A ma induló Sziget Fesztivál elődjeként, az 1980-as évek elején két fesztivált rendeztek a Hajógyári szigeten, de a helyszínen meg a zeneszón kívül nem sok közös vonásuk volt.
A műsorban fellépő három zenekar jelenség a magyar rockéletben. Közös vonásuk: még egyiknek sincs nagylemeze, a rádióban, televízióban is ritkán szerepelnek. Ugyanakkor – vagy éppen ezért? – koncertjeiken tömegek rohamozzák meg a pénztárakat. Pedig ők sem tesznek mást, csak játszanak: rock and rollt, bluest, rhythm and bluest. Zajosan, agresszíven, tiszta szívvel, ahogy azt a rock nagykönyvében megírták – így harangozta be az Ifjúsági Magazin 1980 nyarán azt a szabadtéri koncertet, ami a korszak három legnépszerűbb együttesét terelte egy színpadra.
A terelés annyiból szó szerint értendő, hogy az esemény később Fekete Bárányok fesztivál néven vált híressé – köszönhetően annak az alkalmi Hobo Blues Band szerzeménynek, ami a Fekete bárány blues címet viselte.
És amit az Ifjúsági Magazin előzetesen leközölt.
Akkoriban a rendezvény helyszíne, az óbudai Hajógyári sziget teljesen ismeretlen terepnek számított a könnyűzene számára, nem véletlen, hogy később mindenféle térképek is forgalomba kerültek, hogyan lehet megközelíteni. A színpadot a szánkózó domb alján építették meg, érdekesség, hogy a Sziget fesztiválokon talán csak legelején állítottak itt jelentős fellépő helyet.
Fekete bárányok
Az eredeti tervek szerint az esemény az Élő Magazin címet viselte volna – az Ifjúsági Magazinra utalva –, s így utólag attól volt a legfőképp formabontó, hogy nem a monopolhelyzetben lévő Országos Rendező Iroda (ORI) szervezte, hanem az Ifjúsági Magazin és az Expressz Utazási Iroda, bár ezek helyett nyugodtan mondhatnánk Kommunista Ifjúsági Szövetséget (KISZ), hiszen ez a (párt)szervezet állt a lap és a cég mögött. Ám épp ez az, amitől ma is felfoghatatlan a Kádár-rendszer természete; ebben a sztoriban ugyanis a KISZ tűnik progresszívnek és ellenállónak, míg az ORI testesíti meg a diktatúrát.
A koncertet 1980. augusztus 23-án rendezték meg, 30 forint volt a belépő. A későbbi rendőri jelentések szerint 25 ezer nézője volt.
15 évesen én is ott voltam, a 25 ezer ember sose látott tömegnek tűnt, és sosem láttam ennyi rendőrt sem. A nagy melegben elég sokan kidőltek a piától már a koncert előtt, a bokrokban ment a ragasztózás, és mintha mindenki Beatrice kendőt viselt volna.
Minden bizonnyal a Beatrice volt a legjobb, a legemlékezetesebb viszont a vendégként a színpadra küldött Bizottság együttes produkciója volt, amit a közönség legnagyobb része kegyetlenül kifütyült.
Inkább csak felvillanások maradtak meg: Nagy Feró „Nemzet csótánya” feliratú ujjatlan hálóinge, a Hobo Blues Band Stones-feldolgozása, a Szimpátia az ördöggel, vagy hogy ott hallottam először a P. Mobil Honfoglalás szvitjét, ami elviselhetetlenül hosszúnak tűnt.
A végén meg a nagy örömzene: a három zenekar egyszerre játssza el a Fekete bárány bluest, miközben Schuster Lóránt egy birkás táblával integet. Tehát túl sok mindenre nem emlékszem 43 év múltán, de arra igen, hogy – bármennyire is ellentmondásos ezek után a kifejezés – felejthetetlen eseménynek lehetettem tanúja, nem is a zene, sokkal inkább az atmoszféra, a hangulat miatt.
Inkább falunap, mint rockfesztivál
Épp ez az atmoszféra, az ellenállás eufóriája volt az, ami teljességgel hiányzott az egy évvel később, szinte napra pontosan (1981. augusztus 22-én) megrendezett szigeti rockfesztiválról. Az eseményt a Szabadfoglalkozású Rockzenészek Szakszervezete megalakulásának tiszteletére rendezték, és a Beatricét leszámítva boldog-boldogtalan játszhatott. (Elsőként a Kati és a Kerek Perec.) Már-már szimbolikus, hogy a koncert egy nappal a Táncdalfesztivál döntője után került sor, utolsónak a fesztiválgyőztes Hungária lépett fel, az egésznek sokkal inkább falunap-hangulata volt, mint rockfesztiválnak.
A zenészek – tisztelet a kivételnek – fásultan, fáradtan, szemlátomást »musz« feladatot teljesítve darálták le 20-25 perces zsugorított programjaikat, inkább a színpad mögött áskálódtak, veszekedtek, vitatkoztak. (…) Hiányzott az igazi koncerthangulat, a »botránybandák« mítosza, amely az elmúlt évben még úgy felkorbácsolta a jelenlevők érzéseit– írta a koncertről az Ifjúsági Magazin, és akkor még nem sejtette senki, hogy az a bizonyos Szabadfoglalkozású Rockzenészek Szakszervezete kompromisszumok árán jött létre, hogy megalakulását ’81 tavaszán egy ún. rocktanácskozás előzte meg Tatán, amelyről Csatári Bence történész ezt mondta:
Tatán egyértelművé vált a Beatrice kivéreztetésére tett szándék a hatalom részéről, ezt látszik alátámasztani, hogy az újonnan létrejött könnyűzenei szakszervezet monstre rockfesztiváljára 1981 augusztusában az Óbudai Hajógyári-szigetre belügyi nyomásra már meg sem hívták őket, s így Nagy Feró feloszlatta a csapatot.
Noha akkoriban az volt terv, hogy a „szuperkoncertet” minden évben megrendezi a zenész szakszervezet, az 1981-es volt az első és utolsó alkalom.
(Kiemelt kép: Urbán Tamás/Fortepan)