NAPKÉPE

Befejeződött az Óbudai játszótér felújítása


Az indián sátorra emlékeztető formájú mászóvárak felújításával teljesen befejeződött az 50 éves játszótér megújulása. Közkívánatra újra függőhíd vezet egyikből a másikba, és újabb facsemeték is növekedhetnek itt a következő 50 évben.

A mászóvárak – melyek indián sátorra emlékeztető formájuk miatt kapták nevüket – faanyaga elhasználódott, ezért a biztonság érdekében a BKM FŐKERT divíziója lezárta, ezek felújítása fejeződött be a közelmúltban. Sor került a tartóoszlopok javítására, a javíthatatlan gerendák cseréjére, és a járófelület deszkáit is újakra cserélték. Az egyik legnépszerűbb elem, a két tornyot összekötő kötélhíd is megújult. A mászóeszközök alatt öntött gumiburkolatot alakítottak ki, mellettük pedig, az úgynevezett csúszda dombon 35 négyzetméteren évelőket, cserjét, valamint három juhar facsemetét is ültettek.

Ma 60 éves emberek gyerekkorukban már csúszdáztak ezen a mindent túlélő óbudai játszótéren, aminek felújításával nem lehetett tovább várni 2024. őszénél, ahogy ezt az Énbudapestem is megírta. Akkor még csak látványterveket tudtunk mutatni, most viszont már elkészült és a kerületiek újra birtokba vehetik az egészet és tovább írhatják az izgalmas játszótér történetét.

óbudai
Kép: FŐKERT/FŐKERT