell válaszolnom a nyomozóhatóság által feltett kérdésekre, de az alapvető kérdés mégis csak az, hogy szeretjük-e eléggé a szabadságot ahhoz, hogy kiálljunk mellette?"
Ha erre a válasz igen, akkor nemsokára vége lehet annak a borzalomnak, amiben 15 éve él Magyarország.
Karácsony végül megköszönte a támogatóinak, hogy eljöttek, és hozzátette, reméli, hogy szabadlábon fog távozni, és hamarosan újra találkoznak.

Utána a kiállást szervező Jámbor András lépett a színpadra. Ha elhangzik a gyanúsítás szó, mondta, arról nem az kéne, hogy eszünkbe jusson, hogy Budapest főpolgármesterét meggyanúsítják egy olyan ügyben, amiben a jog szerint járt el, hanem Tiborcz István, Mészáros Lőrinc és Matolcsy György neve.
Jámbor feltette a költői kérdést, hogy lehet az, hogy ebben az országban a jog és az igazságszolgáltatás mindig a hatalmasságok mellé áll? Az, hogy most itt összegyűltek ezért aztán
arról is szól, hogy mindenkit megvédenek, akire a hatalom rá akar lépni csak azért, mert más véleménye van.
Erre mocskosfideszezéssel reagált a közönség.
A következő nyolc hónapban az a feladatunk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy soha többé ne vádolhassanak meg valakit a véleménye miatt, vagy azért, mert összegyűltek, zárta beszédét Jámbor András, végül arra is kért, hogy ha Karácsony nem azzal jön ki a rendőrségről, hogy ejtették ellene a vádat, akkor legközelebb még többen kell, hogy legyenek.
Radványi Viktória, a Pride főszervezőjének beszédével folytatódott a kiállás. Szerinte Karácsony példamutatóan viselkedett, amikor megszervezte a Pride-ot, ugyanis szerinte ha valahol megpróbálják elvenni az állampolgárok alapvető jogait, annak a politika minden szintjén nemet kell mondani, városvezetési szinten is.

„Mi magyarok tudjuk, hogy a kisebbségek elleni jogfosztások csak a próbaverziói a többség elleni jogfosztásnak. A magyar történelemből megtanultuk, hogy ha egy kisebbséggel meg lehet valamit csinálni, akkor azt a többséggel is meg lehet” – magyarázta. A magyarok szerinte a Pride-dal példát mutattak a világnak is, hogy békésen, de határozottan nemet lehet mondani az önkényre, ki lehet állni a szabadság és az igazság mellett.
Karácsony Gergely 11 óra 8 perckor lépett ki a rendőrség kapuján. Úgy fogalmazott, hogy számára
a kihallgatás az őt kihallgató rendőrök elejtett félmondatai miatt végtelenül megható élmény volt.
Az, hogy ma nagyon sokan rosszul érzik magukat az országban, szerinte nem a rendőrség, hanem a politikusok miatt van. „Itt az ideje, hogy kihúzzuk magunkat, és megüzenjük mindenkinek, hogy nem hagyjuk, hogy megfosszanak minket a szabadságunktól (...)! Mindig itt leszünk, amikor valakit bántanak a honfitársaink közül!”
A beszéd után a sajtónak elmondta, hogy a kihallgatáson a kérdésekre nem válaszolt. Egy nyilatkozatot tett arról, hogy a júniusi rendezvény fővárosi önkormányzati rendezvény volt, ezért nem vonatkozott rá a gyülekezési törvény, és hogy a gyanúsítás teljesen alaptalan, és azzal szemben panaszt tett.

A folyamat során Karácsony elmondása szerint mindenki végtelenül udvarias volt, és mindenki végtelenül kellemetlenül érezte magát. A hatóság munkatársaira nem is tud haragudni. Akire haragszik, az az politikai hatalom, amely az egész folyamatot elindíttatta.
Karácsony ezúttal is elmondta, hogy Orbánék hatalmas öngólt rúgtak azzal, hogy megpróbálták betiltani a Pride-ot, hiszen
éppen azt sikerült bebizonyítaniuk vele, hogy bár autoriter hatalom kiépítésén dolgoznak, továbbra sincs hatalmuk az emberek fölött.
A főpolgármester egészen szürreálisnak nevezte, hogy Magyarországon egy önkormányzati rendezvény megszervezéséért valakit meg lehet gyanúsítani, miközben közpénztolvajok, százmilliárdok kitalicskázói még csak a nyomozások látóterébe se kerülnek. „Azt gondolom, ez mindennél jobban megmutatja, miért kell ettől a rendszertől megszabadítani hazánkat.”
A nyilatkozattétel utána rabosították Karácsonyt, azaz elmondása szerint nagyon különböző, hülye pózokban készítettek róla fotókat, ahol is komoly logisztikai problémát okozott magassága.

Mint kiderült, a vád egyébként gyülekezési joggal való visszaélés. Karácsony továbbra sem számol vádemeléssel. Szerinte az egész egyrészt arról szól, hogy „a hülyeségvonaton nincsen fék”, a kormány nem tud leállni, másrészt pedig arról, hogy azzal, hogy úgy csinálnak, mintha nyomoznának, szeretnék visszacsábítani a mihazánkos szavazókat.
Ha valahol mégis lesz az ügynek folytatása, akkor szerinte jövő áprilisban a szavazófülkében lesz.
Ahogy az Énbudapestemen összefoglaltuk, Orbán Viktor 2025 februárjában megüzente a Pride szervezőinek, hogy kár bajlódniuk a felvonulás megszervezésével. Ezután a kormány tavasszal úgy módosította a gyülekezési törvényt, hogy tilos az olyan gyűlés, amely a gyermekvédelminek nevezett törvényben meghatározott tilalmat sért.
Karácsony viszont június 16-án, hétfőn bejelentette, hogy a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben június 28-án Budapest Büszkeség néven ún. szabadságünnepet szerveznek, amire nem vonatkozik a gyülekezési törvény, mert a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény.

A rendőrség néhány nappal később, június 19-én, csütörtökön gyülekezési hatósági jogkörében eljárva mégis betiltotta az eseményt. Tuzson Bence igazságügyi miniszter is arról beszélt, szerinte a rendezvény szervezése, vagy a részvételre való felhívás bűncselekmény, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A főpolgármester viszont már akkor azt mondta, szerinte „a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot”, amelynek nincs relevanciája. A június 28-i rendezvény aztán
egybehangzó vélemények szerint minden idők legnagyobb Pride-ja, sőt minden idők talán legnagyobb civil demonstrációja lett:
a tömeg a felvonulás egy pontján a belvárosi Madách tértől a Műegyetem rakpartig húzódott, százezrek vettek részt rajta.