KÖZÉLET

„Magyarország szorosan együttműködik az agresszorral” – megnyílt a Budapest Forum


A Fővárosi Önkormányzat kétnapos eseményére a világ minden tájáról érkeztek kutatók, politikusok, és csütörtökön egy korábbi miniszterelnök is beszédet mond.

Kétnapos, angol nyelvű konferenciát szervezett a Fővárosi Önkormányzat a Political Capital kutatóintézettel és a Közép-Európai Egyetemmel (CEU). A CEU Nádor utcai épületében neves kutatók, előadók állnak színpadra, vagy jelentkeznek be online szerdán és csütörtökön. Az eseményt Karácsony Gergely főpolgármester nyitotta meg szerda délelőtt.

A délután egyik fő programja a Political Capital igazgatója, Krekó Péter által vezetett beszélgetés volt az európai demokrácia megerősítéséről és az autoriter rendszerek befolyásáról. A beszélgetésen egy politikus is részt vett, a cseh képviselőház elnökhelyettese, Olga Richterová adta a téma gyakorlati oldalát a kutatók elméleti megközelítése mellett.

Prágában félnek az oroszoktól

A téma azért is időszerű, mert az új Európai Parlament csaknem egyharmadát szélsőséges pártok képviselői adják. Az Európai Konzervatívok és Reformisták 78, a Patrióták Európáért 84, a Szuverenisták 58 mandátumot kaptak. Ez azt jelenti, hogy akkor is befolyásuk lesz a 720 fős Európai Parlament működésére, ha a többi párt politikai karanténba zárja őket.

„A Voice of Europe rengeteg pénzt tud fizetni megválasztott EP-képviselőknek, hogy az ő nézőpontjukat képviseljék, és nem csak Maximilian Krahról van szó. Egy Németországban élő cseh képviselő szintén érintett az ügyben” – mondta Richterová. Krah azután került a címlapokra, hogy nyomozást indítottak ellene orosz kenőpénz elfogadása miatt.

Csehországban félelemmel tölti el az embereket az orosz fenyegetés. Jan Lipavský – aki áprilisban a budapesti Városházára is ellátogatott – kampányában többször elmondta, hogy állítsák le az együttműködést a Roszatommal, mert kockázatos. Az orosz állami óriáscég 2023 nyarán szüntette be csehországi működését. „Magyarország szorosan együttműködik az agresszorral, hiszen itt épül Paks II. Csehországban nem csak a jól informált, tájékozott buborék tagjai ellenzik az orosz befolyást, hanem – különösen a a vrběticei események óta – a közbeszédben is fenyegetettségként jelenik meg. A cseh történelmi emlékezetbe az is beleégett, amikor 1968-ban a szovjet hadsereg húsz évre megszállta az országot” – mondta Richterová.

Tíz évvel ezelőtt két robbanás történt a szlovák határtól mindössze 10 kilométerre fekvő Vrběticén. A robbantásban két cseh állampolgár vesztette életét. A cseh rendőrség és a hírszerzés szerint is orosz ügynökök állhattak a robbantások mögött, akik az Ukrajnába irányuló exportot akadályozták ezzel. Idén áprilisban a cseh elnök, Petr Pavel is orosz szabotázsakcióként hivatkozott a tragédiára.

Az EU töredezettsége az oroszok kezére játszik

Az Európai Parlament összetétele ijesztőnek tűnhet, ám fontos szempont, hogy nem ők döntenek külpolitikai, biztonságpolitikai kérdésekről. „Lényeges az is, hogy a költségvetésről, vagy az egységes belső piacról hoznak döntéseket, de nem ez Európa nagy katasztrófája. Néhány tagállam kormánya – köztük a magyar kormány – aláássa a robosztus Európai Unió képét, ellenálló-képességét az orosz agresszióval szemben. Ez veszélyes tendencia, mert az autokrata rendszerek erőt nyernek az EU-n belüli konfliktusokból” – mondta Roland Freudenstein, a Brussels Freedom Hub alapító-ügyvezetője.

Freudenstein szerint látványos, ahogy Kelet-Németország is küzd azzal, hogy harminc nagyon sikeres év után a társadalmi-gazdasági kihívásokra nem tudtak reagálni a mérsékelt pártok. A szélsőséges, populista pártok többségbe kerültek a türingiai és a szászországi törvényhozásban is, vasárnap pedig a Berlint körülvevő Brandenburgban tartanak választást, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) vezeti.

Richterová egyetértett azzal, hogy a liberális demokráciák gyakran nem képesek azt a biztonságot nyújtani a választóknak, amit a populisták ígérnek, ezért egyre többen fordulnak a szélsőséges pártokhoz Európa-szerte.

Csütörtökön is Budapest Forum

A Budapest Forum programja csütörtökön folytatódik. Délelőtt a korábbi szlovák miniszterelnök, Mikuláš Dzurinda tart beszédet a tekintélyelvű, diktatorikus rendszerek kiépüléséről, illetve Anne Applebaum Pulitzer-díjas újságíró is bejelentkezik egy 25 perces interjú erejéig. A közép-kelet-európai liberalizmus jövőjéről pedig Szelényi Zsuzsanna beszélget többek között egy szlovák és egy román parlamenti képviselővel. A rendezvény 9.30-tól 17.30-ig tart

Kiemelt kép: Budapest Forum