Az idén 120 éves Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár történetének különös fejezetére emlékezünk, a villamos-mozgókönyvtárakra.
A külföldi tudósítók már jóval a 2. világháború előtt beszámoltak egy különleges járműről, amelyet nem csak a közforgalom, de a közművelődés szolgálatába is állítottak. Az Uj Nemzedék című lap 1929. szeptember 21-én, címében öles betűkkel arról számolt be, hogy „A müncheni városi könyvtár könyvtár-villanyosokat járat a munkásnegyedekben”, az alcím pedig nem kevesebbet állított, mint azt, hogy
A statisztika szerint így leszoktatták a munkásokat a ponyvaregényekről és helyes irányba terelik az olvasóközönség ízlését.
A cikkben részletesen elmagyarázzák, hogyan szerelték át a maga nemében páratlan járműveket – a kocsikba padok helyett könyvekkel teli polcok voltak beépítve, középen pedig egy asztal a könyvtáros számára –, és hogyan üzemeltetik azokat. „A villamoskocsik minden nap egy meghatározott órában nekiindulnak a város kültelki, munkások által lakott utcáinak és viszik magukkal a könyveket, amelyeket olvasójegy ellenében a városházi könyvtár díjmentesen ad ki, és mindenki igénybe vehet” – írta a cikk szerzője, hozzátéve, hogy a könyvtárvillamos meghatározott helyeken áll meg, minden nap ugyanabban az időpontban. „Az olvasók tudják már, mikor érkezik, s ha a könyvtárkocsi megáll, beszállanak, mint a rendes villamosba, megmondják milyen könyvet kívánnak és pár pillanat alatt már meg is kapják.
Az egész művelet nem vesz több időt igénybe, mint a rendes jegyváltás” – írta az Uj Nemzedék, kiegészítve a cikket egy olyan tanulsággal, amelyet leginkább bocsánatos idealizmusnak neveznénk. „Az eddigi tapasztalatokból összeállított statisztika világosan igazolja, hogy a munkások, amióta a könyvtár villamos intézménye működik, rászoktak a rendszeres olvasásra és szívesen alkalmazkodnak a könyvtár útbaigazításához” – állítja a cikk szerzője, sőt még azt is hozzáteszi, hogy a könyveket „kifogástalan állapotban” szolgáltatják vissza s „aki egyszer igénybe vette a könyvtárt, az állandó vendége is marad”. Végül megállapítja: „A világon sehol nincsen hasonló intézmény, a költség, amibe ennek a mozgó könyvtárnak a fenntartása belekerül, elenyészik az óriási erkölcsi haszon mellett”.
Budapest válasza
Nem tudni, hogy a kommunista Vas Zoltán – aki 1945 májusa és szeptembere között Budapest főpolgármestere volt – olvasta-e ezt a cikket, ám arról talán értesült, hogy tíz évvel korábban a városháza közművelődési szakbizottságának ülésein komolyan foglalkoztak a könyvtárvillamossal. Némethy Károly a kulturális ügyek vezető tanácsnoka a bizottság 1935. szeptember 9-i ülésén arról beszélt, hogy a villamos mozgókönyvtár felállításának tervével az ügyosztály „már régóta" foglalkozik. „A könyvanyag összehozása nem is lenne túlságosan nehéz és arra az 1936. évre bizonyos összeget már sikerült kiszorítani. A villamoskocsit is átengedné a Beszkárt” – jelentette ki Némethy, aki a megvalósulás akadályát elsősorban a villamos átépítési, illetve magas üzembentartási költségeiben látta, amelyhez mindenképpen szükséges lett volna a BSZKRT segítsége.
Már csak azért is, mert a könyvtárosok nem tudtak villamost vezetni.
A közlekedési társaság ódzkodása miatt a következő tíz évben a villamos mozgókönyvtár ügye lekerült a napirendről, ám 1945 tavaszán Vas Zoltán főpolgármesterként – a romok eltakarítása közben némileg váratlanul – felkarolta a kezdeményezést, pontosabban az élére állt, és tulajdonképpen parancsba adta a BSZKRT-nak, hogy két villamoskocsit könyvtárrá alakítsanak át.
A vállalat villamosainak jelentős része ugyan megsérült vagy elpusztult a háború alatt, de talán épp ezért könnyebben is találtak a célnak megfelelő sérült járműveket. A villamosokat a józsefvárosi Baross kocsiszínben „polcolták be” a münchenihez hasonló módon, és a remízben elraktároztak több mint 2000 kötet könyvet is.
A villamos – hivatalosan I. számú mozgókönyvtár – első útjára 1945. július 23-án került sor, a Szabad Könyv Ünnepe elnevezésű fesztivál eseményeként.
A fesztivál után egy héttel már a második mozgókönyvtár is forgalomba állt, 1946. január 28-án pedig harmadik is. A kommunista Szabadság című lap munkatársa azonban elégedetlenségének is hangot adott. „A Fővárosi Könyvtárnak a múltban – igen jellemzően, – csak a belterületeken voltak fiókkönyvtárai. Ezen segít most sok külföldi országban ismeretes, de nálunk újszerű módon, a villamoskocsikra szerelt mozgókönyvtár. Már két ilyen mozgókönyvtár járja a kültelkeket, viszi el a dolgozók közé Tolsztoj, Zola, Gorkij s a magyarírók műveit. Sajnos, néhány igen kellemetlen »potyautas« is felkapaszkodott e nemes célzatú villamosjáratra, többek között Nyírő József könyvei, Cronin s Bromfield álirodalmi ponyvái s az Ártatlanok szerzőjének, Kádár Lajosnak két regénye. Elvárjuk a Fővárosi Könyvtár igazgatójától, hogy szigorú ellenőrként haladéktalanul leszállítja ezeket a kártékony »bliccelőket«. Azt hisszük, tudja mi a szokás ilyenkor, tudja, hogy a potyautasokat a rendőrnek szokták átadni?" – írta 1945. július 25-én a Szabadság.
Hamar lefutottak
E villamosok azonban más „koreográfia” szerint működtek, mint bajor elődeik. Míg Münchenben a villamosok egy bizonyos vonalon haladtak, és megálltak a megállóhelyeken, addig budapesti villamosok inkább „lecövekeltek” egy-egy forgalmasabb helyen, heti két alkalommal 3-3 órán át. A 1-esnek a Bosnyák téren és az angyalföldi Béke téren, a 2-esnek Kőbányán, a Liget téren és a kispesti villanytelepnél, a 3-asnak pedig a farkasréti Lejtő úton, a Török utcában, illetve Albertfalva kitérőnél voltak a „megállói”.
A sikerre való tekintettel a következő években a villamosok Budapest számos további pontjára is eljutottak, így Újpestre, Pestlőrincre, Pestimrére, Kelenföldre, vagy éppen a János kórházhoz, a népszerűségük azonban viszonylag rövid ideig tartott.
A szerényebb érdeklődés a sorra nyíló új fiókkönyvtáraknak volt köszönhető, illetve annak, hogy a szakszervezetek egyre több munkahelyi könyvtárat létesítettek, így az olvasni vágyó dolgozóknak már külön könyvtárba sem kellett elmenniük.
Ennek ellenére a villamos mozgókönyvtárak jelentősége így is felbecsülhetetlen volt, hiszen közvetlenül a háború után ez volt a legkönnyebben elérhető könyvtári szolgáltatás. „A peremvárosokban és községekben 1950-ig szinte egyáltalán nem volt könyvtári élet, a bűvös kört a felszabadulás évében megindított villamos mozgókönyvtárak törték át először a maguk szerény eszközeivel” – írta 1974-ben a Könyvtáros című folyóiratban Remete László, a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár munkatársa.
Az említett okok miatt 1955-ben megszüntették az első mozgókönyvtárat, de következőt csak tíz év múlva. A villamos utoljára 1969-ben állt az olvasók rendelkezésére, de a budapesti olvasók nem sokáig maradtak mozgókönyvtár nélkül: 1973-ban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár elindította az ún. bibliobuszt, vagyis könyvtárrá átalakított autóbuszát – elsősorban az épülő lakótelepek felé, olyan helyekre, ahol akkor még nem létesült fiókkönyvtár, ami a nyolcvanas évek közepéig működött.
Visszatért egy napra
Az 2000-es év az „Olvasás éve" volt, ennek tiszteletére, szeptember 30-án a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a BKV egy napig ismét forgalomba állította a villamos mozgókönyvtárat. „A villamoskönyvtár emlékjárata nem az eredeti útvonalak egyikén közlekedik szombaton, hanem a Duna-parton, a kettes villamos vonalán. A járművet a régihez hasonlóan öltöztetik fel. (...) Mivel a kölcsönzést nem tudták megoldani, a könyvtár használt dokumentumait árusítják – ígéretük szerint olcsón. Készítenek emlékvillamosjegyet és képeslapot, amelyet alkalmi bélyegzővel pecsételnek le. Az emlékjáratot a fél tízkor kezdődő ünnepi ceremónia végén a fővárosi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke, Körmendy Ferenc és a BKV Rt. közlekedési főosztályának vezetője, Bősze Sándor bocsátja útjára a Boráros téren. A mozgókönyvtár - amely a Boráros térről egészkor, a Jászai Mari térről pedig mindig félkor indul - megáll a kettes villamos összes megállójában. A két végállomáson pedig délután négyig programok várják a fel- és leszállókat" – számolt be a Népszabadság a 24 évvel ezelőtti különleges alkalomról.