A 70-es években tervezett, 350 ezer embert kiszolgáló üdülő és sportparkból lényegében csak a Csúszdás játszótér maradt meg, ami viszont azóta is a gyerekek kedvence, és épp most újult meg.
Az Óbudai-sziget már az ókorban is pihenőterület volt, a 30-40 ezer lakosú Aquincum üdülőövezeteként működött, itt voltak Hadrianus és a város más előkelőségeinek palotái is. A török időkben Óbuda és térsége elnéptelenedett, nem is történt itt semmi, amíg Széchenyi javaslatára meg nem szerezte az Első Duna-gőzhajózási Társaság, és meg nem épült a hajógyár a XIX. században. Az Óbudai vagy Csúszdás játszótér történetét viszont egy 1971-es városrendezési terv alapozta meg. A Margitszigetet mentesíteni akarták a túlhasználat alól, és ezt úgy tervezték megoldani, hogy az Óbuda melletti szigetet teszik alkalmassá arra, hogy 350 ezer ember szórakozzon, pihenjen, sportoljon vagy akár játszótéren csúszdázzon itt.
A Hajógyári-szigetre senki nem ment játszani
Lakóhelyükhöz közel fogócskáztak, bújócskáztak, kavicsokkal, botokkal játszottak – hogy mi a hinta vagy a csúszda, azt az első budapesti játszótér megnyitásáig, 1912-ig nem is tudták az itt élő gyerekek. A fővárosban különösen az első világháborút követő esztendőkben terjedtek el a játszóterek, az összes nagy parkban, a Városligetben, a Városmajorban, a Népligetben, a Tisza Kálmán téren (ma II. János Pál pápa tér) felépült egy homokozóval, hintával, mászókötéllel és ivókúttal felszerelve. A Hajógyári-sziget bőven nem volt benne ebben a szórásban, a II. világháború után például még lőszermentesítés folyt itt. Egy 1947-es robbantási naptár szerint Budapesten többszáz tonnányi, háborúból visszamaradt lőszert semmisítettek meg a főváros nyüzsgésétől távol eső helyeken. Az egyik ilyen helyszín volt a Hajógyári-sziget.
Minél több játszóteret, hogy minél több egészséges gyermek legyen Budapesten!
A háború utáni rendszer politikai kérdést csinált a jövő nemzedékének, a dolgozók gyermekeinek védelméből. A könyvekből és filmekből ismert gazos, üvegtörmelékes, szeméttel teli „grundokon“ parkok, játszóterek épültek. Míg a II. világháború előtt 52 épült belőlük Budapesten (ez is főleg a város budai és belső városnegyedeiben), addig 1949-re már 112 játszótéren szórakozhattak gondtalanul azok a gyerekek, akik korábban még a csőszökkel és házmesterekkel “fogócskáztak”. A kis játszószigetek száma 1959-re 260 lett, 1975-re pedig 1000 fölé nőtt a számuk Budapesten. Érdekesség, hogy régen, ahogy hidegre fordult az idő, azonnal leszerelték a legtöbb mozdítható játékot, hintát és mókuskereket, arra hivatkozva, hogy a hó és a hideg árt a fának és rozsdásítja a vas alkatrészeket is. A hideg homokozóba pedig a szülők nem engedték a gyerekeket, úgyhogy a legtöbb játszótér elnéptelenedett, ahogy véget ért az ősz.
A Csúszdás – csoda, hogy oda került, csoda, hogy ott maradt
Az óbudai Hajógyári-szigettel 1960-ig nem tervezett senki, ekkor került először szóba, hogy a főváros átvegye a hajógyártól északra fekvő részét, és kezdjen vele valamit. A Fővárosi Tanács szakemberei helyszíni szemlét is tartottak, azt vizsgálták, hogy az esetleges átvétel után lehetséges-e a környék hasznosítása mint zöldövezet vagy üdülőhely, amely idővel Budapest második Margitszigete lehet. Ennek azonban olyan feltételei hiányoztak, mint a sziget feltöltése, közlekedési kihívásokat kellett megoldani, a hajógyár miatt pedig a levegő tisztasága okozott gondot. Az évtized végére mégis tényként kezelték, hogy hamarosan megvalósul a hajógyári idegenforgalmi központ és sporttelep, és egyre ambiciózusabb tervek láttak napvilágot.
Ambíció
Az Óbudai-szigeten terpeszkedő közel 100 hektáros terület középső és északi részére üdülőparkot terveztek, sétányokkal, rózsaligetekkel, pihenőparkokkal, játszóterekkel, stranddal, pingpongasztalokkal és lengőtekével. Álmodtak ide úttörőstadiont, de tenisz-, kosár-, röplabdapályákon kívül golfpályát is, süllyesztett, bitumenes labdázóteret, melyet télen korcsolyapályává lehet alakítani. Számoltak klubházakkal, új víziközponttal csónakházastul, kabinostul, kempinggel, sőt, touring hotellel a vízen érkezők fogadására. Egy műemlék-kert szintén került volna a sziget északi részére, amiben a déli oldalon talált római emlékeket tervezték bemutatni. Az eredeti ötlet szerint az egész szigetet a városközpontból kiinduló autóbuszokkal és mikrobuszokkal kötötték volna össze, de autópályás megközelítés, új híd építése, Árpád hídi lehajtó is a tervek között szerepelt. Abban is gondolkodtak, hogy a HÉV-et felvezetik a szigetre, ami annak tükrében, hogy a Margitszigetre pedig ugyanekkor metróállomás létesítését fontolgatták, nem is tűnt lehetetlennek.
A fejlesztéseknek határidőt is szabtak, legalább 30 hektárnak el kellett készülnie 1975. április 4-ig, ez volt a felszabadulás 30. évfordulójának és az immáron szocialista Magyarország 30 év alatt elért eredményeinek ünneplése is.
Ennyi lett, maradhat?
A feladat zömét sorkatonák végeztek, lánctalpasokat, árokásó és más gépeket adott a honvédség. Naponta több százan dolgoztak társadalmi munkában, az irányítási és a kertészeti részt a FŐKERT végezte. Az építkezéshez a honvédség 15 ezer gépüzemórát is felajánlott: kotró-, árokásó, rakodó-, tömörítő gépekkel dolgoztak, dózerokkal vettek részt a munkában. A tervek eredményeként avatták fel a győzelem napjáról elnevezett Május 9. parkot. (Ugyan Magyarországon a felszabadulás napja április 4-re esett, mivel 1945-ben ezen a napon hagyta el az ország területét az utolsó német katona, de a Szovjetunióban a németek felett aratott győzelmet és az európai háború végét május 9-én ünnepelték.) Az eredeti elképzelésekhez képest azonban jóval szerényebb eredményeket tudtak felmutatni. Az elképesztő mennyiségű munka főleg tereprendezést jelentett és három játszóteret, amik Csorba Vera, a FŐKERT tervezőmérnökének elképzelései alapján készültek el a jeles alkalomra. Ezek közül volt az egyik a Csúszdás játszótér.
Egy nagy felületet parkolóvá aszfaltoztak, indítottak hajójáratokat, épült foci- és teniszpálya, de nagyjából ennyi valósult meg az elméletben 350 ezer embert vonzó beruházásból. Hiába ígérték még a sziget északi és középső részének további fejlesztését, azokból nem lett semmi, a terület nem lett népszerű, mert a zöld és a játszóterek csak óvodás csoportokat vonzottak nagy számban. A szigeten csak olyan ritka alkalmakkor jelent meg tömeg, ha úttörőtábort, Majálist vagy olyan óriáskoncertet szerveztek ide, mint a Fekete Bárányok volt. Nem épült új híd, a Mozaik utcai vasúti hidat – ma K-híd – a honvédség ugyan megerősítette és autóbuszok számára is használhatóvá tette (a 42Y busz bejött a szigetre), de a HÉV sosem nem járt át rajta. A 80-as években még mindig a tervezési fázisban lévő hatalmas sportkomplexumokról cikkeztek a lapok, 10 évvel később pedig már befektetők építettek volna ide szállodákat és irodaházakat – mindkét beruházás meghiúsult.
Az intézmény
Aki rendszeresen jár az Óbudai-szigetre, az látja, hogy mi épült, és abból mi maradt meg az új Margitszigetnek szánt óriási területen. A lehetőségek szigete az azóta eltelt idő alatt egy csendes zöld terület lett, ahova a közelben lakók vagy a magányos portyákat szeretők járnak ki kutyát sétáltatni. Nyoma sincs sportlétesítményeknek, az évi egy hétnyi fesztivált leszámítva alig látni itt tucatnyinál több embert. A Csúszdás játszótér azonban tartja magát, sőt, az évek alatt egy intézménnyé vált. Átadása óta többször is átépítették, mert elöregedett, korszerűtlenné vált vagy megváltoztak az uniós és magyar szabványok.
A játszótér most megújult, hogy újabb generációk emlékei között elfoglalja majd méltó helyét a sok csúszdájával, a héten megkezdődött a főbb elemek műszaki átadása, és hamarosan megnyílik a gyerekeknek is. A felújítás menetéről és a megújult játékokról hamarosan bővebben is beszámolunk.