Egy ráérősebb séta közben pont be lehet ugrani a Lengyel Intézet kiállítására, ahol fél óra alatt örökre megtanulhatjuk, hogy miről lehet felismerni egy Łempicka-portrét.
Tamara Łempicka orosz-lengyel arisztokrata családba született, az orosz forradalom elől menekült Párizsba, de előtte még útba ejtett egy svájci bentlakásos iskolát és európai körútra ment, ahol megismerkedett az olasz reneszánsz főbb műveivel. Ez utóbbi élmény óriási hatással volt későbbi műveire. Párizsban kifacsart mindent az életből, amit csak tudott, úgy akart mintaanyának tűnni, hogy közben alig látta a lányát – viszont számtalanszor megfestette Kizette-et. Úgy esküdött örök hűséget kétszer is, hogy nem csak képtelen volt monogám kapcsolatban élni, de ez nem is állt soha szándékában. Nemtől, kortól, társadalmi státusztól függetlenül létesített munka vagy magán jellegű kapcsolatot szinte bárkivel, akihez vonzódott. Előkelő hotelekben lakott, a kor elitjével szeretett mutatkozni, viszonyba keveredni, ami jót tett a művészetének és az imidzsének is. Közben művészeti tanulmányokat is folytatott, könnyedén vette az akadályokat, és gyorsan az európai elitben találta magát, munkáiban az akkoriban divatos art deco-t ötvözte a kubizmussal. Hogy mindebből mennyi köszön vissza a képeken?
"Száz vászon közül az enyémek mindig felismerhetőek voltak"
Teljes munkásságát tekintve talán portréi a legemlékezetesebbek, egymás mellé rakva egy bélyegsorozat darabjainak tűnnek, egy ideális világban így is kellene őket elhelyezni, együtt. Vagy egyet, önmagában egy fal közepére helyezve, szépen bevilágítva. Ezeken a képein filmes plakátokra vagy a New Yorker magazin címlapjára kívánkozó arisztokratákat látunk, a színek élénken, fémesen csillannak a ruhákon, amik a testekkel együtt, többször megtörve emelkednek ki a síkból, minden bizonnyal nem csak az olasz reneszánszot szerette, hanem például El Greco-t is. A kosztümök esésére, gyűrődéseire rímelnek a háttérnek szolgáló függönyök és épületek, az emberi alakok mégis kiemelkednek belőlük. Látszik a portrék alanyain, hogy Łempicka jól ismeri ezt a világot, benne az embereket, az önkifejezés, ambíció iránti vágyaikat, ettől hitelesek és pofon egyszerűen befogadhatóak ezek a képek, instant élmények.
A többnyire női figurák épphogy beleférnek a róluk készült képbe, könyökkel feszítik szét a keretet. Ez távolról sem véletlen, hiszen ő volt az egyik első, nemzetközi viszonylatban is sikeres női művész, aki öntörvényű, szabályokat áthágó, korabeli influenszerként élt, karrierjét könnyedén építő, munkát és magánéletet szét nem választó, tudatos alkotó volt.
Ahogy eltávolodott a párizsi avantgárdtól és a háború elől Amerikába menekült a megváltozott közeggel és kicserélődött közönségével megszűnt a kölcsönös vonzás, amivel magnetikusan hatottak egymásra. Az absztrakció felé fordult, viszont ez a korszaka már messze nem olyan sikeres, a kiállítás is csak említés szinten foglalkozik vele.
Hol: Lengyel Intézet
Eddig: 2025. 02. 21.