NAPKÉPE

Megszületett a főváros első hivatalos madártani bázisa


A XVI. kerületi önkormányzat átadott egy, a Naplás-tó partján üresen álló házikót a Magyar Madártani Egyesületnek, ami ezzel a főváros első hivatalos madártani bázisa lett. Ahogy Szász József alpolgármester (új ablakban nyílik meg)írja, egy 15 éves megállapodást kötöttek az egyesülettel, aminek keretében ingyen és bérmentve biztosítják az ingatlant az egyesület részére. „Végre kényelmes, otthonos környezetben tudnak az ornitológusok megpihenni egy-egy fárasztó nap után, hiszen a vándorlási útvonalba eső vizes élőhely környezetében, nyaranta átlagosan közel 50 féle fajjal is találkozhatnak a speciális, kifejezetten erre a célra fejlesztett függönyháló zsebeiben.” Ahogy az Énbudapestem is  (új ablakban nyílik meg)megírta, az egyesület budapesti csoportja évek óta szervez nyári madárgyűrűző akciót a Naplás-tónál. A beszámolójuk szerint 2024-ben 50 madárfaj 3935 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban. „Gratulálok értékteremtő elhivatottságukhoz, valamint a gyönyörűen, kizárólag önerőből megvalósított ház felújításához!” – tette hozzá a politikus.

Naplás-tó
Kép: Szász József/Facebook