Karácsony Gergely főpolgármester másodfokú árvízvédekezési készültséget rendelt el a váratlan dunai árhullám miatt a teljes budapesti árvízvédelmi szakaszra.
Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése és a védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. javaslata alapján az érkező, igen gyors emelkedésű árhullám miatt
másodfokú árvízvédekezési készültséget rendelt el valamennyi budapesti árvízvédelmi szakaszra Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere
– a budapest.hu-n meg is jelent az erről szóló határozat.
Mint a Fővárosi Önkormányzat hivatalos honlapja írja, a másodfokú árvízvédekezési készültség során a vízügyi szakemberek a biztonságos ivóvízellátás fenntartásához, illetve a csatornarendszer zavartalan működéséhez szükséges műszaki intézkedéseket teszik meg, továbbá felkészülnek a várhatóan szükséges, ideiglenes védművek kiépítésére.
A felhívás emlékeztet: az árhullám a jelenlegi előrejelzések szerint nyolc méter körüli vízállás mellett, a szeptember 16-i hét második felében tetőzik,
az árhullám mértéke pedig várhatóan meghaladja a 2023. decemberi és az idén májusi, júniusi árvíz szintjét, de a szeptember 13., pénteki prognózis szerint nem éri el a 2013-as nagy árvíz idején tapasztalt vízállást.
Az elmúlt évtizedben számos olyan fejlesztés történt, ami megkönnyíti az árvízi védekezést, ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy a III. kerületben és a Margitszigeten homokzsákok alkalmazására és ideiglenes védművek kiépítésére is sor kerülhet – írják.
Kiemelik:
a vízszint várható gyors emelkedése miatt előreláthatólag szeptember 16-án, hétfőn szükséges lesz az alsó rakpartok lezárása; erre figyelemmel szeptember 14-én, szombaton 0 órától tilos lesz a megállás az alsó rakpartokon. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság várhatóan szeptember 15-én, vasárnap délutántól a még az alsó rakparton parkoló autókat elszállítja,
erről a mai naptól a parkoló autók szélvédőjén kétnyelvű tájékoztatást helyez el. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat nem nyitják újra. Az alsó rakpart többi szakasza lezárásának pontos időpontjáról szombaton, a friss előrejelzések ismeretében hoz döntést a főpolgármester – tették hozzá.
„Számítok a budapestiek megértésére, és köszönöm a vízügyi szakemberek és a közszolgáltató vállalatok munkatársainak az árvízi védekezésben való közreműködést!”
– írta a készültség elrendeléséről tudósító Facebook-posztjában zárásként Karácsony Gergely.
Abban, hogy a Duna most nem fogja elérni a 2013-as nagy árvíz idején tapasztalt vízállást, az osztrák és a magyar szakemberek is bíznak – hogy ezt mire alapozzák, arról itt írtunk bővebben.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken délelőtt személyesen ellenőrizte az esőzések miatt szükségessé vált árvízvédelmi felkészülést Budapest és Pest vármegye határán, a Duna árvízvédelmi létesítményeinél. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pedig közölte: a Magyar Honvédség készen áll arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson egy árvízi veszélyhelyzet kezelésében.
(Kiemelt kép: Árvízvédelem a rakpartokon 2023. december 24-én. Kép: Barta Bálint/Képszerkesztőség)