FRISS

Nyolc méter fölött tetőzhet a Duna, hétfőtől harmadfokú a készültség


Az elmúlt évtized legnagyobb árvize közeledik Budapesthez, de felkészülten állnak a helyzet előtt – közölte a főpolgármester a dunai árvízvédekezés szintjének emelésével kapcsolatban.

Karácsony Gergely szeptember 15-én, pénteken délelőtt hozott határozatában tette közzé a dunai árvízvédekezés készültségi szintjének emelését.

A legfrissebb előrejelzések szerint hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása – közölte a Budapest.hu, a főváros hivatalos honlapja. Mint kiemelték, a jelenlegi, jelentős bizonytalanságot hordozó előrejelzések szerint

a folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízszint mellett tetőzik majd.

Azonban – folytatódik a közlemény – ekkora vízállás fölött a védekezés sokkal intenzívebbé válik, ezért Budapest főpolgármestere szeptember 16-án, hétfőn nulla órától a Duna teljes fővárosi szakaszán harmadfokúra emeli az árvízvédelmi készültséget.

Tanácskozás
Tanácskozás homokzsákok felett Óbuda-Békásmegyeren a dunai árvíz elleni védekezésről 2024. szeptember 15-én Kép: Óbuda-Békásmegyer/Facebook

 

A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) 

  • hétfőn megkezdi a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását;
  • Csillaghegy alatt négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését, az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől;
  • Margit-sziget, különösen annak alacsonyabban fekvő részeinek védelmét homokzsákok pakolásával erősítik meg, a homokzsákok töltéséhez – a 2013-as árvízi védekezés tapasztalatai alapján – nagy teljesítményű gépeket használnak;
  • az árvízi helyzet függvényében a jövő hét közepén lezárhatják a Margit-szigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől.

Az árvízvédekezés készültségi szintjének harmadfokúra emeléséről a főpolgármester videóüzenetben számolt be saját Facebook-oldalán. Karácsony Gergely a Margit-szigeti homokzsákok megtöltéséhez egyelőre nincs szükség önkéntesekre.

„Tudom, hogy nagyon sokan szívesen segítenének azzal, hogy ők is jönnek pakolni, de egyelőre erre nincs szükség”

– közölte a Duna partján állva a városvezető.

 

Az alsó rakpartot várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el a Duna. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat az árvíz levonulásáig nem nyitják újra.

A Budapest Közút

  • a pesti alsó rakpartot, valamint a budai alsó rakpartot szeptember 16-án, hétfőn 20 órától teljesen lezárja.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság

  • minden, a rakpartokon parkoló autóra kihelyezte a figyelmeztetéseket hétvégén,
  • a figyelmeztetések ellenére a rakpartokon parkoló autókat szeptember 16-án, hétfőn elszállítja.

A Fővárosi Vízművek

  • a Budapest és a környékének ivóvízellátásában részt vevő kutak, gépházak és szivattyúk fokozott átvizsgálását végzi;
  • az ivóvíz minőségét laboratóriumában folyamatosan ellenőrzi.

A főváros honlapján arra is felhívják a figyelmet, hogy a Dunához közeli területek közösségi közlekedésében szükség van és szükség lesz korlátozásokra, ezek pontos terjedelmét és tartalmát a szakemberek a jövő hét elején tudják meghatározni.

A
Kép: Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság/Forrás

 

Karácsony videóüzenetében kiemelt figyelemre intette a lakosságot.

„Arra kérek mindenkit, aki szeretné közelebbről megnézni az árvizet, hogy legyen nagyon óvatos, mert valóban nagy sodrás várható”

– mondta a főpolgármester, majd köszönetet mondott a védekezésben közreműködőknek, különösen a vízügyi szakembereknek és a közszolgáltató vállalatok munkatársainak, valamint a budapestieknek, amiért megértéssel és türelemmel veszik az útlezárásokat, az árvíz miatt kialakuló esetleges fennakadásokat.

(Kiemelt kép: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség)