KÖZÉLET

Elkezdődtek a Nagykörút felújításával kapcsolatos egyeztetések


Munkaindító egyeztetést tartottak a Nagykörút és azon belül a Teréz körút felújításáról a VI. kerület, a fővárosi önkormányzat, a BKK és a BFVT, azaz a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. részvételével.

A találkozón Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke mutatta be az elképzeléseket Soproni Tamás polgármesternek és Győrffy Máté városfejlesztésért felelős alpolgármesternek, számolt be róla a hatodik kerületi lap. Balogh hangsúlyozta, hogy

az általa bemutatott tanulmányterv nem végleges,

várják ugyanis az érintett területek, így Terézváros meglátásait, javaslatait, illetve a közelmúltban zajlott közterület-megújítási munkákban szerzett tapasztalatokat is.

Ahogy a beszámolóból kiderült, a fővárosi önkormányzat munkatársai már folytattak egyeztetéseket civil szervezetekkel is.

Miután az érintett kerületekkel ismertették az eddigi elképzeléseket, következő lépésként elkezdődik a konzultáció a lehetséges tervezőcégekkel, és – mint a lap írja – a tervek szerint még idén ősszel kiírja a közbeszerzést a főváros, amely egyébként nemcsak az előkészítésbe, valamint a tervezésbe, hanem a felújítás finanszírozásába is bevonná a kerületeket. Budapestnek elsősorban ugyanis uniós források állnak a rendelkezésére, és mellettük szüksége lenne az érintett városrészek anyagi hozzájárulására is.

A tervezői munka jövőre indulhat el és mintegy 20 hónapot venne igénybe, a kivitelezés pedig 2027-ben startolna.

„Úgy tűnik, most az elszánás is megvan és a források is rendelkezésre állnak a munkához, igaz, az előkészítéssel és a tervezéssel együtt egy hosszú folyamat vette kezdetét’ – foglalta össze az eredményeket a terézvárosi lap.

Ahogy az Énbudapestem is megírta, a február 8-i kihelyezett kabinetülésen, Karácsony Gergely főpolgármester és az érintett kerületek vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá, amiben kijelentették, megújítják a Nagykörutat. „Célunk egy egészségesebb, biztonságosabb, tisztább és zöldebb, azaz egy élhető és élettel teli Nagykörút kialakítása” – tette hozzá Karácsony.

Mint magyarázta, komplex megújításra van szükség, melynek célja

a körút mára megkopott vonzerejének, pezsgő kulturális és kereskedelmi életének helyreállítása.

„Olyan Nagykörutat szeretnénk, ahol egyszerre jó lakni, közlekedni, vásárolni, enni-inni, kikapcsolódni, vagy éppen boltot üzemeltetni.”

A főpolgármester már akkor szeretett volna megnyugtatni mindenkit, a körút jelenlegi forgalmi rendjét érdemben nem fogja érinteni a beruházás.

A finanszírozással kapcsolatban akkor azt mondta, mintegy 4 milliárd forintnyi uniós forrást biztosítanának a teljes tervezésre, a személyi közlekedésre (a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére), valamint a zöldítésre. Az úttest felújítását végezné a főváros, a járdák egységes megújításához kellene hozzájárulniuk a kerületeknek.

A projekt kivitelezésével kapcsolatban a főpolgármester úgy számolt,

a következő ciklus végére fejeződne be a Nagykörút Nyugati tértől Mester utcáig tartó szakaszának felújítása.

 
Kerékpárforgalom
Kép: Nyírő Simon/BKK

 

Az elképzelést ennek megfelelően támogatták az érintett kerületek vezetői is, akik a 2024-es, júniusi önkormányzati választáson megvédték helyeiket.

Mint Baranyi Krisztina, ferencvárosi polgármester a februári sajtótájékoztatón elmondta, ő már Demszky Gábortól és Tarlós István főpolgármesterektől is azt várta volna, hogy megújítsák a Nagykörutat, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy „ez a projekt nem lesz rövid, az előkészítése egy évet is jelenthet, de a mindannyian büszkék lehetünk majd a Nagykörútra”.

Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester arról beszélt, hogy a főváros korábbi vezetésnek ötlete sem volt arról, mit kellene kezdeni a Nagykörúttal, és hogy a felújítás „egy paradigmaváltás” is lehet a város életében.

Pikó András VIII. kerületi polgármester mindehhez azt fűzte hozzá, szerinte a józsefvárosiak érdeke is, hogy a Nagykörút megújuljon.

A körút tehát a Nyugati tér és a Boráros tér között fog megújulni, – és mint Soproni Tamás hatodik kerületi polgármester posztjából kiderül

a munka valószínűleg a Teréz körúton fog kezdődni 2025-ben.

A felújítással biztonságosabbak lesznek a járdák, véglegessé és védetté válik a körúti kerékpársáv (és nem mellesleg bekerülnének a járda és a parkolósáv közé), több lesz a zöldfelület és egységes elrendezést kapnak a szórakozóhelyek teraszai.

A kerületi lap mindezt azzal egészítette ki, hogy annak érdekében, hogy minden korosztály biztonságban érezze magát a bringasávban, vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy a kerékpársávot szintben kiemelik. A járdákkal kapcsolatban a legnagyobb kihívást a gyalogos haladás biztosítása és a vendéglátó teraszok együttes elhelyezése adja.  A jelenlegi elképzelések szerint a teraszok egységesen a homlokzatokhoz tapasztva kapnának helyet, biztosítva azt, hogy ne kerüljenek a járókelők útjába.

Ahogy Erő Zoltán főépítész a Telexnek kifejtette, egy ún. portálprogrammal, azaz egy egységes arculatú körúttal azt szeretnék elérni, hogy

valahogy az útvonalon az üzletek megjelenése minőséget tükrözzön”.

Erő Zoltán szerint jó példa lehet az elhanyagoltabb részek rendbehozatalára a Blaha Lujza tér, ahol nagyobb változást tudtak elérni.

Arra kérdésre pedig, hogyan lehetne elérni, hogy a körúton ne csak kocsmák, giroszosok és GSM-boltok legyenek, Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítésze azt felelte a lapnak, erre a legnagyobb hatással a kerületek lehetnek, ugyanis sokuknak van üzlethelyiségük. Követendő példaként hozta fel a Margit-negyedet és a Bartók Béla utat, ahol a kerületek tudatosan olyan bérlőket kezdetek el keresni, akiknek több közük van a minőségi szolgáltatásokhoz, mint a sztriptízbároknak és a GSM-üzleteknek.

A körút környéki ingatlanok felújításával kapcsolatban Balogh Samu azt mondta, lehetséges, hogy hozzá kell nyúlni az Airbnb szabályozásához, ugyanis az utóbbi években egyre kevesebben laknak, a belső kerületekben, a nagybefektetők pedig részben ennek is köszönhetően aztán egész társasházakat vásároltak fel, hogy ott Airbnb-ket alakítsanak ki. Az pedig, magyarázta, nem kedvező, ha ezek az utcák, kerületek kiürülnek.

Soproni Tamás, talán nem véletlenül, őszre Airbnb-népszavazást írt ki, amely során a terézvárosiak két héten át szavazhatnak majd arról, hogy betiltsa-e a kerület a rövid távú lakáskiadást.