Első európai stadionturnéja keretében jövőre Magyarországon is fellép a Grammy-díjas, többszörös platinalemezes zenekar.
Az Imagine Dragons Loom című világkörüli turnéjának európai szakasza tizenhat országot érint. Jövő májusban Zürich-ben indul, és júliusban Londonban fejeződik be – közölte a szervező Live Nation hétfőn.
2025. június 14-i koncertje a Puskás Arénában az ötödik magyarországi fellépése lesz az együttesnek: 2014-ben és 2023-ban a Sziget fesztiválon, 2016-ban a Budapest Sportarénában, 2017-ben pedig a VOLT Fesztiválon játszottak.
Sztárok Budapesten
Morgan Freeman, Woody Harrelson és Michael Weatherly amerikai színészek jelenleg is Budapesten forgatnak filmet.
A Dérynében fotózkodott a budai bisztró pincérével Morgan Freeman amerikai színész, aki a Szemfényvesztők harmadik részét forgatja Budapesten. Korábban beszámoltunk róla, hogy Noszály Sándor teniszező az Instagram oldalán posztolt róla, hogy Budapesten futott össze Woody Harrelson hollywoodi színésszel, aki szintén a Szemfényvesztőkben szerepel majd.
De információink szerint itt van Budapesten Michael Weatherly is, aki az NCIS, azaz a tengerészeti nyomozószolgálat ügynökeiről szóló sorozatot forgatja a magyar fővárosban. Múlt hét második felében a Szabó Ervin Könyvtárban vettek fel pár jelenetet. Az Instagramon azt írta egy budai étterem előtt szelfizve, hogy „gyönyörű látnivalók, hangok, emberek teszik tökéletes helyszíné ezt a budapesti helyet”
Emlékezetes: 2023-ban is, kis túlzással ellepték a hollywoodi színészek Budapest utcáit. Nyáron Eddie Redmayne-t kaptuk lencsevégre, ahogy a június ötödikei diáktüntetésen sétált keresztül.
Októberben Johnny Depp-et a Gerlóczy Kávéház előtt, a Városháza mellett lehetett látni, novemberben pedig Angelina Jolie az Operaházban nézte meg Verdi Rekviemjét.
(Kiemelt kép: Imagine Dragons)