A mai nap folyamán még leadhatják szavazataikat a közösségi költségvetés ötleteire. A fővárosi önkormányzat kezdeményezése nyomán olyan elképzelések valósulhatnak meg, amilyen például a józsefvárosi közösségi szerelde.
Budapesten is hagyománnyá vált a közösségi költségvetés, amelynek során a fővárosi önkormányzat évi 1 milliárd forintos keretből valósítja meg a lakosok ötletei közül a legnépszerűbbeket. Pontosabban azokat, amelyekre a legtöbben szavaznak. Idén negyedik alkalommal szavazhat minden 14. életévét betöltött, Budapesten élő, dolgozó vagy tanuló magánszemély (tehát nem csak azok, akik Budapesten élnek, hanem azok is, akiknek itt van a munkahelye vagy az iskolája) az otlet.budapest.hu oldalon, a kijelölt Fővárosi Szabó Ervin könyvtárakban és a Főpolgármesteri Hivatal Központi Ügyfélszolgálati Irodájában.
Szavazatot öt kategóriában lehet leadni: Helyi kis ötletek; Helyi nagy ötletek; Zöld Budapest; Esélyteremtő Budapest; Nyitott Budapest.
Figyelem! Szavazni még, ma lehet, az eredményhirdetés október 11-én 17 órakor lesz a Városháza Pop-up Parkban.
A tavalyi szavazás megvalósult ötletei közül most a Repair Café közösségi szereldét ajánljuk, amely 2023. december 1-jén nyílt meg a Józsefvárosban, a Teleki tér 7. szám alatt. A hely az olyan holland szerelőműhelyek alapján jött létre, amelyekben mindenki maga javíthatja elromlott tárgyait szakemberek irányításával. A közösségi szereldében a szakszerű segítség mellett némi szaktudást is szerezhetünk, ugyanis számos leírás, szerelési útmutató áll rendelkezésre a műhelyben.
Az ötlet benyújtója a Para-fitt Sportegyesület volt, amely 48,6 millió forint támogatást nyert el a műhely több éven át tartó fenntartására, működtetésére. Az egyesületet 2001-ben azzal a céllal alapították, hogy a társadalom perifériáján élő értelmi és halmozottan sérült gyerekek, fiatalok lelki és testi rehabilitációjához lehetőséget nyújtsanak.
A műhely nem csupán egy helyszín a javításokhoz, barkácsolásokhoz, hanem annak a kezdeményezésnek a bázisa is, amely a javítást, a tárgyak hosszú távú használatának, megbecsülésének kultúráját szeretné visszahozni a köztudatba. A kezdeményezés célja az is, hogy ne vesszenek ki ezek a készségek a társadalomból. A Repair Caféban részt vesznek a közös szerelésben a társadalom perifériáján élő hátrányos helyzetű hajléktalanok, valamint enyhén és közepesen értelmi sérültek is, akiknek a társadalmi beilleszkedését is segíti a program.
Persze a Repair Caféban sem tudnak mindent megjavítani. Ebben az esetben profi szervizekbe vagy szakemberekhez küldik a látogatókat, de ezzel is a javításra ösztönzik őket.
A Repair Café sikerét mutatja, hogy júniusban ők nyerték el a Nonprofit Információs és Oktató Alapítvány Civil-díját a legjobb helyi kezdeményezés kategóriában.